A 3D nyomtatás meghódította a hazai oktatást
Balatoni kisokos, közgazdasági ismeretek, daktil betűk vagy éppen vármegyei Ki mit tud? - csak néhány példa azokból a 3D nyomtatóval készült társasjátékokból, melyek egy magyar cég felhívására készültek. A tervezés során nem csupán a diákok határtalan lelkesedése mutatkozott meg, de az új digitális eszközök iránti igény is. A legjobb társasjátékokat készítő iskolákat a tervezés során felhasznált CraftBot nyomtatókkal díjazták.
A CraftUnique társasjátékkészítő-pályázata 2017-ben indult, azzal a céllal, hogy a 3D nyomtatás könnyebbé és játékosabbá tegye a tanulást. 2019-ben a beküldött pályázatok alapján 10 iskolát választott ki a vállalat, melyeknek CraftBot nyomtatót biztosítottak a versenyre. A projekt során nem csupán a társasjátékok tervezése volt feladat, hanem az is, hogy minden alkotói folyamat be legyen mutatva képeken, videókon, illetve egy blog vagy weboldal létrehozása is a pályázat része volt.
Mákos Csaba, a CraftUnique ügyvezető igazgatója elmondta, milyen nagy öröm volt látni az elkészült társasjátékokat: „A pályázaton résztvevő tanárok és diákok szabadidejüket nem sajnálva, az év végi hajrában vállaltak plusz órákat a tanóráikon felül, egy közös cél, a CraftBot nyomtató megnyerése érdekében. Számítottunk rá, hogy lesznek nagyon jó anyagok, de hogy ennyire profi munkák születnek, arra nem is gondoltunk. Nagyon örültünk minden elkészült társasjátéknak, kicsit meg is hatódtunk látva az eredményeket.”
A zsűri tagjai három területen értékelték az iskolákat, a dokumentációk, a társasjáték jellege és a pedagógia szempontok alapján. Komoly fejtörést okozott a pontozás, hiszen a diákok és tanárok nagyon komolyan vették a feladatot, így csak tized pontokon múlt egy-egy helyezés. Az első helyezett társasjátékot a budapesti Kőbányai Szent László Gimnázium tanulói tervezték. A játék a Szent László király korabeli magyar vármegyék életéről szól. A játékosok egy-egy vármegyét irányítanak, miközben várukat próbálják felépíteni. Birtokaikat folyamatosan támadják, ezért a játékosoknak össze kell fogniuk. A társasjáték egy konkrét történelmi korszak feldolgozására és középiskolai tananyag elsajátítására épül. A játék készítése során remekül kihasználták a 3D nyomtatót, a várelemeket csatlakozókkal látták el, a nyertes pedig az a játékos, aki a leghamarabb építi fel a várát.
A második helyen a Zöldmező Utcai Óvoda, Általános Iskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és EGYMI végzett. A harmadik helyen pedig 3 iskola osztozott: a Pécsi Janus Pannonius Gimnázium, a Friedrich Schiller Gimnázium és Kollégium és a Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum III. Béla Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája.
A CraftUnique azonban nem állt meg a helyezettek kibővítésével, látva a rengeteg munkát és pozitív visszajelzést, további négy iskolának biztosítja a 3D nyomtatót december végéig ingyenesen, bízva abban, hogy az iskolák ezután is számos tantárgy kapcsán tudják majd hasznosítani a technológiát. A tanárok boldogan számoltak be arról is a verseny után, hogy több diák esetében javult a teljesítmény a verseny alatt, hiszen máshogy osztották be idejüket, energiájukat, hogy az órák után akár az iskola bezárásáig is benn maradjanak a társasjáték tervezése miatt.
Kapcsolódó cikkek
- 11 iskola életét változtatja meg a 3D nyomtatás
- Kisszériás gyártás 3D nyomtatással költséghatékonyan
- 3D nyomtató központ nyílt a kisvárdai Szent László Katolikus Középiskolában
- A digitalizáció nem lehet csak a diplomások kiváltsága
- Egy magyar technológiai cég megtalálta, mivel motiválhatók a magyar diákok
- Hiperrealisztikus 3D-nyomtatott szobrok a marketing szolgálatában
- Magyar fejlesztésű 3D nyomtatóval készítették a Trónok harca figuráit a budapesti premierre
- Aurélie Fontan okostelefonon megálmodott ruhakollekciója 3D nyomtatással készült
- Az új nyomtatási technológiák elengedhetetlenek a tanulmányi sikerekhez és új képességek elsajátításához
- Az Ultimaker 3D nyomtatói a Continental gyáraiban is bizonyítanak
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.