Sendee: futárnak lenni menő

forrás: Prím Online, 2017. augusztus 16. 10:25

Mostantól Budapesten nyilvánosan is elérhető Sendee alkalmazás a futárkodás új dimenzióját nyitja meg Magyarországon a szabadság, gyorsaság és megbízhatóság jegyében, az ügyfelek igényeit szem előtt tartva. 

A teljesen magyar fejlesztésű alkalmazást, amely az éttermeket és a futárokat kapcsolja össze, illetve a mögötte álló startupot Szőke Gergő, az Uber volt marketingvezetője, Blaski Dániel Tech fejlesztés-vezető és Polgár ‘Rozmy’ Péter, designer működteti. A startup    induló tőkéjét, a fejlesztés finanszírozását olyan fővárosi étteremtulajdonosok adták össze, akik maguk is tudják, mennyire fontos, hogy a futár pontos, megbízható és gyors legyen.

 

Kapcsolj futártempóra és keress pénzt! Ilyen egyszerű lenne? Futárnak lenni Magyarországon menő, de a feltételek hagynak kívánnivalót maguk után. Éppen ezért állt össze a Sendee csapata, hogy megmutassák, lehet máshogyan is. Emberbarát módon, mégis hatékonyan, precízen és magas szakmaisággal. 

 

A Sendee üzemeltetéséSzőke Gergő, az Uber volt magyarországi marketingigazgatója irányítja, akinek nagy részben köszönhető a nyugati tech óriás logisztikai alkalmazásának zavartalan működtetése. A programozócsapat élén Blaski Dániel fejlesztés-vezető áll, aki széleskörű szakmai tapasztalatának és pörgős természetének köszönhetően akkor sem jön zavarba, ha sok ezer felhasználót kiszolgáló rendszerek építéséről és fenntartásáról van szó. Polgár ‘Rozmy’ Péter pedig a futároktól érkező visszajelzések alapján tervezi meg a szolgáltatás folyamatait, legyen szó egy új funkcióról a mobil alkalmazásban, vagy a fizetési rendszerek integrációjáról.

 

A Sendee a futárszolgáltatás eddig sosem látott dimenzióját nyitja meg Magyarországon. A kezdeti időszakban elsősorban ételek házhozszállításával foglalkozó csapat számára fontos, hogy a jövőben több üzleti területre is kiterjesszék működésüket. A „sharing economy” azaz a megosztás jegyében létrehozott startup alapkövei az innováció, a bizalom és a szabadság. Ezek az értékek egészen az ötlet megszületésétől végigkísérik a megvalósítás és működés minden egyes fázisát.

 

A Sendee-t a megrendelők asztali gépükkel vagy laptopjukkal, az autós, motoros és biciklis futárok pedig okostelefonjukkal használhatják. Ehhez elég regisztrálniuk, majd „élesre” állítaniuk az alkalmazást. A Sendee előnye, hogy a profi futárok mellett olyanokat is jövedelemhez segít, akik nem tudnak, vagy nem akarnak főállásban dolgozni, akik mindennél többre értékelik a szabadságot; kreatívok, egyetemisták, fiatal anyukák, 50 év felettiek, kiszabadulni vágyó irodisták.

 

A Sendee legális és transzparens jövedelemforrást jelent a futárok számára. A Sendee futárok egytől egyig teljes mértékben törvényesen dolgoznak. A cég segíti partnereit az összes szükséges adminisztratív intézkedés gördülékeny lebonyolításában.  

 

„A Sendee nagyon kényelmes és egyszerű alkalmazás. Amikor egy étterem lead egy házhozszállítási rendelést, a rendszer felajánlja azt a földrajzilag legközelebbi futárnak. A futár azt egy kattintással elfogadhatja, és már mehet is az ételért.” - magyarázza a Sendee működését Szőke Gergő operációs igazgató. „A rendszer egy olyan algoritmust alkalmaz, amely optimalizálja a kiszállítást, így a megrendelt étel a lehető leghamarabb jut el a célállomásra, így nem csak a megrendelők, de az éttermek számára is időt takarít meg.” 

 

 

A Sendee további előnye, hogy „kifehéríti” a futárpiacot: kizárólag adószámmal rendelkező vállalkozások, egyéni vállalkozók használhatják. Minden fuvar után a magyar számviteli szabályoknak megfelelő számlát állít ki az alkalmazás, így az adóköteles jövedelmek könnyen nyomon követhetők. 

 

A Sendee szabadabb munkavállalást és megbízható költségtervezést jelent partnerői számára. A Sendee futárok azon túl, hogy teljes mértékben maguk oszthatják be munkaidejüket, a ledolgozott órákat folyamatosan nyomon tudják követni, akár forintban számolva is. Az app segítségével egyértelműen látják, hogy a teljesített megrendelések után mennyi tiszta bevétellel számolhatnak.

 

A Sendee az éttermek számára nem csak a költségek, de a rendelkezésre álló futárállomány terén is optimális megoldást nyújt. A Sendee elsődleges, hosszú távú célja, hogy a mindig rendelkezésre álló futárok segítségével az étel még a legforgalmasabb időszakokban is késés nélkül jusson el az étteremtől a megrendelőig. Az egyes vállalkozásoknak csak akkor kell fizetniük a szolgáltatásért, amikor ténylegesen igénybe is veszik azt. Mindezt teljesen transzparensen és legálisan. 

 

A Sendee jelenleg Androidos applikációként (https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.sendee.futar) valamint interneten (www.sendee.hu), érhető el, az iOS- verzió fejlesztés alatt áll.

Facebook: https://www.facebook.com/sendeecorp/

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05