A Huawei Vakációs Barométere rámutat a különbségekre

forrás: Prím Online, 2017. július 28. 08:34

Hatékonyabban használják ki az okostelefonjaikat a nők, mint a férfiak, előrébb járnak a mobilfizetés, a navigáció és egy sor más, a nyaralás alatt fontos alkalmazás használatában - derült ki abból a kutatásból, amelyet a Huawei Technologies készíttetett többek között Magyarországon is. 

A felmérés szerint a két nem telefonhasználat terén sem csak ebben különbözik: a férfiak a jó hátlapi kamerát, a nők viszont a gyorsaságot - a processzort - részesítik előnyben a nyaralás során. A medencébe viszont továbbra sem vinnénk magunkkal okostelefont, mindössze a felhasználók harmada tartja fontosnak, hogy a telefon vízálló legyen.

 

A Huawei Vakációs Barométer-ét az Ipsos piac- és közvélemény-kutató cég készítette 12 európai országban , s ennek eredményeiről korábban már publikált a cég, ám ma újabb részleteket hozott nyilvánosságra.  A barométer azt vizsgálta, hogy az okostelefonok mely funkciói és tulajdonságai a legfontosabbak a felhasználók számára a nyári vakáció során. Messze a legtöbben – a válaszadók 83 százaléka – az akkumulátor üzemidejének hosszát tartja a legfontosabbnak nyaralás ideje alatt. A felhasználók háromnegyede azt is lényegesnek tartja, hogy nagy tárhelye legyen a telefonjának, emellett a jó minőségű hátlapi kamera és az akadozás nélküli teljesítményt kínáló nagy teljesítményű processzor (62-62 százalék) szerepel a legfontosabb preferenciák közt.

 

A felmérés a nők és a férfiak okostelefon használati szokásainak különbségeire is rámutatott. Kiderült, hogy nők „okosabban” használják, azaz jobban kihasználják a mobiltelefonjukról elérhető szolgáltatásokat: 67 százalékuk használja a GPS navigációt a telefonján (a férfiaknál ez az arány 61 százalék), és a mobilfizetés terén is az urak előtt járnak. A hölgyek 16 százaléka használja erre a célra telefonját, szemben a férfiak körében mért 13 százalékkal. A nők előrébb tartanak abban is, hogy az utazásaikat okostelefon segítségével szervezzék, 34 százalékuk használja erre a telefonját, míg a férfiaknak csak 25 százaléka. A turistáknak készített alkalmazások használatában is élen járnak a nők: több mint negyedük tájékozódik a segítségükkel az idegen városokban, míg a férfiaknál 20 százalék ez az arány. 

 

 

A férfiaknak a szelfi, a nőknek az erős processzor fontos

Meglepő eredmény, hogy a férfiak többen jelölték meg fontos preferenciaként a szelfik készítésében kihagyhatatlan előlapi kamera minőségét, mint a nők: az urak 43 százaléka várja el, hogy jó minőségben szelfizhessen a nyaralás alatt, a hölgyeknél ez az arány csupán 36 százalék. A férfiak közül nagyobb arányban (64 százalék) tartják fontosnak a jó hátlapi kamerát, mint a nők (60 százalék), a mobil gyorsaságát biztosító processzorra viszont a hölgyek közül tartanak többen igényt: 65 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy ez a tulajdonság lényeges számukra, míg a férfiaknál ez az arány 59 százalék.

 

 

A magyarok szeretnek gyorsan megosztani

A kutatásból az is kiderült, hogy minél idősebb valaki, annál kevésbé fontos neki a telefon hátlapi kamerájának minősége. Míg a 18-24 év közöttiek 70 százaléka a nyaralás szükséges kellékének tartja a jó minőségű képeket készítő eszközt, addig a 35-45 év közöttieknek már csak alig több mint fele gondolkodik így. 

 

A különleges kamera tulajdonságok (speciális fotózási módok, széles látószögű lencse, beépített funkciók, amikkel a készített képek könnyen megoszthatók a közösségi média felületeken) a régiós eredmények alapján a válaszadók körülbelül negyedének fontosak.

 

A magyarok között azonban jóval többen tartanak igényt ilyen különleges funkciókra: a speciális hátlapi kamera módokról a hazai megkérdezettek 43 százaléka, a széles látószögű lencséről 42 százalékuk nyilatkozta, hogy lényegesnek tartja egy okostelefonban a nyaralása során. Az, hogy a készített fotó rögtön megosztható legyen a közösségi oldalakon, szintén fontosabb a magyaroknak, mint a régiós átlagnak, itthon 29 százalék nyilatkozott így, míg a teljes vizsgált területen ez az arány 22 százalék. 

 

 

Alig számít az ütés a por és a víz

Az olyan praktikus tulajdonságok, mint az ütésállóság, porállóság vagy vízállóság igen alul vannak a fontossági listán: a megkérdezettek mindössze 39 százaléka tart igényt az előbbire, porral vagy kosszal szembeni védettség 35 százalékuknak bír jelentőséggel, míg vízálló telefont csupán kevesebb, mint a válaszadók harmada, 32 százalék tartana fontosnak. 

 

A kiváló minőségű képernyő a megkérdezettek több mint felének (59 százalék) bír jelentőséggel, a megkérdezettek 53 százaléka pedig a navigációhoz és térkép applikációkhoz szükséges GPS elérést tartja elengedhetetlennek. Az LTE/4G kapcsolat a válaszadók nagyjából felének fontos, a hölgyeknek inkább (52 százalék), mint a férfiaknak (45 százalék).

 

 

Nyaralás alatt az Instagramot töltjük le legtöbben

A Huawei megbízásából készített kutatás arra is rámutatott, hogy a nyaralás során a legtöbbek által használt okostelefonról elérhető szolgáltatás a Booking.com, ezt a felhasználók 55 százaléka használja. A másik utazós alkalmazásnál, a Tripadvisornál (34 százalék) viszont népszerűbb az Instagram (37 százalék), ahogy a felhasználók mintegy negyede a zenéket biztosító Spotfy és a filmnézésben élen járó Netflix nélkül sem tudja elképzelni a nyári vakációt. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50