Magyar nyelvű szekció az idei Ignite programjában

forrás: Prím Online, 2021. október 26. 20:04

A Windows 11-ről is szó lesz, sok egyéb újdonság mellett, az idei Microsoft Ignite nemzetközi fejlesztői konferencián, amelyre 2021. november 2. és 4. között kerül sor a virtuális térben. Aki nem tud részt venni az esemény mindhárom napján, az a legfontosabb újdonságokról egy félórás összefoglalót is meghallgathat a Microsoft Magyarország szakértőinek tolmácsolásában. A magyar nyelvű szekció november 3-án, délután 4:30 és 5 óra között lesz. Regisztrálni azonban már most is lehet!

Október elején elérhetővé vált a Windows 11, de még mindig nem tudunk eleget róla. November 2-4-én viszont lesz újra Microsoft Ignite, a Microsoft éves, nemzetközi fejlesztői konferenciája, amelynek az egyik kiemelt témája éppen ez lesz.

 

Olyan előadók szólalnak fel, mint Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója, Scott Guthrie, a cég felhőtechnológiáért és mesterséges intelligenciáért felelős ügyvezető alelnöke, vagy James Phillips, a digitális transzformációs platformért felelős vezető. Lesz szó hibrid munkavégzésről, újgenerációs üzleti megoldásokról, felhőtechnológiai innovációkról és kiberbiztonsági megoldásokról. Ahogy máskor is: lesz képzés, szakértői tanácsadás és lesz mód az ismerkedésre, kapcsolatépítésre is.

 

 

A Microsoft Magyarország az idén először magyar nyelvű szekcióval is csatlakozik az eseményhez, ahol hazai szakértőkkel lehet megbeszélni az Ignite-on elhangzottakat. A magyar szekcióban november 3-án délután fél öttől a Microsoft Magyarország szakértői foglalják majd össze az Ignite konferenciának kifejezetten a magyar piac számára érdekes újdonságait. A “Minden, amit az Ignite-ról tudni akarsz, de nem volt (lesz) időd meghallgatni” című blokk résztvevői a Microsoft Magyarország részéről Csanak Gabriella, operatív és marketing vezető, Kis Zoltán, a felhőüzletág vezetője, Török Zsolt fejlesztő lesznek, hozzájuk csatlakozik a vállalat egyik kiemelt partnere, a KingSol Zrt. vezérigazgatója. Az előadók, természetesen, szívesen válaszolnak a résztvevők kérdéseire is.

 

Az esemény jó alkalom lesz a hazai közönség tagjaival való találkozóra is. Az időpontot érdemes már most elmenteni a naptárba! Regisztrálni az eseményre itt lehet.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36