Kezdő micro:bit programozó szakkör indul az ELTE Informatika Karán
Az ELTE Informatikai Karán működő T@T Kuckó március közepétől várja a 10–14 év közötti gyerekeket, ahol Micro:Bit szakkör keretében élményalapú oktatási módszerrel, játszva tanulhatnak animációkat, ismerkedhetnek meg a programozás alapjaival.
A BBC micro:bit egy kifejezetten oktatási célra létrehozott, egylapkás mikrovezérlő, amely 4×5 cm-es méretével, 5×5-ös LED kijelzőjével, gyorsulásérzékelő, hőmérséklet érzékelő, fényérzékelő, irány érzékelő szenzoraival, be- és kimeneti csatlakozóival, 2 gombjával, bluetooth/rádió kapcsolódási lehetőségével igen sokrétű alkalmazást tesz lehetővé, legyen az (akár többfelhasználós) játék fejlesztése, viselhető eszközök (pl. okosóra, lépésszámláló, okosruha) tervezése és megvalósítása, kísérletezés a szenzorok által mért adatok felhasználásával, vagy éppen külső eszközök vezérlése/irányítása. A szakköri alkalmak során a gyerekek megismerkednek az eszközzel és érdekes problémák megoldásával elsajátítják a programozás alapjait.
A szakkör remek közeget biztosít a gyerekeknek a fejlődésre, amelynek aztán látható lenyomatai lesznek szinte azonnal, és ki tudja, lehet ők lesznek a jövő programozói!
A szakkör időtartama: 10 alkalom, csütörtök, 16 és 18 óra között 90 perces foglalkozások megbeszélés szerint
Ajánlott életkor: 10-14 év
Első alkalom: március 12. (csütörtök 16 óra)
Helyszín: 1117 Pázmány Péter sétány 1/c, 2.123
Jelentkezési határidő: 2020. március 8.
Jelentkezés, részvételi díjak és további részletek az ELTE IK – Kuckó Szakkörök honlapon olvashatók.
Kapcsolódó cikkek
- Van-e dolguk a nőknek az IT világában?
- Workshop sorozatot indít a Wild Code School
- A Codecool marketingigazgatója a PROGmasters vezetője lett
- Ezeket tanuld idén, ha informatikai pályára lépnél!
- Még kifizetődőbb a programozói karrier
- Egy verseny a programozók krémjének
- Felveszik a versenyt a programozóiskolák diákjai a diplomás szoftverfejlesztőkkel
- Abból nem lesz jó fejlesztő, aki nem tud szépirodalmat olvasni
- Öt menő ajándékötlet karácsonyra, hogy a gyerek játszva megtanuljon programozni!
- Új megoldás a senior szűkében lévő szoftverfejlesztő cégeknek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.