Technológiai együttműködést kötött a Lenovo és a Ducati MotoGP
Többéves együttműködésről állapodott meg a Ducati Team MotoGP világbajnokságon résztvevő csapatával a Lenovo. A partnerséggel a Lenovo célja a márka nemzetközi ismertségének további erősítése és a legkedveltebb márkák közötti pozicionálása.
Az idei szezon kezdetével a Lenovo vezető technológiai partnerként számítógépeket, tableteket és szervereket biztosít a Ducati számára a versenypályákon és a pályákon kívül egyaránt. A partnerség közös fejlesztési és együttműködési fejlesztésekre is kiterjed a csapatteljesítmény növelése érdekében.
„A MotoGP egyre jelentősebb nemzetközi népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint hogy világszerte milliók követik. A Ducati 90 éves öröksége, valamint az innovációra, gyorsaságra és kiváló teljesítményre való törekvése, tökéletesen illeszkedik a Lenovo cégtörténetéhez és termékfejlesztéssel kapcsolatos célkitűzéseihez. Nagy izgalommal tölt el bennünket a partnerségnek köszönhető márkajelenlét és az is, hogy a csapatok fejlődését Lenovo termékekkel támogathatjuk” – tájékoztatott Gianfranco Lanci, a Lenovo Corporate elnöke és ügyvezető igazgatója.
„Nagy örömünkre szolgál a Lenovóval, a világ egyik legnagyobb személyi számítógépeket, fogyasztói, kereskedelmi és adatközpont technológiát előállító vezető vállalatával kötött együttműködésünk. kötött fontos partnerségünk bejelentése. Annak érdekében, hogy ne csak a MotoGP-n, hanem a vállalaton belül is képesek legyünk megküzdeni minden új kihívással, gondolnunk kell IT és digitális kapacitásaink fejlesztésére is. Ebben partnerünk, a Lenovo erős és sokoldalú számítógépes hardverekkel segít minket. A Ducati versenyre és eladásokra kínált motorkerékpárjai mindemellett kiválóan alkalmasak a Lenovo legújabb technológiáinak tesztelésére e gyümölcsözőnek ígérkező partnerség keretében” – tette hozzá Claudio Domenicali, a Ducati Motor Holding vezérigazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- A Lenovo bemutatta mesterséges intelligencia telepítés és fejlesztés eszközeit
- A Lenovo többéves együttműködést jelentett be a Scuderia Ferrarival
- Kanada legerősebb szuperszámítógépe, a Niagara teljesítményét növeli a Lenovo ThinkSystem
- A Vodafone és a Huawei a mérnökképzést támogatja az Óbudai Egyetemen
- A Lenovo az intelligencia átalakulásokra helyezi a hangsúlyt 2018-ban
- A Cellum Global befektetési megállapodást írt alá az indonéz Telkommal
- Újabb jelentős napelemgyártó lép a magyar és lengyel piacra
- A Nokia és a Vodafone segítség katasztrófahelyzetben
- Partnerségre lép az LG és a Meridian Audio
- A Cellum és a TransferTo együttműködésében új funkciókkal bővülhetnek a mobiltárcák
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.