Digitalizációból állít követendő példát a hazai cégek elé a Digiméter

forrás: Prím Online, 2022. november 26. 13:25

Mi a közös a közösségi médiára specializálódott Klausz Social Group ügynökségben, a Hunnia Kristály vendéglátóipari nagykereskedésben és a Lumenet prémium világítással foglalkozó webáruházban? Mind a három cég úgy döntött pár évvel ezelőtt, hogy a digitalizáció segítségével fejlődik tovább, amiben olyan sikeresnek bizonyultak, hogy 2022-ben elnyerték a Digiméter-díjat. 

2022. november 17-én osztották ki immáron másodszor a Digiméter-díjakat, amit a digitalizáció terén példamutató magyar kis-és középvállalkozások kaphatnak meg. A fődíjat – és a „Magyarország legdigitálisabb vállalkozása 2022” címet – a Klausz Social Group Kft. nyerte. A BKIK-által alapított „Legdigitálisabb budapesti vállalkozás” díját a Hunnia Kristály Kft. vehette át. Az INTREN „Legjobb online marketingért” járó különdíját pedig a Lumenet Kft. kapta. 

 

A Digiméter-díj 2022-es nyertesei a Digiméter projekt képviselőivel - középen díjjal a kezében Klausz Melinda (Klausz Social Group) és Zabari István (Lumenet)

 

A Digiméter kutatássorozat a kkv szektor digitális versenyképességét méri évente 2 alkalommal. A kutatások eredményei szabadon elérhetők, sőt az adatfelvételi időszak zárása után a kkv-k kitölthetik ugyanazt a kérdőívet a digimeter.hu oldalon (az „Én Digiméterem” menüpont alatt) és így képet kaphatnak arról, hogy hol tartanak a többiekhez képest, miben kellene javítaniuk. A Digiméter 2021-ben létrehozta a Digiméter-díjat, amellyel a kutatási eredmények alapján legjobban teljesítő vállalkozásokat jutalmazzák.

 

Arra a kérdésre, hogy miért fontos egy ilyen díj, Pintér Róbert, a Digiméter szakmai vezetője elmondta: „a díjazottak számára a kemény munka elismerésén túl az ismertség javítása és a márkaérték növelése lehet a cél. De a Digiméter-díj – bármilyen meglepő lehet – elsősorban nem a díjazottaknak szól, hanem azoknak akik fontolgatják, hogy belevágnak a digitalizációba, esetleg már csinálják is és követhető példákra volna szükségük. Ugyanis a sokszor elénk állított, nemzetközi szinten jegyzett márkák megugorhatatlanul messze vannak a magyar valóságtól. A Digiméter-díjazottak viszont közülünk kerülnek ki és azt üzenik, hogy bárki képes lehet a sikeres digitalizációra, ha szisztematikusan halad előre.”

 

A Klausz Social Group Kft-t, a Digiméter idei fődíjas cégét Klausz Melinda alapította, aki 2006 óta foglalkozik céges közösségimédia-marketinggel. A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának egykori marketingvezetőjeként még az iwiw és MyVIP felületeken kommunikált először cégként, 2007-ben indította első blogját, 2009-ben adta fel első Facebook hirdetését. Az elmúlt évtizedben számos ügyfelének segített a digitális marketingben, miközben saját vállalkozásának működését is digitális alapokra helyezte át. 

 

A BKIK különdíjas Fibi András (Hunnia Kristály) átveszi a Digiméter-díjat Csókay Ákostól (BKIK)

 

A Hunnia Kristályt 1994-ben alapította Fibi András, a cég mára a HORECA (vendéglátó) ellátásban az egyik legnagyobb tapasztalattal bír idehaza. Az ügyvezető mindig is azt szerette volna, hogy a vevőinek ne kelljen bejönni a boltba a vásárláshoz. A ‘90-és évek végén készítették el az első honlapjukat, amit azóta öt alkalommal alakítottak át. Ma már az online vásárlás közvetlenül össze van kötve a számlázással, a készlet információval és a logisztikával is. A családi vállalkozásnál jelenleg generációváltás zajlik, ennek részeként a leendő vezetők folytatták az elmúlt években megkezdett digitalizációt több területen is, például a fizetés, vagy a belső és külső kommunikáció megújítása terén.

 

A Lumenet alapítója, Zabari István 2012-ben egy hosszú sörözés után tudta meggyőzni Lis László barátját, hogy biztos jól fizető világítástechnikai munkájukat cseréljék le valami olyanra, ami akkor még nem igazán létezett és áruljanak online márkás világítástechnikai termékeket. A gyártók az első években megmosolyogták ötletüket, de látva az elszántságot kiszolgálták őket, amit nem bántak meg, hiszen ma a Lumenet az összes általuk forgalmazott világítástechnikai márka legnagyobb magyar online partnere, de az Osram esetében például már a legnagyobb magyarországi partnere. A Lumenet csapata minden nap azon dolgozik, hogy szenvedélyükből a minőségi világításból minél többet online átadjanak weboldalukon, ezért 2020-ban 4K videó stúdiót építettek, mely segítségével valós környezetben tudják leendő vásárlóiknak bemutatni termékeiket. A közel 600 000 rendelést kiszolgált Lumenet az elmúlt 10 évben az e-kereskedelem szinte minden szakmai díját elnyerte, István pedig elkötelezett abban, hogy a megszerzett digitális tudást átadja a jövő magyar e-kereskedőinek, ezért több – szintén milliárdos forgalmú magyar – webáruház tulajdonossal közösen a közelmúltban megalapították az Ekereskedelmi Akadémia Kft-t.

 

A Digiméter-díj kapcsán a fő támogató Számlázz.hu ügyvezetője, Ángyán Balázs a digitalizáció fontosságát emelte ki a jelenlegi gazdasági helyzetben: “Már-már kilábaltunk abból a válságból, amit a covid és hatásai hoztak az életünkbe, amikor a magas infláció, a háború, a kata szabályok változása ismét alaposan felforgatták a vállalkozások mindennapjait. Egyre jobban beigazolódik, hogy a gyors alkalmazkodás képessége kulcsfontontosságú, akár a fennmaradás zálogát is jelentheti. A jövő rugalmas tervezéséhez adatokra van szükség múltról és jelenről, ami alapján időben felismerhetjük a változásokat, és reagálni is tudunk rájuk. A digitalizáció lehetővé teszi, hogy az adatok mindig megbízhatóan rendelkezésre álljanak, és hatékonyságnövelő automatizmusok táptalajaként szolgáljanak. Ennek felismerése minden vállalkozás számára fontos, és ezt segíti a Digiméter-díj is.”

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09