„Hollywoodi produkcióban dolgozni már nem álom”

forrás: Prím Online, 2018. augusztus 13. 08:33

Budapest az amerikai filmstúdiók kedvenc forgatási helyszínévé vált, lekörözve több európai nagyvárost. Miközben a hazai képzett munkaerő az egyik fő vonzerő, a filmipar több területén súlyos szakemberhiánnyal küzd az ország. Ezen igyekszik segíteni a filmalkotók- és szakemberek által alapított Lumiere Filmiskola.

Harrison Forddal szelfizni a Dunakanyarban, Tom Hanks-szel összefutni Budapest utcáin, Mila Kunis-szal, Ashton Kutcherrel vagy akár Jeremy Irons-szal találkozni a Sziget valamelyik koncertjén netán Antonio Banderas-szal a Bazilikánál, ez ma már szinte mindennapos esemény.

 

Nem csoda, hisz’ hazánk mostanra a nagy hollywoodi produkciók kedvenc helyszínévé vált, egymásnak adják át a terepet a különböző stúdiók filmjei.  Hat-nyolc nagy külföldi filmet és mintegy 10, átlagosnál magasabb költségvetésű produkciót forgatnak évente Magyarországon – írta tavaly a variety.com amerikai filmes portál. Miközben a megemelt adókedvezmény, a változtos épített környezet, a képzett munkaerő- és a világszínvonalú filmipari műhelyek nagy vonzerőt jelentenek a nemzetközi producereknek, a hazai filmipar számára komoly nehézségek et jelent az egyes szakterületeken mutatkozó súlyos szakemberhiány.

 

 

“Több mint 10 hiányszakma van ma a magyar filmiparban, és az eddigi sikerünk múlhat azon, hogy ezeket a területeket megfelelően képzett szakemberekkel pótoljuk” – mesélte Salamon András Balázs Béla-díjas filmrendező-egyetemi tanár, a Lumiere Filmiskola egyik alapítója. A filmes iskolát Salamon mellett Incze Ágnes, szintén Balázs Béla-díjas rendező-vágó, az Európai Filmakadémia tagja és Thomas Javor, Amerikában élő magyar befektető és producer éppen azzal a céllal hívta életre, hogy ezeket a hiányszakmákat oktassa olyan művészek és szakemberek irányításával, akik saját területükön nemcsak a hazai produkciókban, de nemzetközi szinten is elismert szaktekintélyeknek számítanak.

 

“Segédoperatőr, vágó asszisztens, rendező asszisztens, és még sorolhatnám a szakmákat, melyekből komoly hiány van hazánkban” – mondja Salamon, aki szerint az oknak a diákoknak, akik jól teljesítenek a kurzusokon, komoly esélyük van arra, hogy munkát kapnak valamelyik hollywoodi produkcióban.

 

“Korábban elérhetetlen álomnak tűnt amerikai filmekben dolgozni, ma már egy tehetséges fiatal, aki részt vesz az Lumiere Filmiskola képzésein, olyan lehetőséget kap a kezébe, ami egzisztenciális biztonságot is jelent számára” – mondja az iskola alapítója, aki szerint sokan vannak, akik vagy nem jutnak be egyetemi szintű művészképzésbe vagy szívesen váltanának pályát és vonzza őket a filmes szakma, csak eddig nem találkoztak ilyen jellegű képzéssel.

 

„A Lumiere Filmiskolát azért hoztuk létre, hogy lehetőséget adjunk a film iránt érdeklődő fiatalok számára, akik a világ élvonalába tartozó magyar filmiparba szeretnének integrálódni” - tette hozzá a filmrendező, aki szerint a filmes munkaerőpiac legfontosabb tulajdonsága, hogy univerzális, hogy nemzetközi, hogy világszerte egyformán használt normákkal  működik. A filmezés kultúrája, a filmezés, mint életforma világszerte egyre népszerűbb, trendibb, vonzóbb.

 

„A Lumiere Filmiskola koncepciójának lényege, hogy az iskola diákjai már a tanulóévek alatt is részévé váljanak ennek a sikerágazatnak” – mondja Salamon. A szeptember közepén induló iskola tehát komoly hiánypótlás a magyar filmiparban, olyan szakokkal, mint például a forgatókönyvírás alapjai, focus puller, rendezőasszisztens, dron operatőr, scripter, hangasszisztens, stb.

Kulcsszavak: Lumiere Filmiskola

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09