Kóka: infokommunikációval a versenyképesség fokozásáért
A miniszter példaként említette az internetes adófizetést, az egészségügyben alkalmazható innovatív megoldásokat, a teleházakat, a közérdekű adatok közzétételét a világhálón, és az életen át tartó tanulás lehetőségének elektronikus úton való megteremtését.
Kóka János szólt arról is, hogy az infokommunikációs iparban tovább kell fokozni a versenyt, másrészt a magas hozzáadott érték előállítására kell törekedni. A verseny fokozásának eredményességét érzékeltetve megjegyezte, hogy 2002 és 2005 között a vezetékes telefon díjai 10 százalékkal, a mobil 35, a betárcsázós internet 20, a szélessávú internet tarifák pedig 50 százalékkal csökkentek.
A miniszter kitért arra is, hogy szükség van az újonnan kifejlesztett telekommunikációs megoldások szélesebb körű felhasználására, és az internet használatának általánossá tételére.
A széles körű felhasználást az autópálya-fejlesztésekkel összefüggő szolgáltatások elterjedésével szemléltette. A kamionok műholdas követése vagy az sms alapú matricavásárlás az infokommunikáció adta lehetőségeknek köszönhetően vált lehetővé - mutatott rá a miniszter.
Kóka János az internet általánossá tétele érdekében egyebek között azt tartja fontosnak, hogy a különböző infokommunikációs technológiák egységes kezelhetősége megvalósuljon, és lehetőleg egy eszközzel a technológiák minél széles tárházát igénybe lehessen venni.
Hangsúlyt kell fektetni az internetes tudásanyag bővítésére, továbbá hozzá kell segíteni a fiatalabb generációkat az infokommunikációs eszközökhöz, a világhálóhoz való hozzáféréshez - mondta a miniszter.
Kapcsolódó cikkek
- EU, Lisszabon és a nemzeti akcióprogram
- Információs technológiában csak a középmezőnyben vagyunk az EU új tagjai között
- Sokan ismerik, kevesen használják az e-szolgáltatásokat
- Kóka: az informatika terjedése gyors megtérülést hozhat
- Megnyílt a T-ház: Egy virtuális család intelligens otthona
- Kovács Kálmán: a hatékony állam alapja az elektronikus ügyintézés
- Hírközlési Piaci Információs Rendszer
- Internetet minden magyar háztartásba!
- E-kormányzat: manchesteri határozat az átláthatóságról és a nyíltságról
- IHM és IVSZ az amerikai és kínai HTEC-irodák működéséről
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.