Jövő ősszel Győrben rendezik a 16. World Robot Olympiad világdöntőjét

MTI Sajtóadatbank, 2018. június 19. 18:31

Európában először Győrben rendezik jövő év november 8-10. között a 16. World Robot Olympiad robotépítő és -programozó verseny világdöntőjét hatvanöt ország csaknem háromezer, 9 és 25 év közötti versenyzőjének részvételével - hangzott el az eseményt bemutató sajtótájékoztatón kedden a győri városházán.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt emelte ki, hogy a magyar exportban az európai uniós országok közül a legmagasabb a high tech hozzáadott érték. 

 

Kijelentette, ez a verseny azért is fontos a diákok számára, hogy tudatosuljon bennük: a robotok egyszer az életünk részeivé válnak. Ugyanakkor a robotok megalkotásánál és használatánál ma már nem műszaki kérdésekkel, hanem olyan pénzügyi, jogi és erkölcsi kérdésekkel "szembesülünk, amikre nem vagyunk teljes mértékben felkészülve" - fűzte hozzá a miniszter, hangsúlyozva, az Innovációs és Technológiai Minisztérium létrehozását éppen a kor hasonló kihívásaira országos szinten adható legmegfelelőbb válaszok megtalálásának igénye indokolta.

 

Szögi Zoltán, a hazai versenyeket szervező és lebonyolító Edutus Nonproft Zrt. vezérigazgatója elmondta: a verseny célja, hogy a gyermekeket megismertessék és megszerettessék a robotikához tartozó természettudományos, mérnöki, matematikai és informatikai tantárgyakkal. A verseny tavaly bekerült a kormány által anyagilag támogatott tanulmányi versenyek közé. 

 

A verseny lényege, hogy a csapatok a robotokat Lego elemekből építik meg és programozzák be a négy kategóriának megfelelően. A Regular kategóriában egy előre megadott versenypályán kell végigmenniük a meghatározott feladatot teljesítve a robotoknak. Az Open kategóriában valamilyen társadalmi problémára kell felhívniuk a figyelmet, vagy megoldást találni rá a robottal, ami idén az ételpazarlás volt. 

 

A Football kategóriában a robotok egymás ellen mérkőznek, aki több gólt lő az infra labdával, az nyer. Az ARC - Advanced Robotics Challenge - kategóriában pedig már nem Lego, hanem fémelemekből kell összeállítani a robotot, ami a ráírt program segítségével egymásba illesztve rakja ki egy keretben a Tetris elemeket. 

 

Szögi Zoltán beszélt arról is, hogy Magyarországon  2014-ben 11 csapat részvételével indult a versenysorozat, az idei évi, június 8-án és 9-én Tatabányán rendezett nemzeti döntőn azonban már 135 csapat vett részt. 

 

Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester és Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora azt hangsúlyozták, hogy a város, az egyetem és a helyi ipar együttműködése, az eddigi tapasztalatok és eredmények is hozzásegítették a döntéshozókat a világverseny győri rendezéséhez. A város a kanadai Montreallal szemben nyerte meg a rendezési jogot.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09