Energiabajnok: mindössze 10 wattos PC az Inteltől
A felhasználók legnagyobb része a gépidő 99 százalékát az e-mailek olvasásával, böngészéssel, vagy MSN-ezéssel tölti, és éppen ilyen helyzetekre találták ki ezt a kis gépet. Ha nem szeretnénk 3D-s játékokat játszani a számítógépen, akkor jó kompromisszum lehet az Intel Desktop Board D410PT alaplap, ami tulajdonképpen egy komplett rendszer. A hétköznapi teljesítményért cserébe viszont nem kell egy hajókoffernyi házat kerülgetnünk, és a mára elterjedt 400 Wattos tápegységek után fizetni a villanyszámlát, mégis kiváló belépő szintű házimozi rendszer válhat belőle. A modern technológiát képviselő DBD410PT-nek három nagy előnye van. A kis mérete - mindösszesen 170 x 170 mm-es – miatt könnyen elrejthető vagy kis helyre bezsúfolható mini számítógép összeépítését teszi lehetővé. A kedvező fogyasztása miatt a hőelvezetés, azaz a szellőzés miatt sem kell annyira aggódnunk.
A második nagy előny maga az alacsony fogyasztás, az új Intel Atom D410 kb. 10 W-ot fogyaszt csak. Emiatt még hűtőventilátorra sincs szüksége, passzív hűtéssel tarthatjuk optimális hőmérsékleten a lapot, a processzort, a chip-készletet és a grafikus kártyát is.
Ezekből már adódik is a harmadik előny: a csendes működés, a ventilátorok duruzsoló zaja nem szennyezi a környezetünket. Mivel nem tesszük ki nagy terhelésnek a PC-t, a teljes csend érdekében egy SSD meghajtót szerelhetünk bele, kiváltva a “zajos” és “energiazabáló” merevlemezt is.
Az integrált 1,66 MHz-es Atom mellé NM10 Express Chipset-tet épített az Intel, mely két darab DDR2-es 800 MHz-es vagy 667 MHZ-es memória modult single-channel módban tud kezelni. Legalább van hova elhasználni az asztali PC-ből kihullott, nyugdíjazott modulokat is. A maximum 4 GB memória ellensúlyozza az Atom processzor szerényebb teljesítményét. A jobb képességeket a grafika terén sem kell nélkülöznünk, az Intel GMA 3150 többet, jobbat nyújt, mint a korábbi miniITX-es alaplapok. Szabványos 10/100 Mb/s-os hálózati kártya és két fedélzeti soros port mellett az alaplapon helyet kapott egy PCI csatlakozó, ha további grafikus kártyát is szeretnénk majd bele, két SATA-II port és persze a hangról gondoskodó Intel High Definition chip sem maradt le. Továbbmenve találunk nyolc USB portot, ami több, mint elég egy ilyen kis gépnek és végül két PS/2-est az egérhez és a billentyűhöz, és mindezt a tízen-ezres árkategóriában.
Kapcsolódó cikkek
- Fujitsu: szemüveg nélküli 3D asztali PC
- Történetének legsikeresebb évét zárta az Intel
- Tudományos nosztalgia – Újra épül az EDSAC
- Fujitsu modellfrissítés: zaj kiiktatva
- Viharsarki iskola-számítógépek pályázatból
- Új Intel asztali Sandy Bridge CPU modellek
- Új üzleti asztali számítógépeket mutatott be a HP
- Hardveres video-másolatvédelmet nyújt az Intel új processzora
- Számítógép-értékesítési rekord 2010-ben Németországban
- Intel új-generációs processzor
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.