Ismét bírságolt a Médiatanács

forrás: Prím Online, 2019. október 16. 14:25

Egy amerikai akciósorozat előzetesének túl enyhe korhatár-besorolása, valamint egy ifjúsági műsorban közzétett, szabálytalan játékbolt-szponzoráció miatt szabott ki bírságot az RTL Klub szolgáltatójára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén. A testület eredménytelennek nyilvánította a Körmend 99,8 MHz-es rádiós frekvencia pályázatát, míg egy miskolci és egy encsi frekvencia eljárásaiban az alaki vizsgálatok után nyilvántartásba vette az egyedüliként jelentkező Magyar Katolikus Rádió Alapítványt. 

Médiafelügyeleti döntések

A grémium összesen 1,95 millió forint bírságot szabott az RTL Klub szolgáltatójára egy állampolgári bejelentés alapján lefolytatott eljárásban, amiért júliusban a Mr. Whiskey című sorozat egyik epizódjának előzeteseit több alkalommal is nem megfelelő – 12-es – korhatár-besorolás mellett és nem az előírt időben mutatta be. Az ajánlók kizárólag 16-os karikával, este 21 és hajnali 5 óra között kerülhettek volna adásba, mivel a bennük megjelenő erőszak – verekedés, lövöldözés, haláljelenet – befolyásolhatja az érintett korosztály személyiségfejlődését. Magát az epizódot szintén 16-os besorolással kellett volna közzétennie a szolgáltatónak a 12-es karika helyett. A testület az RTL Klub szolgáltatójára 100 ezer forintos bírságot is kirótt, amiért májusban a Kölyök Kalauz egyik adásában szabályt sértett azzal, hogy egy a műsort támogató játékbolt termékeire hívta fel a figyelmet, ezáltal azok megvásárlására ösztönözte a nézőket. 

 

A körzeti, közösségi InfoRádió szolgáltatójára hetvenezer forintos bírságot szabott ki a testület, amiért a rádió egy vizsgált júliusi adáshéten a hatósági határozatban rögzített vállalásaihoz képest kevesebb hírt és a helyi közélettel foglalkozó műsort tett közzé.

 

A Médiatanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét. 

 

Rádiós pályázatokkal kapcsolatos döntések

A testület megállapította a Körmend 99,8 MHz helyi kereskedelmi rádiós frekvenciára indított pályázati eljárás eredménytelenségét, miután alakilag érvénytelennek bizonyult a pályázatra benyújtott egyetlen ajánlat a Rádió 8 Körmend Kft.-től. A Médiatanács a Miskolc 95,1 MHz körzeti és az Encs 95,4 MHz helyi frekvenciák közösségi jellegű használatának eljárásaiban nyilvántartásba vette a mindkét esetben egyedül pályázó Magyar Katolikus Rádió Alapítványt. A testület ugyanennek a szolgáltatónak a kérelmére engedélyezte, hogy a helyi Kisújszállás 103,2 MHz frekvencián közösségi jelleggel induló sugárzást október 27-e helyett december 26-áig kezdhesse meg.

 

A grémium heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Energiatakarékosság az ASUSTOR-ral!

Az áramszámlák világszerte meredeken nőnek, ASUSTOR NAS viszont segít abban, hogy adataid elérhetők legyenek és pénzt takaríts meg.

2024. március 27. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05