Új IBM iDataPlex szerverek a web 2.0 szolgáltatóknak
Az új iDataPlex készülékeknél mintegy 40%-kal több pengeszerver fér el egy szabvány állványon, mint a hagyományos rendszerek esetében, miközben az energiafelhasználásuk 40%-kal alacsonyabb. Emellett az általuk egy időben végrehajtott feladatok száma akár ötszörös lehet a jelenlegi hasonló méretű átlagos szerverekhez képest, a különleges folyadékhűtéses megoldás pedig lehetővé teszi, hogy a megrendelők ne csak az üzemeltetésen spóroljanak, hanem azáltal is, hogy a szervereknek otthont adó helyiségekben nincs szükség légkondicionálásra, mivel a gépek szobahőmérsékleten működnek. Mindezek a szempontok az IBM szerint ideálissá teszik az új szervereket az olyan internetes tartalomszolgáltatók számára, akik profiljukból adódóan óriási adatközpontokat üzemeltetnek.
Az IBM sajtóközleménye szerint már most több fontos cég rendelt az új szerverekből, az Egyesült Államoktól Kínán és Japánon át Németországig és Nagy-Britanniáig. A kék óriás név szerint ki is emelte a Yahoo-t, illetve a több mint 28 ezer diákot számláló Texasi Műszaki Egyetemet. A hivatalos forgalmazás Észak-Amerikában júniusban, a világpiacon pedig az év vége felé indul.
Kapcsolódó cikkek
- Virtuális workshop a szuperportálról
- IBM X5 szerverek: jelentős memóriabővítés új hardver nélkül
- IBM POWER7: versenytárs nélkül
- IBM System x szerverek gyorsabb x64 processzorokkal
- Mégis az IBM maradt az élen a szerverpiacon
- IBM mainframe négymagos processzorral
- IBM szervereket gyárt és forgalmaz majd a Lenovo
- IBM: TPC-C rekord Red Hat Enterprise Linuxszal
- Az IBM bemutatta az új z6 mainframe processzort
- Az IBM is forgalmazza a Solaris-t
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Így hasznosíthatod újra régi laptopodat a gyerek számára
Van a családban gyerek és van egy régebbi laptopod is? Ahelyett, hogy leadnád a laptopot egy elektronikai hulladékgyűjtőbe vagy elásnád a szekrény mélyére a kacatok közé, miért nem kelted inkább új életre a közeledő gyereknap alkalmából? Egy régi vagy nemrégiben lecserélt laptop nem feltétlenül használhatatlan, ezért a tovább örökítése kiváló módja az újrahasznosításnak.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.