Mostantól hoz profitot a PS3
Véget ért az évekig tartó veszteségtermelés a Sony konzolrészlegénél, ugyanis a gyártási költségeket végre sikerült annyira leszorítani, hogy a PS3 értékesítése most már nem jár ráfizetéssel.
A Sony teljesen másfajta piacpolitikát folytat, mint az Apple, mely vállalat óriási haszonnal adja tovább termékeit, a konzolgyártó viszont tudván azt, hogy évekig ráfizetéssel fogja tudni eladni új modelljeit, ennek ellenére is belevág az új eszközök értékesítésébe. Az elektronikai óriás az első hónapokban 200 euróval olcsóbban adta a PlayStation 3-at, mint amennyibe annak előállítása került, s a kiesést a szoftvereladásokból próbálták pótolni. Shuhei Yoshida, Sony-elnök a napokban jelentette be, hogy végre olyan szintre csökkent a gyártási költség, hogy mostantól nem termel veszteséget az új generációs játékgép, hanem nagyjából az előállítási áron lehet azt eladni. Habár ezzel kapcsolatos hivatalos számadatok sosem láttak napvilágot, de az elemzői becslések szerint az értékesítés megkezdése óta hozzávetőlegesen 4 milliárd dollár vesztesége származott a cégnek a PS3-ból.
Kapcsolódó cikkek
- Videókon a PSP mobil
- Négymillió Move távvezérlő-rendszer kelt el a PS3-hoz
- Ilyen lesz a Sony PSP telefon?
- Az Apple szemet vetett a Sonyra
- 10 éves a PS2, ünnepi csomagot ad ki a Sony
- PSP mobil Androiddal?
- Nem lesz egyhamar PS4
- Bezár a hazai Sony-gyár
- Mozgásérzékelős vezérlő PS3-hoz
- WSJ: PlayStation funkciós telefont és mini tabletet tervez a Sony
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.