Nem csak a nagy országok lehetnek sikeresek a digitalizációban!

forrás: Prím Online, 2017. október 19. 15:17

Magyarország egyre jobban teljesít a digitális versenyben – de vannak olyan területek, ahol nélkülözhetetlen a további javulás – nyilatkozta Deutsch Tamás a Digitális Jólét Program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztosa a 8. Infotér Konferencián, Balatonfüreden.

A digitális átalakulás területén az állam feladata, hogy kezdeményező legyen a fejlesztési programok kidolgozásában és végrehajtásában, gondoskodjon a digitális közszolgálat feladatainak ellátásáról, az adatbiztonságról, és hogy minden eszközzel támogassa a digitálisan megosztottság kialakulásának elkerülését – folytatta a miniszterelnöki biztos.

 

A 21. században a digitalizáció a sikeresség és gyarapodás egyik legfontosabb eszköze. Azok az országok, amelyek sikeresek lesznek ezen a téren, hosszú távra sikeresek maradhatnak, amelyek azonban kimaradnak, lemaradnak – mondta nyitóbeszédében a Digitális Jólét Program megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos, aki hozzátette, az elindult program nem csak jelentős mértékben hozzájárul majd hazánk digitális gazdaságának fejlesztéséhez, de a lehetőségek és esélyek megteremtésével már eddig 70 milliárd forintnyi anyagi hozzájárulást jelentett az ország digitális fejlesztéseihez.

 

Hazánk elmúlt időszakban elért eredményeit ismertetve a rendezvény házigazdája, Soltész Attila, az Informatika a Társadalomért Egyesület elnöke elmondta, Magyarország ma az első helyen van a közösségi hálózatok használatában, tízedik a 30 megabit/szekundumos szupergyors sávszélesség biztosításában, és tizenkettedik az internet használatban.

 

A digitális közszolgáltatások terén 27. helyezettek vagyunk – ami megfogalmazza fejlesztendő területek egy részét is. Ezzel összhangban a digitiális ökoszisztéma szereplőinek bevonásával elkészült, idén nyáron elfogadott  DJP 2.0-ban nem csak 1 500 internetes végpont kerül majd átadásra (az azokhoz tartozó megfelelő okos és digitális eszközökkel), de a teljes közigazgatás digitális átalakítását szolgáló átfogó fejlesztési programokhoz illeszkedve egy olyan digitális közigazgatási képzési- és továbbképzési program is elindítására kerül, amelynek eredményeképpen képzett és felkészült mentorok segítik majd a végpontok helyszínén a felhasználókat.

 

A digitalizáció az egyik legfontosabb közügyünk. És a digitalizáció nem lehet sikeres az állam aktív, kezdeményező szerepe nélkül – hangoztatta a miniszterelnöki biztos, aki hozzátette: a program másik fontos célkitűzése, hogy esélyt teremtsen minden magyar állampolgár és vállalkozás számára arra, hogy előre léphessen digitális felkészültségében. 

 

Annak érdekében, hogy a digitális átalakulással tovább javulhasson a magyar gazdaság versenyképessége, hamarosan elkészülnek majd a különböző ágazati digitális átalakulási stratégiái is. Ezek közül Deutsch Tamás kiemelte a hazai agrárágazatot érintő Digitális Agrár Stratégiát, amely a magyar agrárium digitális fejlesztését célozza, valamint a Digitális Sport Stratégiát, amely a magyar sport nemzetközi eredményességének megőrzése, a kiválasztás és az utánpótlás-nevelés színvonalának javítása, illetve az iskolai és szabadidős sporttevékenységek támogatása, valamint a sportiparág gazdasági teljesítményének gyarapítása érdekében készül majd el.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09