Már elérhető az Android 13 fejlesztői változata Nokia X20-ra
A HMD Global, a Nokia telefonok gyártója bejelentette, hogy az Android 13 fejlesztői betekintő programja elérhető a Nokia X20 telefonokon. A program lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy már az év második felében történő megjelenés előtt létrehozzák, teszteljék és finomhangolják az Android 13 rendszerre szánt alkalmazásaikat.
„Tudjuk, hogy az emberek hosszabb ideig szeretnék használni a telefonjukat, ezért a Nokia készülékeken nem csak a hardver tartóssága az alapfelszereltség része. Ugyanilyen fontos a zökkenőmentes szoftveres élmény, amely évekig képes úgy működni, mintha új lenne. Ezért is szeretnénk szorosan együttműködni a fejlesztői közösséggel, és a lehető legjobb felhasználói élményt megteremteni. A hosszú élettartam a Nokia okostelefonok alapja, ezért akár három év operációs rendszer-frissítést és három év biztonsági frissítést kínálunk a Nokia rajongóknak.” – nyilatkozta Stephen Taylor, a HMD Global marketingigazgatója.
A programban résztvevő fejlesztők a Nokia telefonok közösségi fórumán keresztül megoszthatják tapasztalataikat, ötleteket és tippjeiket a hasonlóan gondolkodó szakértőkkel. Az integrált Feedback alkalmazás lehetővé teszi azt is, hogy a fejlesztők egyszerűen jelezhessék a HMD felé, ha problémát észlelnek, ezeken pedig a cég mérnökei dolgozhatnak tovább. Az érdeklődő fejlesztők az előre telepített MyDevice alkalmazáson keresztül regisztrálhatnak és kérhetik a fejlesztői buildeket.
A program fontos visszajelzésekkel segíti az Android következő mérföldkövének fejlesztését.
Kapcsolódó cikkek
- Az OPPO tulajdonosok az elsők között próbálhatják ki az Android 13 béta verzióját
- Újabb három megfizethető Nokia okostelefonról rántja le a leplet a HMD Global
- Két új taggal bővül a Nokia G-széria
- A HMD Global egy Nokia 3310 tortával ünnepli 5. születésnapját
- Bemutatjuk a legkedvezőbb árú 5G-s Nokia telefont
- A tökéletes családbarát telefon: az új Nokia 1.4
- Legyél a magad ura a Nokia 5.4-gyel
- 4G-s nyomógombos Nokia telefonokat mutattak be
- 4G-képes nyomógombos telefonok a HMD Globaltól
- A HMD Global az ezredik szoftverfrissítést ünnepli
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben.
100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást
Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.
Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján
A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.
Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!
Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.