A virtuális tárgyalóban is fontos a személyesség

forrás: Prím Online, 2020. július 11. 11:58

Sokan fognak visszatérni a munkahelyükre a járvány után, de még többen lesznek azok, akik továbbra is a távolból, vagy részben távolról fognak dolgozni – ez derül ki a Microsoft friss, már a járvány után készített, globális felméréséből. Az elmúlt hónapok tapasztalatai azt bizonyították: minél személyesebb és életszerűbb a találkozás a virtuális térben, annál hatékonyabb az értekezlet. A Teams sci-fi-be illő fejlesztésekkel siet az új ügyféligények elébe.

Aki látott már sci-fit (például Elveszve az Űrben), annak nem lesz újdonság a Microsoft Teams Together Mode nevű, legújabb funkciója. Ez – mesterséges intelligenciára épülő technológiát alkalmazva – a beszélgetés résztvevőit egy közös virtuális térbe helyezi, olyan érzést keltve, mintha együtt ülnének ugyanabban tárgyalóban vagy osztályteremben – a digitális oktatásban részt vevőkre is gondolva. Hiába választják el őket kilométerek vagy akár óceánok, a beszélgetők ebben a térben egymás felé fordulhatnak, szemkontaktust tudnak kialakítani egymással és figyelhetik egymás gesztusait.

 

A Teams leglátványosabb, új funkciója augusztusban épül be az alkalmazásba. Vele együtt érkezik a Dynamic View, amely több lehetőséget ad majd az értekezletek közben a megosztott tartalmak és a beszélgetők egyidejű megjelenítésére, a beszédek feliratozására, fordítására és mentésére. Akár 49 résztvevő egyidejű, élő videós bejelentkezésére és újabb, kreatív kamerafilterek alkalmazására is képesek az új funkciók. A nonverbális gesztusok, emojik a jövőben a Power Point prezentációkat is interaktívabbá teszik a Teamsben.

 

Az új funkciók kifejlesztését az a felismerés motiválta, hogy a járványhelyzet utáni világunk végleg és visszafordíthatatlanul megváltozik. A Microsoft erre a következtetésre azután jutott, hogy átfogó, globális kérdőíves kutatásban mérte fel a távmunkának és távoktatásnak az emberek mindennapjaira gyakorolt hatását. A kutatásba bevonták házon belül saját VR és AI szakértőiket és ügyfeleiket is.

 

Többek között az derült ki, hogy a munkaadók és munkavállalók nagy többsége (71%) egyaránt a távoli és rugalmas munkavégzésre szeretne berendezkedni a jövőben. A Microsoft szerint egy új, „hibrid világ” küszöbén állunk, amelyben sokan továbbra is a munkahelyükről fognak dolgozni, de náluk is többen lesznek azok, akik a távolból fognak bekapcsolódni a közös tevékenységekbe. A kutatások szerint az előnyök mellett hátrányai is vannak a távoli munkavégzésnek: ilyen az online értekezletek okozta stressz és fáradság, valamint a személyes interakciók hiánya. A Microsoft az új igényekre tekintettel fejleszteti tovább eszközeit, hogy mérsékelje a hátrányokat és növelje a csoportmunka hatékonyságát. A fejlesztések célja az, hogy minél életszerűbbé tegyék a virtuális térben való munkát, hiszen a Microsoft tudtában van annak, hogy a személyes találkozásokat semmi nem pótolhatja.

 

További információ angol nyelven a kutatásról és az új funkciókról ezen a linken érhető el.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

2024. április 16. 18:10

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09