Az egyetem nem csak az egyetemről szól

forrás: Prím Online, 2019. október 16. 17:17

Az egyetemista fiataloknak sokszor sok helyről kell összeszedniük azt a tudást, amivel majd képesek lesznek úgy kilépni a munkaerőpiacra, hogy kevés aggály legyen bennük. A ChaosStack fejlesztői verseny kétszeres győztesével, Rabatin Gáborral beszélgettünk a fiatalok lehetőségeiről, amiket érdemes az egyetem mellett átélni.

A magyarországi felsőfokú oktatás jó minőségű, de többségében elmélet központú, így a soft skillek fejlesztése, úgy, mint a csoportmunka, kritikus gondolkodás, kommunikáció és társai háttérbe szorulnak. Egy friss egyetemistának keresnie kell az ingereket, hogy merre induljon saját útjának feltérképezése érdekében.

 

A győztes csapat tagjai balról jobbra: Rabatin Gábor, Móricz Tamás, Király Bálint

 

„Számomra két nagyon fontos út van: a szakkollégiumi élet és a versenyek. Ezekből tanulok a legtöbbet.” – mesélte Rabatin Gábor, aki jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnökinformatika mester szakos hallgatója. – „A szakkollégium egy olyan professzionális játszótér, ahol tét nélkül ki lehet próbálni a nagybetűs élet kihívásait, a Simonyi Károly Szakkollégium víziója szerint pedig egy ’szakmai ugródeszka’ a szervezet, hiszen konkrét speciális szakmai tudást is elsajátíthatunk.”

 

A szakkollégiumi mozgalom keretein belül menedzsment készségeket és szakmaspecifikusan szakmai ismereteket is könnyen és gyorsan magukévá tehetnek a szakkollégiumok tagjai.

 

 

„A versenyzés mindig is a véremben volt, imádom magam kihívások elé állítani és tesztelni a tudásom. Eleinte nehezebben ment, de mint mindenben, ebben is sokat lehet fejlődni, ráadásul a sok különböző típusú verseny közül, mindenki megtalálhatja a hozzá legjobban illőt” – tanácsolja Rabatin Gábor. – „Kipróbáltam magam már ACM programozó versenyeken, gazdasági esettanulmányi versenyeken, hackathonokon, de a kedvencem és amiben a legeredményesebben szerepeltem eddig, azok a fejlesztői versenyek, például amilyen a ChaosStack is, amikor rövid idő alatt sok különféle feladatot kapunk. Ezek egyszerre fárasztanak el és töltenek fel.”

 

Az idei ChaosStacket 2019. szeptember 28-án rendezték meg és a versenyzőknek 10 különböző feladatot kellett megoldaniuk, többek között adatelemzési, gépi tanulási, web fejlesztési és algoritmikus területekről. A versenyen 20 csapatban 80 fő versenyzett és reggel 9-től este 7-ig folyamatosan dolgoztak a kihívásokon. A versenyt Rabatin Gábor, Móricz Tamás és Király Bálint csapata nyerte mindössze 1 ponttal megelőzve a „1337” csapatot.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09