Huawei: 2022-ben a globális GDP több mint felét a digitalizált gazdaság termeli meg
„Egyesek azt kérdezik: visszavonul a Huawei a nemzetközi piacról? A válaszunk továbbra is „nem”. Folytatjuk globalizációs stratégiánkat a szabványok, a tehetségek, az ellátási lánc és egyebek terén” – hangsúlyozta a barcelonai Mobil Világkiállításon elmondott beszédében Guo Ping, a Huawei Technologies soros elnöke. A vállalatvezető felhívta a figyelmet arra, hogy a digitalizáció és a szén-dioxid-semlegesség a világ két legforróbb témája, amelyek az elkövetkező években alapvető hatással lesznek az IKT-iparra.
Új alapvetésekre van szüksége az IKT-iparnak
Elmondta, hogy a globális digitális gazdaság gyors fejlődésével a digitális termékek és szolgáltatások iránti kereslet meghaladta a várakozásokat. Az előrejelzések szerint 2022-ben a globális GDP több mint 50%-a digitalizálódik. A meglévő elméletek és architektúrák azonban nem képesek támogatni a digitális kereslet robbanásszerű növekedését. Guo kifejtette, hogy mivel Shannon tétele és a Neumann-architektúra továbbra is szűk keresztmetszetekbe ütközik, az iparágnak új elméleteket és architektúrákat kell feltárnia, hogy átalakítsa a technológiai paradigmát a digitális fenntarthatóság elérése érdekében.
Az IKT iparág kihívásokkal szembesül a karbonsemlegesség terén is. A további digitalizáció ugyan növeli a széndioxid-kibocsátást, de az IKT iparág segíthet más iparágaknak csökkenteni a szénlábnyomukat, amely tízszer nagyobb, mint saját lábnyoma.
Ezeket a célokat szem előtt tartva a Huawei jelentősen növeli stratégiai befektetéseit az alaptechnológiákba, és partnereivel együtt dolgozik a technológiai paradigmák átalakításán, három területre – az alapvető elméletek, az architektúra és a szoftverek – fókuszálva. Ez támogatni fogja az IKT-ipar hosszú távú, fenntartható fejlődését.
Átformálják az architektúrát és a szoftvereket is
„Tudjuk, hogy a csatorna kapacitása megközelíti a felső határát” – mondta Guo. A Huawei tehát olyan elméleteket és technológiákat kutat, mint például a következő generációs MIMO és a vezeték nélküli mesterséges intelligencia, amelyek egyre közelebb visznek a Shannon-határhoz. Ugyanakkor új elméleteket tanulmányoznak, például a szemantikai kommunikációt, ami új távlatokat nyit a kommunikációs iparág fejlődéséhez.
A vállalat emellett az architektúra átformálásán is dolgozik. Továbbra is kihívást jelent a nagyfrekvenciás, ultra-nagy sávszélességű és ultra-nagy sebességű vezeték nélküli kommunikáció elérése. Ezért a Huawei új technológiákat kutat az architektúra átalakítására. Például integrálja a fotonikus és elektronikus technológiákat a kulcsfontosságú problémák és a chipekkel szembeni szűk keresztmetszetek megoldására.
A számítástechnikai architektúra is kihívásokat jelent. A mesterséges intelligencia és a big data alkalmazások rohamos gyorsasággal fejlődnek, de a hagyományos, CPU-központú számítási architektúrák nehezen tudnak lépést tartani. A Huawei olyan peer-to-peer architektúrákat tervez, amelyek kihasználják a GPU-k és NPU-k teljes potenciálját a globális mesterségesintelligencia-fejlesztés támogatására.
Végül a vállalat újragondolja a szoftverrel kapcsolatos megközelítését is. A mesterséges intelligencia robbanásszerű ütemben növekszik, ami jelentősen megnöveli a számítási kapacitás iránti keresletet. A hardverfejlesztés azonban lelassul. Ezért a Huawei elindított egy tervet a szoftver teljesítményének jelentős javítására. Megduplázták a kulcsfontosságú mutatók teljesítményét, például a vezeték nélküli cellák és az ütemezett felhasználók számát.
Továbbra is a K+ F élmezőnyben a Huawei
A Huawei tavaly második helyen végzett az Európai Unió ipari K+F beruházási eredménytábláján, és a jövőben még többet fektet be a rendszerarchitektúra optimalizálása és a szoftver teljesítményének megduplázása érdekében. Emellett a vállalat nagy hangsúlyt helyez a szén-dioxid-kibocsátásra is, miközben javítja a digitális infrastruktúra képességeit. A vállalat azt tervezi, hogy 2,7-szer energiahatékonyabbá teszi a termékeit.
Kapcsolódó cikkek
- Forradalmi gyorstöltési technológiákat mutatott be az OPPO
- Szoftveralapú megoldással egyszerűsíti az okoseszközök együttműködését a Huawei
- A sokoldalú POCO X4 Pro 5G az idei MWC-n debütált
- A HONOR új prémium okostelefon-szériával, okosórával és fülhallgatóval bővíti kínálatát
- Már havi 560 millió aktív felhasználója van a HUAWEI alkalmazásáruházának
- Mobil napelemekkel és 5G-vel segítik a kutatást a Gemenci természetvédelmi területen
- Digitális pénzügyi és biztonsági innovációs labort nyit a HUAWEI
- A Samsung Galaxy S21 Ultra 5G elnyerte a Legjobb Okostelefon díjat
- A Samsung bemutatja a One UI Watch platformot
- Globálisan rekordszámú magyar diák vett részt a Huawei technológiai tehetségprogramján
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.