5 szédítő bitcoin-előrejelzés

forrás: Prím Online, 2021. január 24. 11:15

Már tavaly is nagyot emelkedett a bitcoin, az ide évben pedig folytatta a száguldást. Korábban volt már hasonló nagy emelkedés de nagyon különbözik ez a "rali" a három évvel ezelőttitől, írja az ÁrfolyamTudós.hu. Már a hagyományos pénzügyi rendszer intézményei, bankok, brókercégek, alapkezelők és elemzők is komolyan veszik. Öt fontosabb előrejelzést gyűjtöttünk össze, amelyekre érdemes lehet odafigyelni, annak ellenére, hogy most épp lefele mutat az árfolyam iránya.

A tavalyi viharos, rendkívüli évben a bitcoin árfolyama több mint négyszeresére ment fel. Akinek van, az azon törheti a fejét, hogy hol lesz a csúcs, hol érdemes kiszállni. Akinek pedig nincsen, az azon töprenghet, hogy érdemes-e még beszállni.

 

Év végén, év elején sokan készítenek előrejelzést, ám ezek nagy részét nem érdemes komolyan venni. Több százezer dolláros előrejelzéseket már 2013-tól lehetett olvasni a bitcoinról, de akkor még kevéssé tűntek megalapozottnak. Most viszont már egészen komoly intézményi befektetők, bankházak, befektetési alapok, brókercégek, elemzők is elkezdték komolyan venni, elemezni, előrejelzéseket adni rá.

 

A komolyabb előrejelzésekből válogatott a portál, amelyekre valószínűleg érdemes odafigyelni. A jelenlegi optimista hangulatban nemigen találni olyat, aki árfolyamcsökkenést merne bemondani.

 

1. JPMorgan: 146 ezer dollár

Ez a cég egyrészt azért érdekes, mert a világ egyik legnagyobb befektetési bankjáról van szó, amelynek nyilván hatalmas befolyása van más intézményi befektetők, magánbefektetők, sőt akár állami szervezetek gondolkodására is. De azért is, mert jól képviseli azt a hatalmas szemléletváltozást, ami az előző, 2017-es bitcoin-árrobbanás és a mostani között lezajlott. A cég vezérigazgatója, Jamie Dixon ugyanis akkoriban még csalásnak nevezte a bitcoint, sőt egyenesen megfenyegette beosztottjait, hogy kirúgja őket, ha ezzel foglalkoznának.

 

A 146 ezer dolláros érték egyébként úgy jött ki a bankháznak, hogy az aranypiac analógiáját használták fel. Ha a bitcoinba is hasonló összeg áramlana, mint aranyba, akkor jönne ki szerintük ez az ár hosszabb távon. Rövid távon viszont a minap egy korrekció lehetőségére figyelmeztettek, amelyben 25 ezer dollárig eshet a bitcoin.

 

www.pexels.com

 

2. Citibank: 318 ezer dollár

Még novemberben történt, hogy ennek a másik amerikai nagybanknak a nem nyilvános elemzése úgymond kiszivárgott. Ebben egyenesen a 21. század aranyának nevezték a bitcoint, és már 2021 végén elképzelhetőnek tartották a 318 ezer dolláros árat. Úgy tűnik, hogy elsősorban abból indultak ki, hogy mekkora emelkedés várható, ha a 2017-es mánia megismétlődik. Az akkori árrobbanás során a bitcoin árfolyama körülbelül hússzorosára emelkedett.

 

3. Willy Woo: Még idén 200 ezer, talán 300 ezer

Szintén ez év végére jósolt hatjegyű árfolyamokat Willy Woo, aki ugyan nem tartozik semmilyen nagy pénzügy intézményhez, viszont már 2017-ben is az egyik legjobb kriptodeviza-elemzőként tartották számon. Arról híres, hogy saját számításai alapján dolgozik, alaposan kielemezve a blokklánc nyilvános adathalmazából, hogy hogyan viselkednek valójában a kis- és nagy befektetők (“bálnák”). Például eladnak-e, vagy többségükben inkább tartogatják befektetéseiket, és várják a még magasabb árakat. Így szavára nagyon sokan odafigyelnek.

 

4. Novogratz: 50 ezer vagy 60 ezer

Michael Novogratz valamikor a Goldman Sachs csúcsmenedzsere volt, majd önállósította magát, és 2013-tól főleg kriptodevizákkal foglalkozik. Ezen kívül pedig jelentős vagyonnal rednelkezik, nem kis részben a kriptódevizáknak köszönhetően. Több tízmillió dollárért szokott cégeket vagy házakat vásárolni, szerepel az amerikai milliárdosok listáján.

 

Az ő 50-60 ezer dolláros becslése látszólag visszafogott, de aki tud a sorok között olvasni, gondolhatja, hogy közben ennél jóval többre is számít. Nemrég megállapította, hogy a bitcoinok összértéke az arany piaci kapitalizációjának tíz százalékát sem éri el.

 

5. Longforecast.com: idén 75 ezer, 2025-ben pedig 106 ezer felett

Ezt az oldalt azért találtuk érdekesnek, mert próbálja kiiktatni az emberi tényezőt. Nem elfogult, pozícióból beszélő, érzelmileg is érintett kriptodeviza rajongók vagy botcsinálta elemzők terméke. Saját állításuk szerint matematikai és statisztikai módszereket alkalmaznak a meglévő történelmi adatok alapján. Változó súllyal veszik figyelembe a ciklikusan ismétlődő mintákat, piaci mutatókat, az elektronikus és algoritmikus kereskedés növekedését, a szabályozási beavatkozásokat stb.

 

Mit mutat a digitálisarany-elmélet?

Amint láthatjuk, sokan az aranyat tekintik mérvadónak. Látszik, hogy a Wall Street megtalálta az ideológiát: a bitcoin az arany vetélytársaként, a pénznyomtatás, pénzhígítás, infláció, dollárgyengülés elleni védelemként szolgál. Digitális arany lett belőle. Az aranypiac kapitalizációját egyes becslések háromezer milliárd dollárra, mások 12 ezer milliárd dollárra teszik. A teljes kriptodeviza-piacé jelenleg csak mintegy 1050 milliárd dollár, ebből a bitcoinra pedig pillanatnyilag “csak” 690 milliárd dollár jut. Akárhogy számolunk, az arany-analógia a jelenleginek többszörösére rúgó, legalább százezer dolláros nagyságrendű bitcoin-árakat eredményezne.

 

arfolyamtudos.hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05