A Deutsche Telekom IT még magasabbra teszi a lécet a DevOps-transzformációban
Az AWS támogatásával a DTIT által indított J’DIS program új alapokra helyezi a DevOps-csapatok teljes életciklusát, a toborzástól, a csapatalakításon át, a teljesítmény és a teljesítési sebesség maximalizálásáig. A J’DIS keretében szoftvermérnökökből, DevOps-mérnökökből és Scrum Masterből álló nyolcfős egységek jönnek létre. A J’DIS programba való bekerüléshez mindegyik szakértő átfogó szakmai és kulturális interjún vesz részt, és felvételük után az első kilenc hónapban AWS-szakértők kísérik majd őket. A DTIT az újonnan létrejövő csapatoktól nemcsak azt várja, hogy saját termékeiket sikerre vigyék, hanem azt is, hogy a korszerű mérnökinformatika éllovasai legyenek a telekommunikációs ágazatban.
„Reményeink szerint az újonnan bevezetett toborzási és csapatépítési előírásoknak köszönhetően olyan jelentős mértékben növekszik majd az agilitás a Deutsche Telekomnál, hogy hatására az ügyfélélményben is kézzelfogható javulás tapasztalható majd. Az Amazon már bevált mérnöki és üzemeltetési gyakorlatainak bevezetésével még zökkenőmentesebb szolgáltatást, valamint gyökeres változást hozó megoldásokat tudunk majd nyújtani ügyfélkörünknek” – nyilatkozta Dr. Peter Leukert, a Deutsche Telekom informatikai igazgatója.
„Alig várjuk, hogy összegyűjthessük a legjobban képzett magyarországi szakembereket a DTIT-nél. J’DIS-csapatainkat a régió legtehetségesebb szoftvermérnökei alkotják majd, ezáltal minden eddiginél gyorsabban hozhatjuk létre a leginnovatívabb termékeket” – mondta el Cseresnyés Örs, a DTIT alelnöke, a Deutsche Telekom IT Solutions Hungary részéről.
„A J’DIS kezdeményezés újabb példája annak, hogy a Deutsche Telekom élen jár és irányt mutat az innovációban. A DTIT és az AWS J’DIS programjában a magyarországi együttműködés rendkívül kedvező hatással lesz arra, hogy a legjobb szoftverfejlesztő mérnököket választhassuk és képezhessük ki, képességeiket pedig a Deutsche Telekom informatikai szakterületén belül különféle projektekben kamatoztathassuk. A J’DIS projekttel biztosítható, hogy a DTIT jól képzett szakemberekkel rendelkezzen, akik a felhőszolgáltatások lehető legszélesebb köréhez férnek hozzá, valamint a legjobb teljesítményt nyújtva és a legnagyobb fokú biztonságot szavatolva páratlan ütemben viszik előre az innovációt” – fejtette ki Fabio Cerone, az AWS telekommunikációs ügyfelekért felelős igazgatója.
A program nyári budapesti indulását követően az első J’DIS-szakemberek 2021 novemberétől egy Mesterséges Intelligencia fejlesztési projekten dolgoznak majd, szintén Budapesten. Feladatuk olyan, VASP-ra (Voice Application Service Platform, hangalapú alkalmazási szolgáltatásplatform) épülő komplex ügyfélszolgálati megoldás létrehozása lesz, amely egyszerre több platformon, így Messengeren és WhatsAppon is működik. Ez a platform alkotja majd azt az egyetlen legnagyobb kapcsolatfelvételi felületet, amelyek keresztül a Deutsche Telekom ügyfelei támogatást kérhetnek.
Az új J’DIS-csapatok feladata lesz még a DTIT-n belül olyan összetett technológiai kihívások megoldása, mint a monolitikus alkalmazások mikroszolgáltatásokra történő bontása, korábban leküzdhetetlennek vélt problémák megoldása a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás segítségével, a szoftverszolgáltatási folyamat automatizálása CI/CD (folyamatos integrálás/teljesítés) révén, valamint alkalmazások ellenállóvá és hibatűrővé tétele a legkorszerűbb felhőinfrastruktúra kínálta lehetőségek kiaknázásával.
Kapcsolódó cikkek
- Újabb diáklányok kapnak támogatást, hogy akár programozók is lehessenek
- Magyar ezüstérem a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián
- Öt érmet is elhoztak a magyar diákok a juniorok informatikai diákolimpiájáról
- IT területen gyorsan kapnak magasabb pozíciót és fizetést a karrierváltók
- Pandémiás dominóhatás súlyosbítja az IT szakemberhiányt
- Ingyenes informatikai képzések várják az álláskeresőket
- Állásgaranciát vállal az online végzett kurzusra is a CODECOOL
- IT szakmai kisokos - mit takarnak az IT pozíciók?
- Jól szerepeltek a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián
- Eltűntek a belépési korlátok a programozóképzésből
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).