Újabb energetikai szoftver exportsiker regionális együttműködésben
A magyar IP Systems Zrt. – alvállalkozóként az osztrák Siemens – és a Smart Tech cég bevonásával szállítja az ukrán villamosenergia-hálózat kiegyensúlyozói, piacüzemeltető és elszámoló rendszerét az Ukrenergo számára.
A több mint 2 milliárd forint értékű, a Világbank által finanszírozott alkalmazásfejlesztési projekt várhatóan 2019 őszére valósul meg. Az IP Systems ezt követően 5 évre kapott megbízást az ukrán villamosenergia-piacot Európa vérkeringésébe is bekötő rendszer üzemeltetésére.
Ukrajna az Energiaközösség társult tagjaként vállalta, hogy energiapiacát az Európai Unióban érvényes szabályok szerint mielőbb megnyitja. A piaci résztvevők számára azonos feltételeket biztosító transzparens működést a „Kiegyensúlyozó Piac és Kapcsolt Szolgáltatások” nevű szoftvercsomag hivatott megteremteni, mely a teljes ukrán villamosenergia-piac napi működését és elszámolását is kezeli. Az ukrán villamosenergia-átviteli rendszert üzemeltető Ukrenergónál bevezetendő megoldás kifejlesztésével végül a jelentős nemzetközi energetikai szoftverfejlesztő tapasztalattal rendelkező magyar IP Systems Zrt.-t és az osztrák Smart Tech-et bízták meg. A magyar vállalat TSO-IP nevű rendszerére, valamint az osztrák Smart Tech és Siemens kapcsolódó szoftverére épülő új megoldást az IP Systems várhatóan 1 év alatt készíti el és helyezi üzembe.
Európai lesz az ukrán áram
„A megoldás a villamosenergia-piaci átvitelirendszer-üzemeltetők európai hálózata (ENTSO-E) által támasztott követelményeknek megfelelően fogja biztosítani a napi üzleti folyamatok kezelését, elszámolását. Lényegében az ukrán árampiac európai uniós elveken kezd el működni, ami összességében azt is jelenti, hogy a szoftver az átláthatóság, a piaci alapokon megvalósuló függetlenség irányába való elmozdulásban segíti az ukrán árampiacot, és egyúttal hozzájárul a hálózat üzemeltetési biztonságának növeléséhez is. A rendszer alapját képző szoftverkomponenseket egyébként már Ausztriában, Bulgáriában, Kazahsztánban, Koszovóban, Macedóniában, Magyarországon és Svájcban is használják” – emelte ki Füzi Ákos, az IP Systems Zrt. vezérigazgatója.
A megbízással az IP Systems a régió legnagyobb villamosenergia-piacának számító Ukrajna meghatározó informatikai szállítójává válva tovább növeli kijevi irodája létszámát. A fejlesztőcég a szerződésben vállalt 5 éves üzemeltetésbe és támogatásba helyi mérnököket is bevon majd, de a rendszerfejlesztés teljes egészében a magyarországi fejlesztőbázisra alapozva zajlik.
Kapcsolódó cikkek
- Ingyenes számítógépes programokkal segítik a látássérült embereket
- Gyorsabbá válhat a hibaelhárítás az E.ON-nál
- SUSE Linux Enterprise 15: felkészülés a szoftveresen vezérelt jövőre
- Még egy hónapig lehet jelentkezni a Siemens regionális újságírói pályázatára
- A Fujitsu új szoftvere egyszerűsíti az adatvesztés utáni visszaállást
- Új SUSE Manager: összetett környezet, egyszerű felügyelet
- Hiánypótló magyar megoldás forradalmasítja a kriptovaluták tőzsdei kereskedését
- Az IT-vezetők szerint a licenc nélküli szoftverek használata növeli az adatlopás kockázatát
- Folyamatos a káosz, mert kész káosz a folyamat?
- Eaton Galileo 10.2 – HTML-ismeretek nélkül is használható webes vizualizációs alkalmazás
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.