A memóriacsipek táplálják a félvezető-ágazat növekedését

Milkovits Gábor, 2006. december 31. 08:37
A Gartner legfrissebb adatai szerint 2006-ban 21,5%-kal növekedett a memórialapkák forgalma világszerte.
A piackutató szerint idén összesen 60,4 milliárd dollár értékben adtak el memóriacsipeket világszerte, ami 21,5%-kal több mint egy évvel ezelőtt, és egyben kétszeresen meghaladja a teljes félvezetőipar gyarapodását. A folyamat azonban a Gartner szerint jövőre lelassul, és a 2007-re jósolt 66,3 milliárd dollár mindössze 9,8 százalékos növekedést jelent majd. Idén a gyártóknak sikerült szorosan kézben tartaniuk a DRAM csipek kínálatát, így az eladási árak stabilak maradtak. Ezzel szemben a Nand Flash árak tovább csökkentek az év folyamán, így a szektornak nem sikerült megismételnie az utóbbi négy év látványos forgalomnövekedését.

A Gartner középtávú jóslata szerint a memóriacsip-ágazaton belül a DRAM szárnyalása is csupán 2-3 évig tart majd, így az idei 34%-os gyarapodás jövőre már csak 15%-os, ezután pedig még alacsonyabb lesz. A piackutató szerint azok a gyártók vannak előnyben, akik viszonylag rugalmasan tudják átállítani gyártási kapacitásukat a DRAM és a flash között.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

GKID-Mastercard eTOPLISTA 2023 – a legnagyobb és legismertebb webáruházak rangsora

A GKID 2015 óta készít nyilvános rangsorokat a magyar piacon működő, és ott a legnagyobb forgalmat generáló online kereskedőkről. Az e-kereskedelmi kutató- és tanácsadócég a Mastercard közreműködésével idén négy tematikus forgalmi rangsort állított össze. A TOP15 legnagyobb forgalmú e-kereskedő mellett ismét elkészült az élelmiszerek és háztartási cikkek online értékesítésével foglalkozó kereskedőket tömörítő TOP10-es FMCG lista, valamint a legalább bruttó 5 milliárdos online kiskereskedelmi forgalmat elérő, 100%-ban magyar tulajdonú kereskedőkről is rangsor készült. Ebbe a mezőnybe idén is 13 magyar webáruház került be. 

2024. május 30. 17:19

A vállalkozások online jelentlétét tuningolja a Telekom

A Telekom megbízásából készült friss, reprezentatív kutatásból kiderült: a legtöbb vásárló számára nemcsak, hogy bizalmat építő, de vásárlást befolyásoló szempont az, hogy egy vállalkozásnak legyen saját honlapja. A Magyar Telekom legújabb szolgáltatása, az Instant Honlap segíti a gyors és hatékony online jelenlét kialakítását.

2024. május 30. 15:38

Antimikrobiális üvegport fejlesztett ki az LG

Az LG Electronics (LG) fejlett anyagokkal foglalkozó üzletága PuroTec néven egy új antimikrobiális üvegport vezetett be. Az innovatív anyagot a termékhigiénia megőrzésének céljából tervezték, és felhasználása igen sokrétű.

2024. május 30. 12:44

Naperőművel és energiatárolóval bővül a Ganz tápiószelei gyártelepe

Készen állnak a bekötésre a napelemek a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. tápiószelei gyártelepén felépített 2 MVA névleges teljesítményű naperőműparkban. A 4040 darab szolár panel telepítését a budaörsi Forest-Vill Kft. végezte el, amely a fejlesztés következő ütemében egy, az erőműhöz tartozó energiatárolót fog a helyszínen telepíteni. A beruházás várhatóan 2024 végéig fejeződik be, melynek köszönhetően a tápiószelei gyáregység energiaszükségletének jelentős részét megújuló energiaforrásból előállított áram szolgáltatja majd.

2024. május 30. 11:20

Egész Európából érkeztek szakértői javaslatok az európai egészségügyi adattér megvalósításához

Tudatos elkötelezettség, széles körű ismertség és szoros együttműködés szükséges ahhoz, hogy a kontinens országai teljes mértékben kiaknázhassák európai egészségügyi adattérben (EHDS) rejlő lehetőségeket – vélik azok az európai szakértők, akik ajánlásokat fogalmaztak meg a kezdeményezés sikere érdekében. Az EHDS célja a polgárok egészségügyi adatainak uniós szintű rendszerben való kezelése és ezáltal a határokon átnyúló egészégügyi ellátás javítása. Az Európai Bizottság reményei szerint a rendszer a kutatási lehetőségeket is bővíteni fogja, mivel a kutatók és a piaci vállalatok számára lehetőséget nyit nagy mennyiségű egészségügyi adat elemzésére.

2024. május 29. 19:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52