Épül a világ egyik legnagyobb DRAM gyártó komplexuma

Széll Zoltán, 2006. december 10. 19:23
Az Elpida Memory és Powerchip Semiconductor Corporation (PSC) bejelentette, hogy együtt közös vállalatot alapítottak, amelynek feladata nagy sebességű DRAM lapkák tömeggyártása lesz. Ennek érdekében megkezdték a világ egyik legnagyobb félvezetőgyártó komplexumának építését.
Az új gyár Taiwan Központi Tudományos Parkjában (CTSP) épül fel és tervezett teljes kapacitása 240000 darab 12 hüvelykes szilíciumszelet/hónap. Más szavakkal: amikor a gyár majd teljes kapacitással üzemel, havonta 240000 darab szilíciumszelet feldolgozására lesz képes. A két a vállalat abban is megegyezett, hogy a következő generációs DRAM gyártás-technológiát közösen fejleszti.

 Mind a két vállalat kiváló pozícióban van a DRAM piacon, és a DRAM iparban. Az új komplexum teljes költsége eléri az 1,2 milliárd dollárt. A PSC-nek az újtól nem messze már épül egy 12 hüvelykes DRAM gyára. A vállalat emberi erőforrásokat is áthelyez az Elpida céggel közös gyárba, ahol a két cég szakemberei közösen fejlesztik a következő generációs DRAM gyártás technológiát.

 A CTSP-ben felépülő Elpida és PSC Taiwan JV (közös vállalat) négy 12 hüvelykes DRAM gyártó üzemet foglal magába, amelyek együttes kapacitása 240000 szilíciumszelet/hónap. Jelenleg az első üzem építése közel áll a befejezéshez - kapacitása 60000 darab szilíciumszelet/hónap - ahol az ú.n. „tiszta- szoba” üzembe-helyezése ebben a hónapban megkezdődött.

 A jövő év második negyedében helyezik üzembe a gyártó berendezéseket és a litográfiai rendszereket. A DRAM lapkák gyártása 70nm-es technológiával a harmadik negyedévben indul. Az üzem kezdeti kapacitása 30000 darab 12 hüvelykes szilíciumszelet/hónap.

 A négy üzem együttes területe 196000m2. Egy üzem kezdeti kapacitása 30000 szilíciumszelet/hónap, maximális kapacitása 60000 szilíciumszelet/hónap. A teljes gyár – 4 üzem együtt - maximális kapacitása 240000 szilíciumszelet/hónap. A DRAM lapkák tömeggyártása 2007. harmadik negyedévben indul.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

GKID-Mastercard eTOPLISTA 2023 – a legnagyobb és legismertebb webáruházak rangsora

A GKID 2015 óta készít nyilvános rangsorokat a magyar piacon működő, és ott a legnagyobb forgalmat generáló online kereskedőkről. Az e-kereskedelmi kutató- és tanácsadócég a Mastercard közreműködésével idén négy tematikus forgalmi rangsort állított össze. A TOP15 legnagyobb forgalmú e-kereskedő mellett ismét elkészült az élelmiszerek és háztartási cikkek online értékesítésével foglalkozó kereskedőket tömörítő TOP10-es FMCG lista, valamint a legalább bruttó 5 milliárdos online kiskereskedelmi forgalmat elérő, 100%-ban magyar tulajdonú kereskedőkről is rangsor készült. Ebbe a mezőnybe idén is 13 magyar webáruház került be. 

2024. május 30. 17:19

A vállalkozások online jelentlétét tuningolja a Telekom

A Telekom megbízásából készült friss, reprezentatív kutatásból kiderült: a legtöbb vásárló számára nemcsak, hogy bizalmat építő, de vásárlást befolyásoló szempont az, hogy egy vállalkozásnak legyen saját honlapja. A Magyar Telekom legújabb szolgáltatása, az Instant Honlap segíti a gyors és hatékony online jelenlét kialakítását.

2024. május 30. 15:38

Antimikrobiális üvegport fejlesztett ki az LG

Az LG Electronics (LG) fejlett anyagokkal foglalkozó üzletága PuroTec néven egy új antimikrobiális üvegport vezetett be. Az innovatív anyagot a termékhigiénia megőrzésének céljából tervezték, és felhasználása igen sokrétű.

2024. május 30. 12:44

Naperőművel és energiatárolóval bővül a Ganz tápiószelei gyártelepe

Készen állnak a bekötésre a napelemek a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. tápiószelei gyártelepén felépített 2 MVA névleges teljesítményű naperőműparkban. A 4040 darab szolár panel telepítését a budaörsi Forest-Vill Kft. végezte el, amely a fejlesztés következő ütemében egy, az erőműhöz tartozó energiatárolót fog a helyszínen telepíteni. A beruházás várhatóan 2024 végéig fejeződik be, melynek köszönhetően a tápiószelei gyáregység energiaszükségletének jelentős részét megújuló energiaforrásból előállított áram szolgáltatja majd.

2024. május 30. 11:20

Egész Európából érkeztek szakértői javaslatok az európai egészségügyi adattér megvalósításához

Tudatos elkötelezettség, széles körű ismertség és szoros együttműködés szükséges ahhoz, hogy a kontinens országai teljes mértékben kiaknázhassák európai egészségügyi adattérben (EHDS) rejlő lehetőségeket – vélik azok az európai szakértők, akik ajánlásokat fogalmaztak meg a kezdeményezés sikere érdekében. Az EHDS célja a polgárok egészségügyi adatainak uniós szintű rendszerben való kezelése és ezáltal a határokon átnyúló egészégügyi ellátás javítása. Az Európai Bizottság reményei szerint a rendszer a kutatási lehetőségeket is bővíteni fogja, mivel a kutatók és a piaci vállalatok számára lehetőséget nyit nagy mennyiségű egészségügyi adat elemzésére.

2024. május 29. 19:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52