Munkában az NHH Tanácsa
Az elektronikus hírközlési törvény (eht) értelmében idén január elsejével a Hírközlési Felügyelet helyébe lépett NHH Tanácsának egyik első határozatával a jogelőd HDB decemberi határozatait bírálta felül, illetve pontosította. A technikai természetű módosítás lényege, hogy a számhordozhatóságért kérhető díjat ISDN2 és ISDN30 központok esetén számblokkonként lehet felszámolni a jogosult szolgáltató részére. A döntés megkönnyíti a számhordozhatóság elterjedését, s egyúttal bővíti új szolgáltatók piacra lépési esélyeit.
A tanács egy másik határozatával felszólítja a Westel Rt.-t és a Pannon GSM Rt.-t, hogy - összhangban az új elektronikus hírközlési törvénnyel - az összekapcsolási piacon jelentős piaci erejűnek minősített szolgáltatóként az úgynevezett "hosszú távú előremutató különbözeti költségek" módszertana alapján számított összekapcsolási díjaikra vonatkozó javaslatukat 2004. március 1-jéig nyújtsák be a tanácshoz jóváhagyásra. Az új díjak várhatóan 2004 májusában, a vezetékes távbeszélő szolgáltatók idén januárban a tanácshoz benyújtott és hasonló módszertan alapján számított díjaival nagyjából egy időben lépnek hatályba. Az összekapcsolási díjak várható csökkenése erősítheti a vezetékes és mobil szolgáltatók közötti versenyt a fogyasztókért.
Kapcsolódó cikkek
- Előfizetői szerződések: lesújtó tapasztalatok
- Megjelent az EU rendelete a roamingról
- Májusban 42 ezerrel nőtt a hazai mobil-előfizetők száma
- Meghaladta az 1,1 milliót a szélessávú előfizetések száma
- Szünetelő internet-szolgáltatás a XI. kerületben és Budaörsön
- Száz lakosra több mint száz mobiltelefon jut
- Márciusban is folytatódott a szélessávú előfizetések számának gyors növekedése
- NHH - újabb lépések a hátrányos hűségszerződések ellen
- Több mint tízmillió mobiltelefon-előfizetés
- Az NHH megkönnyíti a hűségszerződések felmondását
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.