Elstartolt a jövő innovátorainak bajnoksága

forrás: Prím Online, 2017. október 18. 15:57

Nagy érdeklődés előzi meg a FIRST LEGO League nemzetközi robotika verseny első miskolci fordulóját. Az összes szabad hely betelt, általános és középiskolák, robotikával foglalkozó szervezetek is beneveztek a nemzetközi bajnokság regionális fordulójába. A bajnokságot szervező és a csapatok indulását anyagilag támogató Remy átadta a robotépítő készleteket, így az egész régiót megmozgató versenyre közel 100 résztvevő kezdte meg a felkészülést.

Tizenkét csapat jelentkezett a borsodi régióból a FIRST LEGO League robotépítő- és programozó verseny miskolci regionális fordulójába, ezzel az összes szabad hely betelt az általános- és középiskolás korosztály számára szervezett tudományos versenyen. Miskolc, Mezőkövesd, Borsodnádasd, Edelény és Eger diákjai fogják összemérni tudásukat 2017. december 16-án önállóan elvégzett kutatásokkal, valamint egy saját tervezésű és automatikusan működtetett robot segítségével.

 

 

A nemzetközi bajnokság célja, hogy szórakoztató formában vezesse be a fiatalokat a tudomány és a technológia világába, ösztönözze a kreatív gondolkodást és erősítse a csapatszellemet a résztvevőkben. A FIRST LEGO League új évadában a víz felhasználása a téma. A résztvevő 9-16 éves diákoknak egy való életből vett problémára kell megoldást kidolgozniuk, és robotjaikkal is a víz ember által előidézett körforgásához kapcsolódó feladatokat kell végrehajtaniuk egy versenypályán. Az a csapat, amelyik a legjobbnak bizonyul az összesítésben, kijut Lengyelországba, a közép-európai elődöntőbe.

 

„Bíztunk benne, hogy a verseny felkelti a diákok és a tanárok érdeklődését, de arra nem számítottunk, hogy ekkora érdeklődés lesz a FIRST LEGO League iránt a régióban. Büszkék vagyunk rá, hogy közel 100 diák és edző számára teremthetjük meg az élményszerű tanulás és a tudomány világához való szorosabb kapcsolódás lehetőségét – emelte ki Király Zoltán, a BPI Group Europe elnöke és ügyvezető igazgatója. Ez a bajnokság kiváló lehetőséget ad arra, hogy a gyerekekkel megszerettessük a természettudományt, a matematikát és az informatikát, illetve megtanítsuk őket a csapatmunka fontosságára. Ők lesznek a jövő innovátorai.”

 

 

 

Általános iskolák és középiskolák (gimnáziumok, szakgimnáziumok, szakiskolák) mellett robotika iránt elkötelezett, független szervezetek is indítanak csapatot a bajnokságban. A Remy támogatásának köszönhetően ez nem jelent anyagi terhet sem az intézmények, sem a diákok vagy családjuk számára. A miskolci járműipari vállalat célja a kezdeményezéssel, hogy a fiatalok tudásvágyát és lelkesedését játékos formában felkeltse a jövő technológiái iránt és segítse álmai megvalósításában a legtehetségesebb diákokat.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05