Újabb merevlemezes Samsung mobil, ezúttal 3 GB-os kapacitással
A Samsung a világ első merevlemezes mobiltelefonjának forgalomba
hozatala után kevesebb, mint egy évvel piacra dobta Dél-Koreában a
következő, ezúttal 3 GB-os modellt, SPH-V7900 néven.
A merevlemezes meghajtó elsősorban a multimédiás tartalmak tárolására ideális: az adattároló eszközön rengeteg zeneszám, és több órányi jó minőségű mozgókép fér el. A telefon emellett egy kétszeres optikai zoom-os, 2 megapixeles digitális kamerával és QVGA felbontású TFT LCD kijelzővel is rendelkezik. A 10,3 x 5,2 x 2,76 cm-es méretű, 165 gramm súlyú CDMA készülék 150 ezer forint körüli összegért kerül forgalomba a távol-keleti országban.
A Samsung a márciusai hannoveri CeBIT kiállításon bemutatott egy az európai piacra szánt, GSM rendszerű, szintén 3 GB-os telefont is, az SGH-i300-ast. Ez utóbbi modell valamivel kisebb, 11 x 4,9 x 2 cm-es és 120 gramm tömegű, emellett pedig a gyártó közleménye alapján Windows Mobile operációs rendszerrel kerül majd forgalomba, idén novembertől.
A Samsung a márciusai hannoveri CeBIT kiállításon bemutatott egy az európai piacra szánt, GSM rendszerű, szintén 3 GB-os telefont is, az SGH-i300-ast. Ez utóbbi modell valamivel kisebb, 11 x 4,9 x 2 cm-es és 120 gramm tömegű, emellett pedig a gyártó közleménye alapján Windows Mobile operációs rendszerrel kerül majd forgalomba, idén novembertől.
2005. október 17. 20:14
Legnépszerűbb programok
MiTeC System Information X 5.0.0.0
letöltések száma: 4449
SterJo Facebook Password Finder 2.0
letöltések száma: 2410
MEmu 9.1.2.0
letöltések száma: 1822
FireAlpaca 2.11.19
letöltések száma: 676
TekWiFi 1.6.0.4
letöltések száma: 669
ToDoList 8.3.0.0
letöltések száma: 635
KStars 3.7.0
letöltések száma: 624
ImageMagick 7.1.1-30
letöltések száma: 518
Java OpenStreetMap Editor 19039
letöltések száma: 501
Scite 5.5.0
letöltések száma: 488
Szoftver híreink
Utazási konferencia az Angyalok városában
A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
Letöltés varázsló
Letöltés varázsló
Megjelent a letöltés.com Letöltés Varázslója melynek segítségvel könnyen összeállíthat kedvenc programjaiból egy installáló programot, így pár kattintással telepítheti alap programjait a windowsra.
LETÖLTÉS BLOG
- BKK FUTÁR app Android, iOS és Windows Phone platformra is
- Górcső alatt a G Data mobil megoldása
- Egy program minden eszközre – Kaspersky Internet Security Multi-Device 2015
- Ubiquitous Player – A multifunkciós multimédiás
- Hogyan frissít böngészőt a magyar
- Web2-es böngésző - Flock 3
- iTunes klón vagy kihívó - DoubleTwist
- Megújult a Letöltés.com, már varázsolni is tud
- Instant útifilm képekből - TripWow
- Telepíthető műsorújság - zzEPG