Kiszállt a Magyar Telekom a New York-i tőzsdéről

forrás Prim Online, 2010. június 23. 14:20

A Magyar Telekom Nyrt. úgy döntött, hogy megszünteti a Társaság amerikai letéti jegyeinek (ADR-ek) New York-i tőzsdei (NYSE) jegyzését. Az Igazgatóság jóváhagyta a döntést a mai ülésén.

A tőzsdei jelenlét megszüntetésének fő célja a pénzügyi jelentések struktúrájának egyszerűsítése és az adminisztrációs költségek csökkentése. A Társaság továbbra is elkötelezett az amerikai befektetőinek kiszolgálása mellett, valamint fontos célja, hogy megfeleljen a legszigorúbb felelős társaságirányítási ajánlásoknak, illetve transzparens pénzügyi jelentéseket hozzon nyilvánosságra. A Társaság ún. Form 25 dokumentumot kíván benyújtani az Amerikai Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletének (SEC) úgy, hogy legkésőbb 2010 év végéig megszűnjön a New York-i tőzsdei jegyzése.

"A Magyar Telekom mai döntésével igazodik a nemzetközi kereskedési gyakorlathoz, és csökkenti tőkepiaci jelenlétének összetettségét. A nemzetközi befektetők túlnyomó többsége már jelenleg is a Budapesti Értéktőzsdén kereskedik a Magyar Telekom részvényekkel" - mondta el a döntéssel kapcsolatban Thilo Kusch, az Igazgatóság tagja, gazdasági vezérigazgató-helyettes.

Az ADR program a jegyzés megszüntetésével változni fog, ún. I szintű ADR program marad érvényben, amely lehetővé teszi, hogy a befektetők a jövőben az ún. over-the-counter piacon kereskedjenek az ADR értékpapírokkal. A Társaság továbbra is fenntartja jegyzését a Budapesti Értéktőzsdén, és változatlanul készít angol nyelvű fordításokat az éves jelentésekről, pénzügyi beszámolókról és befektetői közleményekről, amelyek továbbra is a Társaság honlapján (www.telekom.hu) lesznek elérhetők.

A tőzsdei jegyzés megszüntetését követően, amennyiben teljesülnek a deregisztráció feltételei, a Magyar Telekom ún. Form 15F dokumentumot szándékozik benyújtani az Amerikai Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletének (SEC), hogy értékpapírjait deregisztrálja, és ezáltal megszűnjenek a vonatkozó amerikai törvények és jogszabályok által előírt jelentési kötelezettségei.

A Magyar Telekom tájékoztatni fogja befektetőit és a tőkepiac többi szereplőjét a további fejleményekről.

A Magyar Telekom fenntartja a jogot, hogy bármilyen okból kifolyólag elhalassza vagy hatályba lépésük előtt visszavonja a dokumentumok benyújtását, vagy bármely más módon megváltoztassa ezzel kapcsolatos terveit. – olvasható a vállalat közleményében.
 

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36