Tízezreket tudnának munkába állítani a munkaerő-kölcsönzők

forrás: Prím Online, 2020. november 4. 14:59

A járvány-válság miatt munkakeresők tízezrei fordultak szinte egyik napról a másikra a munkaerőkölcsönző vállalatokhoz. Az elmúlt hónapok újraindulásának köszönhetően pedig már ezreket sikerült újra munkába állítani a különböző szektorokban. Bár a Prohuman szerint még nincs ok hátradőlni, de egyes szektorokban már újra munkaerőhiányról lehet beszélni.

„Bár a felfutás és a visszaállás nem egységes a különböző szektorokban, de vannak területek, ahol talán már látni az alagút végét. Jelentős kereslet mutatkozik a kölcsönzött munkaerőre, ebben az évben talán most a legnagyobb, így van ok az óvatos optimizmusra, azonban a helyzet bármikor és nagyon gyorsan újra megváltozhat a járvány-helyzettől függően. Érdekesség, hogy a korábbinál nagyobb számban keresnek diákmunkásokat a cégek, ez azt mutatja, hogy egyre többen kezdik felismerni a diákmunkában rejlő előnyöket” – mondta el Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezető igazgatója. 

 

Az ország vezető HR szolgáltatójának statisztikái szerint a legkeresettebb munkakörök továbbra is a termelési és gyártósori pozíciók, valamint az ezt kiszolgáló feladatkörök, például a gépkezelő és beállító, technikusi, karbantartói pozíciók. Ugyanígy nagy a kereslet élelmiszeriparban, a raktári munkakörök és a szakképzett logisztikai munkatársak – például targoncavezetők – iránt, és sokaknak kínálnak munkákat a mezőgazdaságban az őszi idénymunkákra. Bár a javulás egyértelmű, a Prohuman becslése szerint a válság előtti időkhöz képest jelenleg mintegy 10-15%-kal dolgozhatnak kevesebben a munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül.

 

A második hullám még inkább felértékelte a munkaerő-kölcsönzők szerepét: win-win helyzetben a dolgozók és a cégek

„Azt tapasztaljuk, hogy egyre nagyobb a nyitottság a vállalatok részéről, mert a kölcsönzési foglalkoztatás forma olyan rugalmasságot biztosít, amely a jelenlegi gyorsan változó gazdasági környezetben sok előnnyel jár. A legtöbb szektorban most felfutást és bővülést látunk, mindenki szeretné minél hamarabb behozni az első hullám okozta éves lemaradást. A mi feladatunk, hogy az ehhez szükséges szakemberállományt gyorsan biztosítsuk” – jelentette ki Juhász Csongor. „Országos hálózattal és több mint 340 ezer különböző képzetséggel rendelkező, számos esetben szinte azonnal bevethető munkavállaló adatbázisával rendelkezünk, így képesek vagyunk megfelelni ezen elvárásoknak és ez még vonzóbbá teszi a kölcsönző cégek bevonását a létszámbővítési tervek megvalósításához. Mindez a munkavállaló szemszögéből sem rossz, hiszen ha egy vállalatnál visszaesnek a megrendelések és leépítést hajtanak végre, a munkaerőkölcsönző cég – amely sok vállalattal áll egyszerre kapcsolatban – akár már másnap munkát kínálhat egy másik helyen az érintett dolgozónak” – foglalta össze a Prohuman vezetője. Juhász Csongor szerint, bár a járvány második hullámát éljük, a kölcsönzött munkaerő számát tekintve egyes területeken az első hullám előtti időszak foglalkoztatási szintjét lassan talán elérheti a magyar munkaerőpiac. A szakember ezt azzal indokolta, hogy mivel már van tapasztalat a járványhelyzet első hullámából, sokkal felkészültebbek és tudatosabbak a cégek. Ennek egyik elemeként a korábbiaknál magasabb szintű óvintézkedéseket vezettek be és a legtöbb vállalat mára kidolgozta a gyorsan bevethető vészhelyzeti forgatókönyvét, így a termelést igyekszenek fenntartani a járványhelyzet közepette is.

 

Bizonyos ágazatokban újra van munkaerőhiány

A Prohuman tapasztalatai azt mutatják, hogy bizonyos ágazatokban már újra munkaerőhiányról lehet beszélni, így például feldolgozóipari, termelő és gyártó szektorokban. A vállalat szakemberei szerint jelenleg nem lehet tudni, hogy mindez mennyire lesz tartós, hiszen a járvány-helyzet számos kockázatot és bizonytalanságot rejt, és ez kihatással lehet a vállalatok teljesítményére, piacaira és beruházásokra, amelyek közvetve vagy közvetlenül befolyásolják a foglalkoztatást is.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36