Hátrányos helyzetű településeken élő gyerekek digitális oktatását segíti a Continental

forrás: Prím Online, 2023. október 17. 12:46

A Continental hazai történetének legnagyobb egyösszegű adományának köszönhetően a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványa idén is folytathatja projektjét, mely az aktív tanulást és a 21. századi kompetenciákat középpontba állító digitális pedagógiai szemléletváltást célozza.

 

• Idén több mint 21 millió forinttal támogatja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkáját a Continental Automotive Hungary Kft. 

• A felajánlott összegből a szervezet számos előremutató programot valósít meg, így többek között egy digitális oktatási projektet az általuk fenntartott általános iskolákban 

 

A szervezet által fenntartott máltai általános iskolákban indított kezdeményezés célja, hogy a diákok számára olyan támogató környezetet alakítson ki, amely elősegíti a hátrányból induló gyerekek iskolai jóllétét és a munkaerőpiaci érvényesüléshez szükséges készségek elsajátítását. A tavalyi tanévben az Alapítvány Tiszaburán hozott létre alkotópedagógiai műhelyt, ahol a gyerekek 21. századi technológiával – lézervágóval és 3D nyomtatóval – tárgyakat készíthettek, vagy a Maker's Red Box számítógépes program segítségével a kreatív képességeiket fejlesztve szuperhőst tervezhettek.

 

 

„Technológiai vállalatként a Continental-nál kiemelten fontosnak tarjuk a jövő generációinak digitális képzését. Éppen ezért támogatunk jó szívvel minden olyan programot, melynek fókuszában a fiatalok technológiai képzése, adottságaik fejlesztése, jövőbeli érvényesülésüket elősegítő kezdeményezés áll” – mondta el Kalmár Ákos, a magyarországi Continental csoport országos HR vezetője. A szakember ellátogatott a gyulaji általános iskolába is, ahol személyesen tekintette meg, milyen hiánypótló fejlesztések valósultak meg a vállalat által biztosított támogatásból.

 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat idén is folytatja digitális projektjének megvalósítását, ezúttal már a Continental támogatásával – a vállalat ugyanis több mint 21 millió forinttal segíti a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkáját. A hozzájárulásnak köszönhetően Gyulajon indult robotikaszakkör a Revolution Robotics eszközeivel, melynek során a diákok programozással és robotikával foglalkoznak. Az élményalapú foglalkozások fejlesztik többek között a gyerekek problémamegoldó képességét, a közös cél elérése pedig sikerélményt hoz számukra. A máltai általános iskolákban emellett radikálisan megújult a matematika tanítás is: az 1-6. osztályos diákok matematikai alapkompetenciáinak módszeres és tudatos fejlesztéséhez a tanítók a Matific programot használják, amely egyéni tudás- és készségszinttől függően kínál önálló, játékos tanulási utakat a gyerekeknek.

 

 

„A leghátrányosabb helyzetű településeken komplex, gyermekközpontú programra és innovatív megoldásokra van szükség a gyerekek felzárkóztatásához, ezért a máltai iskolákban örömmel alkalmazzuk a legmodernebb technológiát is a mindennapi munkánkban” – tette hozzá Thaisz Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány kuratóriumi elnöke. 

 

A technológiai cégcsoport hazai leányvállalatának, a Continental Automotive Hungary Kft.-nek a támogatása a jövőbiztos tudás megszerzésén túl a szomszédunkban dúló háború elől hazánkba érkező ukrán menekültek integrációjához, valamint az alacsony jövedelmű, fogyatékkal élők táboroztatásához is biztosít forrást.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36