A Magyar Telekom 2017. negyedik negyedéves eredményei

forrás: Prím Online, 2018. február 22. 11:05

A Magyar Telekom közzétette 2017. negyedik negyedévre és egész évre vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

Főbb eredmények:

Az összbevétel 6,3%-kal, 161,4 milliárd forintra növekedett 2017 negyedik negyedévében éves összehasonlításban, mivel a jelentősen magasabb RI/IT, készülékértékesítési és mobil adatbevételek több mint ellensúlyozták az alacsonyabb vezetékes és mobil hang, illetve energiaszolgáltatásból származó bevételeket. A növekedésre éves viszonylatban is hasonló tényezők hatottak, így a 2017-es összbevétel 6,4%-kal, 610,9 milliárd forintra növekedett. A szegmensek szerinti eredményeket tekintve Magyarországon a bevételek 7,3%-kal nőttek, Macedóniában pedig 3,0%-kal csökkentek 2017-ben. 

 

A mobil bevételek éves szinten 5,9%-kal 83,3 milliárd forintra nőttek 2017 negyedik negyedévében. A mindkét országban magasabb mobil adat és készülékértékesítési bevételek több mint ellensúlyozták az alacsonyabb hangbevételeket. A 2017. teljes éves eredményeket tekintve a mobil bevételek 5,4%-kal, 322,7 milliárd forintra emelkedtek hasonló okok miatt. 

 

A vezetékes bevételek csoportszinten 5,3%-kal 51,5 milliárd forintra növekedtek 2017 negyedik negyedévében éves összehasonlításban. A javulás a magyarországi eredmények kedvező alakulásának köszönhető, mivel a hangalapú bevételek tovább folytatódó esését teljes mértékben kompenzálta a készülékértékesítési és TV bevételek emelkedése. Macedóniában a TV bevételek növekedését a többi szegmens (hang, vezetékes szélessávú, készülékértékesítési és nagykereskedelmi bevételek) esése ellensúlyozta. Éves alapon   a fentiekkel azonos okokból kifolyólag - a vezetékes bevételek a 2016. évi 193,8 milliárd forintról 196,1 milliárd forintra növekedtek 2017-ben. 

 

A RI/IT bevételek 2017. negyedik negyedévben 15,7%-kal, 26,4 milliárd forintra nőttek, míg 2017. teljes évet tekintve pedig 30%-kal, 87,5 milliárd forintra emelkedtek éves összehasonlításban. A nagymértékű növekedés elsősorban annak köszönhető, hogy a 2016-ban tapasztalt átmeneti visszaesést követően újra felgyorsult az EU források Magyarországra érkezése, ami a magyarországi operációnál jelentős bevétel növekedéshez vezetett. Macedóniában ugyanakkor a rendszerintegrációs és információtechnológiai bevételek csökkentek, mivel az átmeneti politikai bizonytalanság következtében számos nagy állami projektet elhalasztottak.  

 

Az energiaszolgáltatásból származó bevételek 78,4%-kal, 0,3 milliárd forintra csökkentek 2017 negyedik negyedévében éves összehasonlításban, illetve 32,1%-kal 4,6 milliárd forintra 2017 teljes évet tekintve. A nagymértékű csökkenés az utolsó egyetemes gáz ügyfelek szerződéseinek lejáratát, illetve a Társaság lakossági villamosenergia-szolgáltatási piacról való, 2017. november 1-jével történő kivonulását tükrözi.

 

A közvetlen költségek 14,8%-kal, 72,1 milliárd forintra növekedtek 2017 negyedik negyedévében leginkább - a bevételi tendenciákkal összhangban - az RI/IT szolgáltatásokkal kapcsolatos és készülékértékesítési költségek növekedése miatt. 2017 teljes évet tekintve a közvetlen költségek 15,7%-kal, 245,8 milliárd forintra növekedtek a 2016. évi 212,4 milliárd forintról, ugyanezen tényezők hatására.

 

Az összekapcsolási díjak éves viszonylatban közel változatlanul 4,9 milliárd forint maradt 2017 negyedik negyedévében, mivel a magasabb magyarországi mobilhasználat miatti belföldi szolgáltatók felé történt kifizetések növekedését ellensúlyozták a 2016. decemberi macedóniai végződtetési díjcsökkentés következtében alacsonyabb összekapcsolási díjak. 2017 teljes évet tekintve az összekapcsolási díjak 3,8%-kal, 18,9 milliárd forintra csökkentek 2017-ben mivel a fent említett hatások a romániai leányvállalatunk nagykereskedelmi tevékenységének részleges megszüntetése következtében alacsonyabb kifizetésekkel párosultak. 

 

Az RI/IT szolgáltatással kapcsolatos költségek 33,2%-kal, 18,7 milliárd forintra nőttek 2017 negyedik negyedévében az RI/IT bevételek növekedésével összhangban. 

 

Az energiaszolgáltatáshoz kapcsolódó költségek 57,9%-kal, 0,7 milliárd forintra csökkentek 2017 negyedik negyedévében a Társaság lakossági villamosenergia szolgáltatási piacról történt 2017. november 1-ei kivonulásának eredményeként. 

 

A követelések értékvesztése 49,5%-kal 0,9 milliárd forintra csökkent 2017 negyedik negyedévében annak köszönhetően, hogy a hatékonyabb behajtási folyamat eredményeként csökkent az alkalmazott értékvesztési ráta a magyarországi mobil szegmensben. 

 

Az egyéb működési költségek 17,3%-kal, 40,3 milliárd forintra növekedtek 2017 negyedik negyedévében elsősorban a Magyaroroszágon és Macedóniában egyaránt megnövekedett készülékértékesítéssel párhuzamosan magasabb mobil készülékekkel, kiegészítőkkel és egyéb készülékekkel kapcsolatos költségek, valamint a Magyarországon megnövekedett roaming kifizetések következtében. 

 

A bruttó fedezet enyhén 89,3 milliárd forintra emelkedett 2017 negyedik negyedévében, mivel a követelések értékvesztésében bekövetkezett javulást ellensúlyozták az alacsonyabb RI/IT nyereséghányad és a magasabb roaminggal és készülékértékesítésekkel kapcsolatos kifizetések. 2017 teljes évet tekintve a bruttó fedezet 1,0%-kal, 365,1 milliárd forintra javult a 2016-os 361,6 milliárd forintról, mivel az összbevétel erős növekedése több mint ellensúlyozta a bruttó nyereséghányad csökkenését.

 

A közvetett költségek 0,4%-kal 47,1 milliárd forintra mérséklődtek 2017 negyedik negyedévében 2016 azonos időszakához képest az alacsonyabb egyéb működési költségeknek köszönhetően, amik ellensúlyozták a megnövekedett végkielégítéssel kapcsolatos költségek hatását. A teljes év tekintetében a közvetlen költségek 3,0%-kal, 179,4 milliárd forintra emelkedtek 2017-ben a 2016-ban realizált egyszeri profit fokozó tételek (Infopark G épület és Origó eladás) hiánya miatt. 

 

A személyi jellegű ráfordítások 7,6%-kal, 22,1 milliárd forintra növekedtek 2017 negyedik negyedévében a magasabb átlagos dolgozói létszám következtében megnövekedett bérköltség, valamint a magyarországi létszámleépítésekkel kapcsolatos végkielégítési költségek együttes hatásaként. 

 

Az egyéb működési költségek 6,2%-kal 27,5 milliárd forintra javultak 2017. negyedik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, az év során végrehajtott költségcsökkentési intézkedések eredményeképpen alacsonyabb HR-hez kapcsolódó, valamint anyag- és marketing költségeknek köszönhetően. 2017 során összességében azonban az egyéb működési költségek nagyságrendileg változatlan szinten maradtak 2016-hoz képest, 98,5 milliárd forinton álltak, mivel a költségcsökkentő intézkedések pozitív hatását ellensúlyozták a magasabb bérleti díjak és karbantartási költségek. 

 

Az egyéb működési bevételek 2017 negyedik negyedévében éves összehasonlításban változatlanul 2,5 milliárd forintos szinten álltak, ugyanis az ingatlanértékesítésekből származó alacsonyabb bevételeket az E2 energia vegyesvállalattól kapott magasabb névhasználati bevételek kompenzálták. 2017 teljes évet tekintve az egyéb működési bevételek a 2016-os 10,9 milliárd forintról 6,7 milliárd forintra csökkentek a 2016 első negyedévében realizált, 5,1 milliárd forintos egyszeri profit (Infopark G épület és Origó eladás) következtében. 

 

Az EBITDA csoportszinten 1,2%-kal 42,3 milliárd forintra emelkedett 2017 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest, az enyhén megnövekedett bruttó fedezett és a közvetett költségek csökkenésének együttes hatásaként. Szegmensenként tekintve, Magyarországon a magasabb bruttó fedezet több mint ellensúlyozta a megnövekedett végkielégítéssel kapcsolatos költségeket, ami az EBITDA kismértékű növekedését eredményezte, míg Macedóniában a bruttó fedezetre helyezkedő nyomást nem tudta kompenzálni a közvetett költségek csökkenése. A 2017. teljes év viszonylatában a csoportszintű EBITDA 1,0%--kal, 185,7 milliárd forintra csökkent, mivel a magyarországi bruttó fedezet javulása és a macedón szegmensben elért magasabb EBITDA együttesen sem tudták ellensúlyozni a magyarországi végkielégítési költségek növekedését, illetve az egyéb működési bevételek csökkenését.

 

Az értékcsökkenési leírás 9,6%-kal csökkent 2017 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest, valamint 2,8%-kal, 108,2 milliárd forintra 2017. teljes évet tekintve. Magyarországon számos eszköz meghosszabbított hasznos élettartamának köszönhetően csökkent az értékcsökkenési leírás, míg Macedóniában az alacsonyabb átlagos eszközállomány állt a javulás hátterében.

 

A folytatódó tevékenységből származó adózott eredmény 5,2 milliárd forintra romlott 2017 negyedik negyedévében a 2016-os negyedik negyedévi 20,2 milliárd forinthoz képest, mely a 2016 utolsó negyedévében könyvelt egyszeri nyereségadó javulás hatását tükrözi. A teljes 2017-es évet tekintve az adózott eredmény 40,2 milliárd forint volt, ami 25,6%-kal volt alacsonyabb mint 2016-ban, mivel a működési eredmény és a pénzügyi ráfordítások javulását ellensúlyozta a 2016. negyedik negyedévben könyvelt egyszeri nyereségadó bevétel hatása. 

 

A nettó pénzügyi ráfordítások 4,7 milliárd forintra csökkentek 2017 negyedik negyedévében a 2016 negyedik negyedévi 7,6 milliárd forintról, az alacsonyabb átlagos hitelállomány valamint a kedvezőbb kamatszint eredményeként. 

 

A nyereségadó a 2016 negyedik negyedéves 16,9 milliárd forint bevételhez képest 4,7 milliárd forint ráfordításra emelkedett 2017 negyedik negyedévben. Az emelkedés elsődleges oka, hogy 2017. január 1-jén 19%-ról 9%-os átalányszintre csökkent a társasági nyereségadó mértéke, mely változást már érvényesítettük a 2016. negyedik negyedéves halasztott adópozícióink kalkulációja során, ami egy egyszeri adóbevételt eredményezett. Továbbá, 2017 év végén véglegesítésre kerültek az egyedi beszámoló vonatkozásában a Nemzetközi Beszámolási Standard (IFRS) szemléletű elszámolásra való áttéréssel kapcsolatos átmeneti adótételek, aminek hatására a szokásosnál magasabb lett a 2017 negyedik negyedéves effektív adóráta.

 

A folytatódó tevékenységből származó nem irányító részesedésekre jutó eredmény 32,1%-kal, 0,5 milliárd forintra csökkent 2017 negyedik negyedévében a macedón szegmensben keletkezett alacsonyabb adózott eredmény következtében. Ezzel ellentétben, 2017 teljes évben 34,0%-kal növekedett éves összehasonlításban a folytatódó tevékenységből származó nem irányító részesedésekre jutó eredmény a macedón operáció 2017. évi magasabb jövedelmezősége miatt. 

 

Megszűnt tevékenységből származó eredmény: A Társaság 2017 januárjában részvényvásárlási megállapodást írt alá a Hrvatski Telekom d.d.-vel a Crnogorski Telekom A.D.-ben meglevő teljes (76,53 %-os) tulajdoni részesedésének eladásáról összesen 123,5 millió euró (mintegy 38,5 milliárd forint) összegben. A tranzakció zárására 2017 januárjában került sor. Ennek következtében az IFRS 5-tel összhangban a montenegrói operáció eredményei és cash flow-ja megszűnt tevékenységként került bemutatásra a tárgyidőszaki és összehasonlító időszakokra egyaránt (a további részleteket a 2.2.3 fejezet tartalmazza).

 

A nettó eladósodottság 309,6 milliárd forinton állt 2017. december 31-én, 17,8%-kal alacsonyabban éves összehasonlításban (2016 év végén 376,6 milliárd forint volt), míg a nettó adósságráta (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) 34,8% volt.

 

A folytatódó tevékenységekből származó szabad cash flow 58,4 milliárd forintra nőtt az alacsonyabb kamatkifizetéseknek és Capex-nek köszönhetően.

 

Christopher Mattheisen vezérigazgató így nyilatkozott: 

„2017-ben a Magyar Telekom ismét erős teljesítményt mutatott fel. A 2017. első kilenc hónapban csoportszinten elért bevételnövekedés folytatódott a negyedik negyedévben is, teljes évet tekintve a bevételek 6%-kal nőttek. A 2016-ban elért jelentős egyszeri profitot fokozó tételek nélkül is sikerült a 2016. évi EBITDA szintet fenntartani, ami jó kiindulópont az előttünk álló évre. Egyidejűleg, a korábban bejelentett publikus célkitűzéseinket túlteljesítettük bevételek és EBITDA tekintetében is, az előbbi esetében 611 milliárd forintot értünk el a kitűzött 580 milliárd forinttal szemben, míg az EBITDA 186 milliárd forint lett a korábbi 182 milliárd forintos kitűzött célt meghaladva. A szabad cashflow célunkat is túlteljesítettük 3 milliárd forinttal, és az évet 58 milliárd forint szabad cashflow-val zártuk, míg a CAPEX költésünk 87 milliárd forint lett. Mindezek mellett az ügyfeleink igényeinek kielégítése és termékkínálatunk folyamatos frissítése iránti változatlan elkötelezettségünk eredményeként számos kulcsfontosságú területen (szerződéses mobil, TV és vezetékes internet) megerősítettük piaci pozíciónkat.  


A magyarországi működést tekintve az év korábbi időszakában elindult kedvező folyamatok tovább folytatódtak, mindhárom fő szolgáltatásunk tekintetében nőttek a bevételeink. 


A mobil szegmensben az adatszolgáltatások változatlanul jelentős szerepet játszottak a bevételtermelésben, mivel mind a hazai mind a visitor adatforgalom emelkedett. A mobil bevételek növekedését elősegítette a korlátlan adatforgalmat tartalmazó csomagok és egy új mobil szolgáltatási portfolió bevezetése. Ezek sikeresnek bizonyultak mind pénzügyileg mind ügyfélelégedettség szempontjából, hisz az év során 700 000-nél is több ügyfelünk választotta ezen csomagok valamelyikét. Ezen újdonságoknak, valamint feltöltőkártyás ügyfeleink előfizetéses csomagra történő migrációját célzó erőfeszítéseinknek köszönhetően, magasabb lett az egy előfizetőre jutó árbevétel az év során. A kötelező feltöltőkártyás ügyfélregisztráció okozta kihívást is lehetőségként használtuk arra, hogy felgyorsítsuk az ügyfelek feltöltőkártyásról szerződéses csomagra váltását.


A vezetékes szegmensben a hálózat fejlesztésére és a szélessávú ajánlatok átstrukturálására koncentráltunk annak érdekében, hogy javítsuk versenyképességünket. A 2017. év jelentős mérföldköve volt, hogy Magyarországon elsőként bevezettük a 2Gbps-os sebességű adatcsomagot. Ezen kezdeményezéseknek köszönhetően 5%-kal tudtuk növelni az ügyfélszámot az internet és a TV szegmensben egyaránt és meggyőződésünk, hogy felkészülten várhatjuk a jövő kihívásait. Erőfeszítéseinket segítette az új Flip márka is, ami egy rendkívül kedvező árú, három vezetékes szolgáltatást összekapcsoló csomag és a piacon nagyon kedvező fogadtatásra talált.


Októberben egy jelentős szabályozói változással néztünk szembe, amely szerint kétéves hűségszerződést csak kapcsolódó készülékértékesítés esetén köthetünk az ügyfeleinkkel. Összhangban azon törekvésünkkel, hogy a készülékajánlatok által differenciáljuk magunkat a piacon, illetve, hogy ezen új előírás esetleges negatív hatásait kiküszöböljük, megerősítettük készülék ajánlatunkat a mobil és a vezetékes szegmensben egyaránt.


Kiemelt figyelmet fordítottunk a vezetékes és mobil szolgáltatást egyaránt igénybe vevő (FMC) ügyfeleinkre, mert szilárdan hiszünk abban, hogy a hosszú távú siker kulcsa, hogy képesek legyünk az ügyfeleink számára valóban integrált megoldásokat nyújtani. Ezzel összhangban a felmerült igényeknek megfelelve kiterjesztettük Magenta 1 szolgáltatásunkat, lehetővé téve a csomagokban foglalt vezetékes hangszolgáltatás mobil adatcsomagra történő cseréjét, mely szintén hozzájárult FMC ügyfeleink számának további növeléséhez. 


A rendszerintegrációs és IT szolgáltatások területén jelentősen növeltük a bevételünket. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy növekedett a Magyarországra érkező EU támogatások mértéke, és bár az ezek felhasználásával megvalósuló projektek jellemzően alacsony fedezettartalmúak voltak, a jövőben továbbra is célunk a magasabb fedezetű projektek súlyának növelése.


Macedóniában az összbevétel 2017-ben csökkent, a vezetékes szegmenst egész évben, míg a mobil piacot az utolsó negyedévben jellemző erős verseny következtében. A rendszerintegrációs és információtechnológiai bevételek szintén csökkentek, mivel 2017-ben számos nagy projekt elhalasztásra került. Mindezen negatív hatások ellenére, a költséghatékonyságot javító intézkedéseknek köszönhetően az EBITDA éves szinten növekedést mutatott. 


2018-ra kitekintve célunk, hogy még nagyobb hangsúlyt fektessünk az FMC szegmensre, ahol egyedülálló pozíciót élvezünk a piacon, mint az egyetlen olyan szolgáltató, aki képes ellátni a magyar háztartások teljes kommunikációs igényét. Macedón eredményekre tekintettel arra számítunk, hogy a kihívásokkal teli piaci körülmények ellenére a növekvő profit fenntartható marad. 2018-ra ez előző évhez képest enyhén csökkenő, de még mindig megközelítőleg 600 milliárd forint bevételt várunk, amely változást az energia üzletágból való kilépésünknek és a várakozásaink szerinti alacsonyabb készülékértékesítési bevételeknek tulajdonítunk. Ezek a változások azonban várhatóan nem érintik a profittermelő képességünket, ezen a területen a csoport-szintű hatékonyság javító intézkedéseinknek köszönhetően egy kis mértékű növekedésre, mintegy 190 milliárd forintos EBITDA-ra számítunk. Capex tekintetében is enyhe növekedéssel számolunk, összességében 90 milliárd forintot tervezünk beruházásokra elkölteni, mivel továbbra is prioritásként kezeljük a vezetékes hálózat fejlesztését Magyarországon. A szabad cashflow-nk 2018-ban várakozásaink szerint növekedni fog és 60 milliárd forintos szintet érhet el, az új székházba költözésünkhöz kapcsolódó épületeladásoknak köszönhetően. 


A jelenlegi és várható működési és szabályozási környezet alapján arra számítunk, hogy a Társaság részvényenként 25 forint osztalékot fog fizetni a 2018. évi eredmények után. A hivatalos osztalékjavaslatot az Igazgatóság megfelelő időben fogja előterjeszteni a Közgyűlés részére, amikor az összes szükséges információ rendelkezésre áll, és valamennyi előfeltétel teljesül.”

 

Kulcsszavak: Magyar Telekom +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09