Az oktatás digitális átalakításába is besegít a Huawei

forrás: Prím Online, 2018. november 8. 18:03

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és az információs és telekommunikációs technológiák egyik vezető globális szállítója, a Huawei Technologies regionális elnöke, James Li együttműködési megállapodást írt alá 2018. november 6-án, Sanghajban.

A magyar tárcavezető Orbán Viktor miniszterelnök kíséretében utazott Kínába, hogy részt vegyen az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE) november 5-10. között. 

 

A szándéknyilatkozat értelmében a Huawei a következő években tovább segíti a szélessávú internet kiépítését Magyarországon annak érdekében, hogy a tervezett ütemezésben megvalósulhasson az a kormányzati cél, miszerint 2025-ig a magyar háztartások 90 százalékában elérhetőnek kell lennie a 100 Mbit/sec letöltési sebességű világháló-hozzáférésnek. 

 

A vállalat a megállapodás szerint a világ egyik vezető mobilhálózati gyártójaként és a hazai 5G Koalíció alapító tagjaként, az 5G-n működő adatközpontok, adattárolók, az ún. Dolgok Internetéhez szükséges infrastruktúra kiépítését, korai kereskedelmi alkalmazásait is előremozdítja majd Magyarországon.  

 

 

Palkovics László az aláírást követően elmondta: A mielőbbi hazai 5G kiépítésében számítunk a Huaweire. A vállalat a fenntarthatóságot szem előtt tartó okosváros megoldásaival a környezetvédelemben és az életkörülmények javításában is segíteni kívánja Magyarországot, például az intelligens közlekedési rendszerek bevezetésének támogatásával. A minisztérium és a cég együttműködik továbbá a Digitális Jólét Program céljainak megvalósításában és az oktatás digitális átalakításában is. A miniszter az aláírási ceremónián örömét fejezte ki, hogy a közelmúltban a Huawei is csatlakozott a nemrég általa életre hívott Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36