Mélyponton a technológiai részvények
Az Egyesült Államokban nem szavazták meg a 700 milliárd dolláros tőkeinjekciót, ezt pedig villámgyorsan lereagálta a tőzsde is, számos IT-cég papírjai visszaestek, többéves negatív rekordok dőltek meg tegnap. A gazdasági világválság mélyen érinti az IT-világot is, a tegnapi döntés legnagyobb vesztese az Apple, a cupertinói konszern részvényei 18%-ot zuhantak. A pánik szele azonban a többi számítógépgyártót is megcsapta, a Dell papírjai 9, a HP részvényei 7%-kal érnek kevesebbet, mint a pénteki záráskor. Az AMD is könnyes szemmel tekint vissza a tegnapi napra, a cég papírjai 17%-ot veszítettek értékükből.
Szakértők szerint a pénzügyi válság közepén a fogyasztók vásárlási kedve csökken, és sokan inkább lemondanak az ismert márkajelzéssel ellátott termékekről, és olcsóbb PC-ket és telefonokat fognak venni. A 700 milliárdos tervezet kudarca egyaránt érintette a hardver- és szoftvergyártókat, a Microsoft-papírok árfolyama is 5%-kal esett vissza, és számos más technológiai cég is felkerült még a vesztesek listájára.
A Nasdaq tegnap 9%-os mínuszról számolt be, ami szinte már megközelíti az 1987. október 19-én bekövetkezett 11%-os rekordvisszaesést.
Kapcsolódó cikkek
- A Nordtelekom-részvény keddtől forog a tőzsdén
- A Nordtelekom a tőzsdére megy
- A "B" kategóriában forognak majd a Kulcs-Soft részvényei
- Tőzsdére lép a Kulcs-Soft Nyrt.
- Tőzsdén az Externet részvényei
- A HP hátat fordít a Nasdaq-nak
- Egymillió forintos bírsággal sújtotta a tőzsde az MTelekomot
- A Deutsche Telekom lezárta részvény-visszavásárlási akcióját
- Tovább késik a román Romtelecom tőzsdei bevezetése
- A TvNetWork a tőzsde küszöbén
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Európai akciók a kibocsátásmentességért
Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá. A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.
3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes
Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél.
Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő
Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.
Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg
Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.