Magyar ötleteket is vár a Microsoft

forrás: Prím Online, 2018. január 30. 14:47

Ebben az évben már a nemzetközi szakmai webinar is támogatja a magyar jelentkezők munkáját a Microsoft elsőszámú nemzetközi fejlesztőversenyén, az Imagine Cupon. Február 23-ig lehet jelentkezni a világ egyik legrangosabb innovációs versenyére.

Ahhoz hogy a világot élhetőbbé tegyük, a legapróbb lépésnek is nagy jelentősége lehet, ha komolyan vesszük és megvalósítjuk – talán így lehet a tömören összefoglalni a Microsoft fiatal fejlesztőket célzó, nemzetközi innovációs versenyének szellemiségét. A 2004-ben elindított Imagine Cupon eddig több mint 1,65 millió fiatal vett részt 190 országból.

 

A megmérettetésre befutó ötletek a legmodernebb technológiák segítségével társadalmi kihívásokra nyújtanak megoldásokat. A globális innovációs verseny tavalyi, Seattle-ben megrendezett döntőjében például a GlovEye csapata képviselte hazánkat, amelynek tagjai nyomtatott szövegeket tettek olvashatóvá vakok és gyengénlátók számára. Két éve pedig bronzérmet ért egy magyar egészségügyi fejlesztés, az InSimu Patient, amely segítségével azóta már a Debreceni Egyetemen képzik az a jövő orvosait.

 

Idén a Microsoft Azure-t használó csapatok jelentkezését várják február 23-ig. Az országos versenyek győztesei közül a régiós bírák választják ki a közép-kelet-európai fordulón megmérettetésre kerülő ötleteket, a végső, nemzetközi döntőre pedig az Egyesült Államokban kerül sor 2018 nyarán. A korábbi évekhez képest jelentős változás, hogy idén a Microsoft régiós szakértői a technikai felkészülést segítő webinar sorozatot tartanak, emellett pedig a Microsoft Magyarország, egyedülálló módon, extra támogatást is nyújt a csapatoknak egy négy alkalmas, prezentációs és kommunikációs tréning során. A szervezők kiemelt figyelmet fordítanak az angol nyelv elvárható szintű elsajátítására is, amely értelemszerűen alapfeltétele a sikeres részvételnek az Imagine Cup mindhárom szakaszában. A globális döntő győztes csapata 85 ezer dolláros jutalomban és nagy értékű Azure hozzáférésben részesül, emellett lehetőségük nyílik részt venni egy személyes mentoráláson a Microsoft első számú emberével, Satya Nadellával.

 

Regisztrálni február 23-án éjfélig lehet a Microsoft Imagine Cup weboldalon.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36