Ösztöndíj programot indít a Magyar Telekom a győri Széchenyi István Egyetemen
Ösztöndíj programot indít a Magyar Telekom a győri Széchenyi István Egyetemen a 2018/19-es tanévtől. Az erről szóló megállapodást május 17-én Győrben, a távközlési világnap alkalmából szervezett konferencián Dr. Tremmel János, a Telekom hálózat technológiai igazgatója és Dr. Szekeres Tamás az UNIVERSITAS-Győr Alapítvány kuratóriumi elnöke írta alá. Az ösztöndíj célja a távközlés, valamint a műszaki-informatika terén kimagaslóan teljesítő diákok ösztönzése, annak érdekében, hogy minél többen helyezkedjenek el az infokommunikáció területén.
Az infokommunikáció és a hozzá kapcsolódó állások rohamtempóban fejlődnek, ezért az oktatási intézményeknek és a munkaadóknak együtt is kell gondolkodniuk arról, milyen részterületekre, kompetenciákra érdemes fókuszálni a képzési idő alatt annak érdekében, hogy a diákok, az egyetem, és az iparág is nyertese legyen a folyamatnak. Emellett az élet minden területét egyre inkább behálózó digitalizáció olyan új ügyféligényeket is teremt, melyekre csak felkészült mérnökök tudnak majd válaszolni.
A Magyar Telekom által indított ösztöndíj-program elsődleges célja, hogy hidat képezzen a tudományos oktatás és a valós gazdasági, iparági kihívások között, és a kettő egymáshoz való közelítésével segítsen piacképes tudást adni a jövő munkavállalóinak. Az ösztöndíjat egy-egy tanévben öt fő nyerheti el, az alapítvány kuratóriuma által kiírt pályázat alapján. Elvárás a pályázókkal szemben, hogy a tanulmányaik és kutatási területük a Magyar Telekom tevékenységéhez kapcsolódjon. Az ösztöndíjasok az anyagi támogatás mellett számíthatnak arra, hogy a Telekom érdekes, izgalmas témák megismeréséhez is megnyitja az utat számunkra, úgy mint a virtualizáció a felhő alapú technológiák, de részt vehetnek 5G-vel kapcsolatos architektúrák, use case-ek megvalósításában, vagy éppen automatizációs és machine learning alapú fejlesztésekben.
„Felelős vállalatként a Magyar Telekom számára kiemelt jelentőségű, hogy a munkaerőpiacra jól képzett, a műszaki pályák iránt érdeklődő, friss gondolkodású fiatalok lépjenek. A Széchenyi István Egyetem, az ország egyik legkiválóbb műszaki felsőoktatás intézményeként, eddig is fontos partnerünk volt, a most induló ösztöndíj programunkkal pedig tovább erősödik szakmai kapcsolatunk az egyetemmel” – emelte ki dr. Tremmel János.
„Az ösztöndíjrendszer reményeim szerint motiválja a hallgatókat az igényes mérnöki munkára, illetve idevonzza a tehetséges és szorgalmas, szakmájuk iránt elkötelezett fiatalokat, miáltal a szak, s így az Egyetem is fejlődik. Kiváló oktatóink anyagi megbecsülése hasonló erővel bír. Egyetemünk oktatói-kutatói bázisát a vállalatok támogatásával meg tudjuk erősíteni, ami kihat hallgatóink habitusára, s így közvetve a cégekre is” –tette hozzá Dr. Kunczmann Miklós dékán.
Kapcsolódó cikkek
- A Magyar Telekom 2018. első negyedéves eredményei
- Változás a Magyar Telekom élén
- MakTel közgyűlési határozat osztalékfizetésről
- Közép-Európa legjobbjai közé választották a Magyar Telekom fenntarthatósági jelentését
- A Magyar Telekom megtartotta Éves Rendes Közgyűlését
- NMHH: tanácsok előfizetőknek az analóg kábeltévézés megszűnése esetén
- A fenntarthatóságot szolgáló digitális megoldásokat díjaz a Magyar Telekom
- Új internetalapú üzenetküldő szolgáltatás indul a Magyar Telekomnál
- Kutas István lesz a Magyar Telekom PR vezetője
- A Facebook legújabb internettechnológiáját teszteli a Magyar Telekom
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.