Újabb három szervezet vehette át a Családbarát Hely védjegy tanúsítványt

forrás: Prím Online, 2023. június 7. 14:20

Négyéves fennállása alatt csaknem 2300 szervezet kapta meg a Családbarát Magyarország Központ által működtetett Családbarát Hely védjegy program elismerését. Legutóbb az Audi Hungaria Zrt., az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és az EXIM Magyarország vezetői vehették át a Családbarát Munkahely védjegy tanúsítványt. 

Az elismeréseket Dr. Beneda Attila, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára és dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője adta át a szervezetek vezetőinek. 


– Az elmúlt bő egy évtizedben bizonyítottuk, hogy Magyarország vezetése a családbarát kormányzás mellett kötelezte el magát, és a több mint harminc családtámogatási formának is köszönhetően komoly eredményeket értünk el a gyermeket tervezők és nevelők támogatásában – mondta Dr. Beneda Attila helyettes államtitkár. A kormány komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a családbarát szemlélet minél szélesebb körben elterjedjen, és a most elismert szervezetek csatlakoztak ehhez a kezdeményezéshez azzal, hogy maguk is különböző intézkedésekkel támogatják munkavállalóikat, hallgatóikat.

 

Igazi sikertörténet 

 

A Családbarát Magyarország Központ egyik legfontosabb vállalása, hogy segítse az egyensúly megőrzését a családi élet és a munka között. A szervezet négy éve ítéli oda a Családbarát Hely tanúsító védjegyet munkahely, illetve szolgáltatóhely kategóriában. A tanúsításra Magyarország egész területéről jelentkezhetnek a verseny- és közszférából mikro-, kis-, közép vagy nagyvállalatok, valamint a nonprofit szektorból civil szervezetek, egyházi és közintézmények. 

 

– Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a mai napon újabb három szervezetnek adhattuk át személyesen a Családbarát Munkahely védjegy tanúsítványt – mondta dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője. – Ez a kollégáimnak és számomra is egy óriási érdem. A családbarát munkahelyek egyre fontosabbak, főleg akkor, amikor a jó és lojális munkaerőt nemcsak megtalálni, hanem megtartani sem könnyű. Büszkék vagyunk arra, hogy már csaknem 2 300 vállalat, intézmény csatlakozott a családbarát munkahelyek példamutató közösségéhez. Biztos vagyok benne, hogy számuk még tovább nő majd ebben az évben. Az olyan munkahelyek, amelyek támogatják a munka és a családi élet harmonikus összhangjának megteremtését, a fejlődési lehetőségeket, az egészséges munkakörülményeket, a tanúsítvány birtokában nemcsak komoly versenyelőnyre tehetnek szert, hanem a munkavállalók lojalitását is erősíteni tudják – tette hozzá az ügyvezető.

 

A tanúsítványokat Putz Csaba, az Audi Hungaria Zrt. személyügy és management vezetője, dr. Darázs Lénárd, az ELTE általános ügyekért felelős rektorhelyettese és Schubauer Krisztina, az EXIM Magyarország HR, marketing és kommunikációs ügyvezető igazgatója vette át.

 

 

Az élen járnak

 

Putz Csaba, az Audi Hungaria Zrt. személyügy és management vezetője beszédében hangsúlyozta, hogy a cég immár 30 éve a magyar autóipar és a magyar gazdaság kiemelkedő szereplője, és felkészülten várja a következő 30 évet is.

 

– A járműipari transzformáció egyik elengedhetetlen szegmense, hogy a vállalkozások olyan munkahelyeket nyújtsanak, ahol a munka összeegyeztethető a családdal. Az Audi Hungaria ebben eddig is és ezek után is élen jár – jelentette ki Putz Csaba.

 

Az egyetemi polgárok jóllétéért

 

Dr. Darázs Lénárd, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) általános ügyekért felelős rektorhelyettese beszédében elmondta, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem nemcsak tehetséges hallgatói, oktatói és kutatási eredményei alapján kiemelkedő, hanem munkáltatóként is magas szintű minőséget képvisel.

 

– Örvendetes, hogy egyetemünk megkapta a Családbarát Munkahely tanúsító védjegyet, ezzel támogatva a családtervezés előtt álló, gyermeket vállaló és nevelő munkatársakat, segítve és erősítve a családbarát munkahelyi, egyetemi légkört – erősítette meg Dr. Darázs Lénárd. Feladatunknak érezzük elősegíteni az ELTE egyetemi polgárai részére a családi, magánéleti és munkahelyi kötelezettségek összehangolását. Az iskolai szünetek idején tábort szervezünk a dolgozók gyermekeinek, az évkezdést beiskolázási támogatással segítjük. Több kampuszon babaszoba segíti a kisgyermekes családokat. Továbbra is azon dolgozunk, hogy az egyetemi polgárok jóllétét, a munka-magánélet egyensúlyát fenntartsuk és támogassuk, lehetőségeiket pedig bővítsük.

 

Hangsúlyos a családbarát szemlélet

 

Schubauer Krisztina, az EXIM Magyarország HR, marketing és kommunikációs ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a pénzintézetnél 50 százalék felett van a női munkatársak aránya, 35 százalék a női vezetők aránya, amely az uniós és a hazai iparági benchmark számoknál is magasabb.

 

– A mai világban az egyedüli állandó, hogy folyamatos változás vesz minket körül – hangsúlyozta Schubauer Krisztina. Ezek mind olyan külső és belső tényezők, amelyek mindennap arra ösztönöznek minket, hogy olyan értékteremtő, emberközpontú szervezeti kultúrát alakítsunk ki, amelyben tudatosan helyezünk hangsúlyt a családbarát szemléletre, ezen belül is a munkavállalói jóllét növelésére, munka és magánélet egyensúlyára, amely a szervezetünk stabilitásának fontos eleme. Mindezen célok eléréséhez számos lehetőséget biztosítunk a munkatársak számára, amelyből akár szabadon is választhatnak, illetve a szervezeten belül dedikált felelősei vannak a munka-magánélet közötti egyensúly megteremtésének, akik folyamatosan keresik az újabb megoldásokat, amely a családközpontú működésünket tovább támogatja. A védjegy elnyerése egy fontos visszajelzés számunkra arról, hogy jó úton haladunk.

 

A Családbarát Magyarország Központ a Védjegy Program keretében a feltételrendszer teljesítéséhez ingyenes tanácsadói szolgáltatást is kínál, továbbá a Védjegyhez kapcsolódó képzéseket, tréningeket szervez a tanúsításra jelentkező vállalatok, szervezetek számára.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09