A Samsung és a Korea Telecom az IoT szolgáltatások bevezetését felgyorsító megoldásról állapodott meg
A kereskedelmi forgalomba szánt megoldás új üzleti stratégiák megvalósítását segíti elő az IoT piacon
A Samsung Electronics a NarrowBand-IoT szolgáltatások (NB-IoT) bevezetéséről szóló szerződést írt alá a Korea Telecommal (KT).
A két vállalat az év elejére tervezi az NB-IoT előkészületeinek befejezését a minél korábbi hivatalos, kereskedelmi célú bevezetés és az új IoT-piac kialakítása érdekében.
A Samsung és a KT tervei között szerepel az NB-IoT-bázisállomás továbbfejlesztése és a virtualizált magtelepítés, amelyet a hálózat világszintű kereskedelmi bevezetése követ majd az év második negyedében.
A bázisállomást és antennát is magában foglaló 4G LTE-infrastruktúrát kihasználó NB-IoT nagymértékben csökkenti a telepítéshez szükséges időt. Emellett, a 4G LTE-hálózat által már lefedett területek hálózatképessége változatlan marad. A lefedettségi vakfoltokba, például a hegyvidéki és a föld alatti területekre telepített jelismétlőknek köszönhetően pedig az IoT-szolgáltatás mindenhol elérhető lesz, ahol az LTE-szolgáltatás már biztosított.
„Az NB-IoT kereskedelmi célú bevezetése új lehetőségeket nyit az IoT területén, és lehetővé teszi, hogy az IoT-piac vezetői között legyünk” – mondta June Keun Kim, a KT vezető alelnöke és a Giga IoT üzletág vezetője. - „A célunk, hogy új üzleti modelleket fedezzünk fel a gazdaság különböző területein. Erre tökéletes példa a KT által fejlesztett mentőmellény, amely vészhelyzetben a környező tárgyakkal kommunikálva védi a viselőjét hegymászás közben. Az ilyen típusú találmányok és fejlesztések új értékeket teremtenek az ügyfeleink számára.”
„Az NB-IoT olyan technológia, amely lehetővé teszi a tárgyak közötti kommunikációt az LTE-lefedettséggel rendelkező területeken. Az ügyfelek tartózkodási helyüktől függetlenül élvezhetik majd az IoT-szolgáltatásokat, akár hegyek között vagy épületeken belül is” – tette hozzá Jinsoo Jeong, a Samsung Electronics vezető alelnöke és a hálózati üzletág lakossági részlegének marketingigazgatója. - „A Samsung, mint a KT stratégiai partnere az NB-IoT kereskedelmi célú bevezetésében, örömmel vesz részt egy összekapcsolható világ megalkotásában, ahol létrejön az emberek és tárgyak közötti kommunikáció.”
Az időnként 10–20 MHz-es sávszélességet használó 4G LTE-vel szemben az NB-IoT keskeny, 200 KHz-es sávszélességet használ. Ez azt jelenti, hogy a technológia alkalmazható olyan helyzetekben is, amelyek alacsony teljesítményt és az eszköz akkumulátorának kismértékű használatát igényelik. Erre az egyik legfőbb példa az energia- és vízellátás ellenőrzése és a nyomkövetés. A technológia várhatóan új üzleti lehetőségeket hoz majd létre azáltal, hogy elmossa az iparágak közötti határokat. Ez a tendencia már megfigyelhető az intelligens öntőrendszereknél is, amelyek képesek a farmokat a legnagyobb pontossággal irányítani és ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
- A lázadó robotok és a „Személyazonosságok Internete”
- Itt a világ első 10 nanométeres FinFET technológiával készült Exynos 9 prémium processzora
- A Deutsche Telekom egész Európára kiterjeszti a NarrowBand-IoT hálózatát
- A mobilkommunikáció jövője
- A Samsung C-Lab új virtuális valóság projektekkel érkezik az idei Mobil Világkongresszusra
- Indul a NauBit SmartBoat szolgáltatása a balatoni hajósok számára
- A Samsung NEXT 150 millió dolláros alapot hoz létre új startup vállalkozások támogatására
- A Samsung a CES-en mutatja be a mosást forradalmasító négyfunkciós mosórendszerét
- A CES 2017 kiállításon mutatkozik be a Samsung POWERbot VR7000 robotporszívója
- A KT és a Samsung sikeresen létrehozta a világ első 5G kapcsolatát végpontok közötti 5G hálózatokon keresztül
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.