Megvan Magyarország legsokoldalúbb informatikusa
2020-ban immár negyedik alkalommal hirdették meg az ország legnagyobb online IT versenyét, melyre ezúttal is több mint kétezer szakmabeli jelentkezett a pályakezdőktől egészen a több évtizedes tapasztalattal rendelkező profikig. A hét héten át tartó próbatétel 21+1 kategóriában mérte fel a résztvevők IT technológiákban megszerzett tudását, a feladatsorok megoldásait pedig a szakmai hitelesítő partnerek biztosították. A tavalyi kiírás győzteseit péntek este hirdették ki egy online díjátadón: a Magyarország legsokoldalúbb informatikusa címet Szalkai Balázs érdemelte ki, aki elmondása szerint rengeteg új dolgot tanult meg a verseny alatt.
Egy nevezéssel akár az összes kategóriában is indulhattak az arra nyitott szakemberek a tavaly október végén indult Országos IT Megmérettetésen. 2020-ban a korábbi évekkel nagyjából azonos számú, több mint kétezer fő nevezett be a versenyre.
Az érdeklődő informatikusok 21+1 kategóriából választhattak, melyek az informatika számos területét lefedték a programozástól az üzemeltetésen át a cloud alapú biztonsági technológiákig. Az Akadálymentes weboldalak kategóriában pedig egy valódi értékteremtő projektben vehettek részt az érdeklődők, ugyanis egy autista, diszlexiás, látássérült és siket gyerekekkel foglalkozó napközi e-learning rendszerének kialakítása során felvetődő kérdéseket vizsgálták meg a verseny során.
Valódi szakmai elismerés a díjazottaknak
Az Országos IT Megmérettetés hazánk legnagyobb online IT versenye, ahol az informatikusok hét héten át játszanak. A külön erre kifejlesztett felületen mindig látják az előző fordulós eredményüket, így menet közben is képet kapnak arról, hogy lehet-e esélyük egy-egy kategóriagyőzelemre.
A feladatsorokat a független szakmai hitelesítők, azaz a verseny informatikai partnerei adják, ugyanakkor ha valaki nem ért egyet az adott szakmai véleménnyel, egyeztetésre visszaküldheti azt, a verseny alatt tehát folyamatos az interakció is.
A feladatok egyébként minden kategóriában egyre nehezebbé váltak, az utolsó három kör szinte már csak senior tudással volt teljesíthető, pláne időnyomás alatt.
A péntek esti díjátadón minden kategóriában győztest hirdettek, valamint kihirdették Magyarország legsokoldalúbb informatikusát is. Ennek a díjnak feltétele volt, hogy a nyertes legalább egy kategóriában a legjobbnak bizonyuljon, és összesítésben a legtöbb pontot szerezze. Az értékes főnyereményt, egy prémium kialakítású, ultrakönnyű és hajszálvékony, ugyanakkor bivalyerős notebookot, a legújabb Matebook 13-at a Huawei Technologies Hungary Kft. ajánlotta fel a szervezőnek.
A kategóriák győztesei és a TOP 20-ba kerülők is valódi szakmai elismerésként élik meg az eredményüket, hiszen az értékes nyeremények mellett fontos visszajelzést kapnak, hogy mennyire vannak tisztában a technológiai újdonságokkal, ráadásul a hitelesítő partnerek aktuális ajánlataikkal, nyitott pozícióikkal meg is kereshetik őket, amennyiben ehhez külön hozzájárulnak.
Az összetett győztesnek függőséget okoz a verseny
2020-ban Szalkai Balázs, az Interactive Brokers C++ fejlesztője érdemelte ki a Magyarország legsokoldalúbb informatikus címet. Ő tavaly indult először a versenyen, amit annyira élvezett, hogy idén minden kategóriában beadta a nevezését.
„A tavalyi versenyen felbuzdulva az elmúlt egy évben megcsináltam sok hasznos és érdekes online kurzust a webfejlesztéssel kapcsolatban, mert annak kapcsán úgy éreztem, mára kissé elavult a tudásom. Tudtam, hogy csak akkor nyerhetek, ha komolyabban veszem a versenyt, végigcsinálom az összes kategóriát, kivéve, ha valamelyik rémesen esélytelennek tűnik. Ilyenből szerencsére csak egy-kettő volt. A feladatsorok megoldásánál igyekeztem elsősorban a minőségre, azaz a helyességre törekedni és nem a gyorsaságra, így gyakorlatilag kihasználtam a teljes időkeretet” – nyilatkozott a győztes.
A legnagyobb élmény számára az volt, hogy sok új dolgot tanult.
„Az Adattárház-elemző kategóriában nagyon érdekes volt, hogy az Oracle adatbázis-kezelő szoftverével machine learninget is lehet csinálni, amire én még sosem használtam SQL-alapú relációs adatbázist, pedig elég természetesen adja magát. A Térinformatika is nagyon tetszett, szeretem a térképeket és általában a vizuális dolgokat. A Nyelvfüggetlen programozás pedig kellemes emlékeket idézett, nosztalgikusan gondoltam vissza arra, hogy korábban az informatikai diákolimpián mennyi hasonló algoritmus-feladatot oldottam meg. Azóta viszont sokat változott a világ” – értékelt Szalkai Balázs, aki ha ideje engedi, szinte biztos, hogy jövőre is nevezni fog, hiszen már-már függőséget okoz nála a verseny.
Azok a szakemberek, akik a versenyben nem indultak, viszont szívesen megismernék a tavalyi feladatsorokat, tanulnának vagy egyszerűen csak tesztelnék tudásukat, május 31-ig ingyen hozzáférnek a kérdésekhez, megoldásokhoz.
A verseny 21+1 kategóriája, (zárójelben a hitelesítővel):
- NET fejlesztés C# nyelven (DXC Technology)
- A jövő üzleti elemzője (BCS- Business Consulting Services)
- Adattárház elemző (BCS- Business Consulting Services)
- Akadálymentes weboldalak (Edelényi Zsolt)
- Angular frontend fejlesztés (TCS- Tata Consultancy Services)
- Beágyazott rendszerek (C) (Robert Bosch Kft.)
- Cloud Engineering (IBM)
- DevOps (Deutsche Telekom IT Solutions)
- Hálózati ismeretek (Deutsche Telekom IT Solutions)
- IT Biztonság (Deutsche Telekom IT Solutions)
- JAVA EE (IBM)
- JAVA, Spring, Hibernate (EPAM)
- Linux rendszerfejlesztés és üzemeltetés (One Identity- Quest Hungary)
- Microsoft SQL (MS BI) (Training 360 Kft.)
- Modern Microsoft webfejlesztés (Accenture)
- Nyelvfüggetlen programozás és adatbáziskezelés (SAP Hungary Kft.)
- Probléma-analízis enterprise rendszerekben (AdNovum Hungary Kft.)
- Python (Robert Bosch Kft.)
- Térinformatika (Ulyssys Kft.)
- Tesztautomatizálás (EPAM)
- Webfejlesztés hagyományos eszközökkel (Training360 Kft.)
- Windows Server üzemeltetés (HM EI Zrt.)
Kapcsolódó cikkek
- Online nyílt nap az ELTE Informatikai Karán
- Öt év alatt megduplázódott itthon az informatikusok iránti kereslet
- Automatizáció és big data: 2021-ben az IT lesz az üzleti siker kulcsa
- A történelem legnagyobb digitalizációs boomja zajlik napjainkban
- Ezek lesznek a sztárszakmák 2021-ben
- A továbbképzés most mindennél fontosabb lehet
- Három nagy magyar egyetem innovatív informatikai együttműködése
- Country manager poszttal erősít a Codecool
- Biztos digitális stratégiák bizonytalan időkben
- Otthonról is bekapcsolódhatnak a diákok az ország legnagyobb informatikai versenyébe
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.