Ma van a magyar informatika születésnapja

forrás: Prím Online, 2020. január 21. 11:05

A magyarországi informatika kezdete a első elektronikus számítógép elkészültétől eredeztethető. A szobányi méretű M-3-at szovjet tervek alapján építették meg, a magyar szakembergárda pedig ezen kísérletezte ki, hogy miként lehet egy számítógépet a népgazdaság érdekeit szolgáló mérnöki-, és gazdasági számításokra felhasználni - például az  Erzsébet-híd statikai számításait ellenőrizték vele.

A mintegy kétévnyi építést követően hivatalosan 1959. január 21-én átadott M-3 számítógépre a korabeli sajtóbeszámolóban még számológépként hivatkoztak, mert a számítógép szó később honosodott meg a magyar nyelvben.

 

Bár ún. nulladik generációs számítógépet már az M-3 előtt néhány évvel is építettek a Budapesti Műszaki Egyetemen, Kozma László MESz-1 nevű gépe még telefonközpontokban használatos elektromágneses relékből épült fel, az M-3-mal ellentétben még nem felelt meg a Neumann-elveknek, amelyek előírják, hogy egy számítógépnek teljes egészében elektronikus módon kell működnie, és egy belső tárban kell tárolnia a programutasításokat.

 

 

A Magyar Tudományos Akadémia Kibernetikai Kutatócsoportjában megépített, első generációs M-3-ast tudományos számítások embernél gyorsabb végrehajtására tervezték. Noha a gép csupán másodpercenként 30 számítási műveletet tudott elvégezni (míg a mai gépek processzorai esetében már több tízezer millió utasítással számolhatunk másodpercenként), az M-3-ra írt programok révén így is számos gyakorlati feladatra használták fel. E gépen készült az épülő Erzsébet híd statikai számításaival kapcsolatos program, de például szállítási költségek optimalizálásához, részecskék vizsgálatához szükséges számításokat is végeztek vele.

 

Ráadásul a szovjet tervek nyomán, de számos magyar mérnök és matematikus szellemi munkájával készült M-3 képességeit a magyar szakemberek folyamatosan bővítették, illetve az itthon elérhető alkatrészbázishoz igazították, nagyobb kapacitású mágnesdobos adattárolót építettek hozzá. A magyar mágnesdobot a hazai hardverexport első fecskéjeként az egyik első román számítógép,  a MECIPT-1 építéséhez is felhasználták. 

 

 

Meglepő, de az M-3 számítógép a mai társaihoz hasonlóan viszonylag hamar elavult: Budapestről 1965-től Szegedre, a JATE Kibernetikai Laboratóriumába került - ahol Kalmár László professzornak köszönhetően már az 1950-es évek óta foglalkoztak kibernetikai kutatásokkal, így nagy szükség volt egy modern számítógépre -, ott azonban már 1968-ban leselejtezték. Bár teljes kiépítésében a számítógép nem maradhatott fenn, legfontosabb részegységei a Neumann Társaság szegedi Informatika Történeti Tárlatán, illetve a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytárában ma is megtekinthetők.

 

 

“Az M-3 számítógép esetében a gép alapvető műszaki képességeinél is fontosabb volt, hogy a gép mellett egy fantasztikus szakembergárda nevelődött, építői és üzemeltetői közül került ki a magyar informatika számos úttörője, a magyar számítógépipar, kutatás- és alkalmazás meghatározó alakjai. E nagy koponyák később a Neumann Társaság alapítói közé tartoztak, többek között: Dömölki Bálint, Kovács Győző, Németh Pál, Szelezsán János és Vasvári György. Az MTA Kibernetikai Kutatócsoportjának egykori igazgatóhelyettese, Tarján Rezső lett a Neumann Társaság első elnöke 1968-ban” - mondta el dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke az évforduló kapcsán.

 

A magyar informatika történetét a Neumann Társaság Informatikatörténeti Fórumának nemrég elkészült webes idővonalán képekkel, videókkal illusztrálva is kényelmesen át lehet tekinteni.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09