A PanTel 1,65 millió eurót kap az Euroweb 51 százalékáért

Az amerikai Euroweb International internetszolgáltató 1,65 millió euróért megvásárolja a PanTeltől az Euroweb Internetszolgáltató Rt. 51 százalékos részesedését, s így annak 100 százalékos tulajdonosa lesz - közölte a Törő Csaba, az amerikai cég elnök-vezérigazgatója.

A napokban aláírt szándéknyilatkozat szerint a Nasdaqon jegyzett (EWEB) amerikai cég 1,65 millió euró készpénzt fizet a PanTelnek, emellett a szerződésben 3 évre, évi 2,9 millió eurós megrendelést is garantál a PanTelnek. Az Euroweb International részesedése jelenleg 49 százalék a magyar Euroweb-ben. A cég a most visszavásárolandó 51 százalékos Euroweb Magyarország részesedést négy évvel ezelőtt adta el a PanTelnak. Az Euroweb International és a PanTel is a holland távközlési cég, a KPN többségi tulajdonában van.

Törő Csaba elmondta, hogy az EuroWeb Magyarországon a negyedik legnagyobb üzleti internetszolgáltató. Az elmúlt évi árbevétele 1,8-1,9 milliárd forint volt, 20 százalékkal több mint a 2002. évi. Az idén a társaság további 20 százalékos növekedést remél.

A társaság kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) pozitív, ám ezzel kapcsolatban pontosabb adatokat nem kívánt közölni Törő Csaba. Hozzátette, a 100 százalékos tulajdonukban lévő cseh, a szlovák és a román leányvállalat is nyereséges volt 2003-ban. Az EuroWeb Internetszolgáltató Rt. az internetes bérelt vonali piacon 8-10 százalékos, míg az ADSL (Aszimmetrikus Digitális Előfizetői Vonal) területén 3,5 százalékos részesedéssel rendelkezik a magyar piacon. A társaság a magyar piacon Neophone néven előrefizetett (pre-paid) telefon- és internetkártyát is forgalmaz, eddig több mint 300 ezret adtak el.

Törő Csaba elmondta, hogy további regionális terjeszkedést terveznek, céljuk az, hogy az amerikai Euroweb az elkövetkező időben 60 millió dollár forgalmú regionális internet szolgáltatóvá váljon.

A Nasdaq website-ján szereplő adatok szerint az Euroweb International konszolidált árbevétele 2003 első 9 hónapjában 10,9 millió dollár volt, a 2002 egész évi bevétele pedig 12,94 millió dollárt tett ki. Jelenleg az Euroweb International magyar cégét nem konszolidálja, mert annak csak kisebbségi tulajdonosa, ellentétben a román, cseh és szlovák leányvállalatával.

Törő Csaba úgy vélekedett, az Euroweb International birtokában lévő mintegy 12-13 millió dollár készpénz mintegy 15-20 millió dolláros vásárlást tesz lehetővé a régióban, elsősorban a már ismert, cseh, szlovák, román és magyar piacokon.

2004. február 2. 10:45

KATEGÓRIA TOVÁBBI PROGRAMJAI

HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 11:36

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Szegedi IT-startupból nemzetközi siker

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 18:27

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Kihirdették a Randstad Award 2024 employer branding díj győzteseit

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 15:07

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

The Tower 300: Az örökség folytatódik

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 11:33

Kövess minket a Facebookon!

Legnépszerűbb programok

MiTeC System Information X 5.0.0.0
letöltések száma: 2473
SterJo Facebook Password Finder 2.0
letöltések száma: 2368
MEmu 9.1.2.0
letöltések száma: 1787
FireAlpaca 2.11.19
letöltések száma: 641
TekWiFi 1.6.0.4
letöltések száma: 629
ToDoList 8.3.0.0
letöltések száma: 602
KStars 3.7.0
letöltések száma: 587
DeleteOnClick 2.6.6.0
letöltések száma: 532
ImageMagick 7.1.1-30
letöltések száma: 483
Java OpenStreetMap Editor 19039
letöltések száma: 464

Letöltés varázsló

Letöltés varázsló

Megjelent a letöltés.com Letöltés Varázslója melynek segítségvel könnyen összeállíthat kedvenc programjaiból egy installáló programot, így pár kattintással telepítheti alap programjait a windowsra.

Adobe oktató videók