AR? VR? Távmunka?

A Dell és az Intel tanulmánya a munkahelyformáló technológiai trendekről

forrás: Prím Online, 2016. szeptember 29. 11:24

A Dell bemutatta az Intellel közösen készített „Future Workforce Study” című tanulmányának eredményeit, amely a modern munkahelyeket formáló globális technológiai trendeket vizsgálta Európában és Dél-Afrikában. 

Az eredmények azt mutatják, hogy a vizsgált régiókban az alkalmazottak majdnem fele véli úgy, hogy jelenlegi munkáltatójuk nem használja ki kellőképpen a legújabb technológia nyújtotta lehetőségeket. 

 

 

A PSB kutatóintézet a jövő munkaerőpiacát elemző 2016-os tanulmány elkészítéséhez 10 ország 4000, teljes munkaidőben alkalmazott dolgozóját kérdezte meg, akiket kis-, közép- és nagyvállalatok foglalkoztatnak. Az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban és Dél-Afrikában megkérdezettek közül sokan nem hisznek abban, hogy a következő öt éven belül okosirodában dolgozhatnak majd. Emellett úgy érzik, hogy innováció tekintetében a jelenlegi munkahelyükön alkalmazott technológia elavult a privát eszközeikhez képest. A felmérés azt mutatja, hogy az új technológiák megjelenése nagy hatással van a dolgozók munkáltatójukkal szembeni elvárásaira, így az olyan munkahelyek, amelyek nem vezetnek be újításokat, lemaradhatnak.

 

A technológia már eddig is jelentős befolyással volt a munkahelyi kommunikációra: sokan, különösen a dél-afrikai ezredfordulós generáció megdöbbentően nagy része, 67 százaléka véli úgy, hogy hamarosan a személyes találkozók felett is eljár az idő. A közeljövőben viszont olyan innovatív technológiák válhatnak létfontosságúvá a munkahelyeken, mint a dolgok internete (IoT) vagy a virtuális valóság (VR), és lehetnek hatással az együttműködésekre, illetve a munkavégzés hatékonyságára. 

 

„A mai munkaerő egyre inkább elvárja, hogy a cégek zökkenő nélkül és biztonságos módon integrálják a legújabb technológiákat a munkahelyi életbe. Az alkalmazottak személyes élményeiken keresztül már tudják, hogy az újítások hogyan segíthetik munkájukat. Sőt, szeretnék a legújabb fejlesztéseket használni, hogy produktívabbak legyenek. Ez sok munkáltatónak ijesztően nagy feladat, ám valójában a vállalatok számára egy elmulaszthatatlan üzleti lehetőség, ha az élen akarnak járni a jövő munkahelyei között” – mondta PJ Dwyer, a Dell ügyfélmegoldásokért felelős részlegének régióvezető alelnöke.

 

 

A tanulmány kiemelt eredményei:

  • Az eredmények szerint az alkalmazottak, főleg Dél-Afrikában (67 százalék) és az Egyesült Királyságban (47 százalék) úgy érzik, az irodai technológia nem elég „okos”. Bár a dolgozók készen állnak arra, hogy a vállalatok bevezessék a legújabb technológiákat, mint például az irodai hőmérséklet és fényviszonyok adatokon alapuló vezérlését, vegyesek az azzal kapcsolatos várakozások, hogy ezek öt éven belül meg is valósulnak-e. 

  • A távoli munkavégzés az alkalmazottak számára egy olyan megoldás, amely javítja az életminőséget és a hatékonyságot, a technológia pedig egy létfontosságú eszköz, ami mindezt lehetővé teszi. A technológiai fejlesztések már eddig is nagy hatással voltak a modern életformára. A távmunkában dolgozó németek 95 százaléka, míg a brit mobil munkaerő 87 százaléka vallja magát boldognak munkájában. A technológia révén változott az emberek életmódja, ez pedig hatott a munkastílusukra és a munkamódszereikre is. A változások miatt a munkaadóknak figyelembe kell venniük a rugalmasabb munkabeosztás bevezetését, hogy lépést tartsanak a tendenciákkal, és eleget tegyenek a mobil munkaerő igényeinek. 

  • Az alkalmazottak azzal is tisztában vannak, hogy az új munkabeosztási formákhoz biztonsági és infrastrukturális fejlesztésekre is szükség lesz. Az európai és dél-afrikai válaszadók a magas szintű biztonsági rendszert nevezik meg a legfontosabb új technológiának.

  • A virtuális (VR) és a kiterjesztett valóságra (AR) épülő technológiák hamarabb megjelenhetnek a munkahelyeken, mint gondolnánk, hiszen az európai és dél-afrikai munkavállalók 61%-a már hajlandó lenne VR-t vagy AR-t használni munkájuk során. Az új technológiák leggyakoribb felhasználási módjai közé az alábbiakat sorolták a válaszadók: 
      – készségfejlesztés valósághű, virtuális környezetben (25 százalék), 
      – problémamegoldás vagy új ötletek generálása 3D-s vizualizáció segítségével (18 százalék), 
      – illetve az lenyűgöző ügyfélprezentációk tartása (15 százalék).  
    Továbbá az európai és dél-afrikai alkalmazottak több mint fele (52 százalék) úgy gondolja, hogy a mesterséges intelligencia (AI) bevezetése megkönnyítené a munkájukat.

  • A technológia komoly szerepet játszik a tehetséges munkaerő felvételében és megtartásában, főleg az ezredfordulós generáció esetében. Németországban a fiatalok 79 százaléka állítja, hogy a modern technológia megkönnyíti feladataik elvégzését. Nem meglepő tehát, hogy nagy részük akár ki is lépne a munkahelyéről, ha a munkáltató által biztosított technológia nem érné el a szükséges színvonalat (a francia ezredfordulós generáció mintegy fele nyilatkozott így). Az európai és dél-afrikai fiatalok (Franciaországban akár 86 százalék) döntését állásajánlat esetén az adott cégnél rendelkezésre álló technológia is befolyásolja.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05