25 ezer ember életét menthetik meg évente az önvezető autók

A Vodafone aktív szerepet vállal az autonóm közlekedés régiós fejlesztésében

forrás: Prím Online, 2016. november 20. 10:50

Jelentősen  csökkenthetik a balesetek számát és évente akár 25 ezer ember életét menthetik meg az európai utakon az intelligens, egymással együttműködő autók és egyéb közlekedési eszközök.

A mainál sokkal biztonságosabbá válthat a közlekedés, miután már ma is olyan szenzoros eszközök segítenek a járművezetőknek a balesetek elkerülésében, mint az automata fékezés, a sávkövetés, vagy éppen a holttér jelzés. 

 

Az iparági várakozások szerint 2024-ben az eladott új autók 89%-a fog rendelkezni a konnektivitás képességével és 2025-re mintegy 50 milliárd „összekapcsolódott” eszköz vesz majd körül minket. 

 

A Vodafone Magyarország, mint a magyar gazdaság egyik meghatározó szereplője örömmel írta alá a régiós kutatás-fejlesztési együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot, a Nemzetgazdasági Minisztérium által szervezett regionális digitális csúcstalálkozón, mondta Alexandre Froment-Curtil, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója.

 

 

Az együttműködés célja, hogy a digitális átalakulás kínálta lehetőségeket kihasználva, a Közép-Kelet európai régió és a régiós vállalatok minél aktívabban bekapcsolódjanak az intelligens közlekedési rendszerek, az autonóm közlekedés fejlesztésébe. 

 

A november 17-18-ai budapesti Regional Digital Summit konferencián Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy a jövő termelése egyértelműen a gyártási folyamatok digitalizálására épül, ami különleges innovációs alkalmazkodást és minden korábbinál gyorsabb válaszokat kíván a gazdaság szereplőitől. Mint mondta: térségünk versenyképességét erősíti, ha országaink együttműködnek az autonóm vezetés szabályozási és infrastrukturális területein, valamint az autófejlesztés és a beszállítói hálózatok bővítésében.

 

A Vodafone a világ vezető IoT szolgáltatójaként már jelenleg is aktívan közreműködik a közlekedés automatizálását szolgáló fejlesztésekben, így az autonóm autózás kifejlesztésében is. A Vodafone Csoport az első távközlési szolgáltatóként csatlakozott a 2016 szeptemberében létrejött globális 5GAA (5G Automotive Association) szövetséghez, amelynek a célja az összekapcsolt és automatizált vezetés és az intelligens szállítási rendszerek fejlesztése. E cél érdekében a Vodafone már meg is kezdte a járművek közötti (vehicle-to-vehicle) kommunikáció, az LTE-V2X tesztelését. 

 

Alexandre Froment-Curtil szerint az IoT technológia, a jelenleg már zajló negyedik ipari forradalom átalakítja a világunkat, és nagyon fontos, hogy a jövő alakításában és formálásában Magyarország tevékenyen részt is vegyen. A Vodafone Magyarország ezért, a rendelkezésére álló eszközökkel mindent meg is tesz, mondta.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36