Több, mint félezren voltak kíváncsiak a mobil iparágat érintő trendekre

forrás: Prím Online, 2017. október 20. 12:37

Több, mint ötszázan voltak kíváncsiak tegnap a mobil iparágat érintő kérdésekre, amely Csermely Ákos szerint, jó visszajelzése annak, hogy egyre többen kezdik azt észrevenni, hogy komolyan kell foglalkozni a témával. 

Az idén hatodik alkalommal  megrendezett Mobile Hungary konferencián többek között kiderült, hogy: leáldozóban van a nagy követői számmal rendelkező influencereknek,  a digitális fizetőeszközök felforgathatják a médiaipart, a mobilinternet már mindenkié valamint, hogy mit is értünk mobil esport alatt. 

 

Nagy sikert aratott a hatodik alkalommal megrendezett Mobile Hungary konferencia, amelyen idén több, mint ötszáz érdeklődő vett részt. Az idei rendezvény jelmondata a Kezedben az életed! volt, amely azt jelképezte, hogy az okostelefonunk már gyakorlatilag egyéni chipünkké vált, ha úgy tetszik személyi asszisztensünk is egyben. Az eseményen a mobil kereskedelem, a mobil szórakoztatás, a mobil fintech és a mobil reklám témák voltak terítéken. A konferencián a mobil-fintech témában a kriptovaluták, azaz a digitális fizetőeszközök kapcsán elhangzott, hogy felforgathatják és forradalmasíthatják a médiaipart. Mi több, külföldön már az okoseszközökért is tudunk akár kriptovalutával fizetni. Az eNet mobil kereskedelemet érintő kutatásából kiderült, hogy már nem csak a fővárosi férfiak kedvenc játékszere a mobilinternet, ugyanis kezdenek eltűnni a nemi és területi határok, többek között ezek hatására is 2017-re a magyar lakosság 30%-a hajtott végre mobilon keresztüli vásárlást. 

 

„Az idei konferencián is igyekeztünk megjeleníteni és felületet biztosítani az mobil iparágat érintő legtöbb jelentős kérdéskörnek. Nehéz kiemelnem pár dolgot, de például szó volt a PSD2 és a GDPR szabályozásokról, a digitális fizető eszközökről, megvizsgáltuk a mobilon való szórakoztatást több oldalról is, és persze nem utolsó sorban a mobil reklám legújabb trendjeit. És azt gondolom, hogy ezt a széles választékot az is visszaigazolta, hogy több, mint ötszázan voltak kíváncsiak az előadásokra, amely azt gondolom, hogy nagy szó egy ilyen szűk szegmens, mint a mobil esetében.” – mondta Csermely Ákos, a Mobile Hungary konferencia tulajdonosa. 

 

A mobil reklám szekciókban többek között kiderült, hogy átalakulás várható az influencerek tekintetében is. A meghatározó, hatalmas követői számmal rendelkező véleményvezérek süllyedőben vannak, és elérkezett a micro-influencerek kora, akiket úgy definiálhatunk, mint a 2-5 ezer követővel rendelkező véleményformálókat. A mobil szórakozás témakörében többek között szó volt a mobil felhasználói élményről, az élő adások fogyasztásáról, és a témakört egy élő mobil esport játék bemutató zárta le. 

 

„Összességében azt gondolom, hogy egy rendkívül sikeres rendezvény évadot zártunk, beleértve az Evolutiont, Internet és Média Hungaryt is. A Mobile Hungary kapcsán külön öröm számomra, hogy kezdik felismerni a piac különböző szereplő is, hogy komolyan kell foglalkozni a mobillal. Ez megmutatkozik a résztvevői számban és abban, hogy kik képviseltették magukat a konferencián. Talán mindenki kezdi észrevenni, hogy tényleg a kezünkben van az életünk.” – foglalta össze Csermely Ákos, a Mobile Hungary konferencia főszervezője. 

Kulcsszavak: Mobile Hungary

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

2023-ban harmadjára ért el platina minősítést a Bridgestone

A Bridgestone EMEA (Európa, Közép-Kelet és Afrika régió) ismét megkapta a platina minősítést a neves fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis által. A szervezet 2023-ban már a harmadik egymást követő alkalommal nyerte el az EcoVadis legmagasabb besorolását, amivel a Bridgestone EMEA az EcoVadis által világszerte 220 iparágban értékelt 130 000 vállalat legjobb 1 százalékba került.

2024. április 15. 16:21

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09