Szép volt fiúk, szép lesz, fiúk!

Több mint 1,5 milliószor dobbant a Telekom „Szurkolói szíve"

forrás: Prím Online, 2016. június 29. 11:33

Miközben több tízezren voltak a labdarúgó EB-helyszíneken szurkoló magyarok, mostanra a legbátrabb várakozásokat is messze felülmúlva átlépte a 1,6 milliót a virtuális szívdobbanások száma. A Telekom „Szurkolói szív” segítségével bárki egy mozdulattal, hashtaggel vagy gombnyomással közvetlenül buzdíthatja a sportolókat.

Minden előzetes várakozást felülmúlt a Telekom „Szurkolói szív” kezdeményezése. A vállalat célja a kampánnyal az, hogy erősítse az összetartozás érzését a sportolók és a szurkolók között, hitet, buzdítást adjon a csapatnak a nyári fontos nemzetközi sportesemények 3 hónapja alatt. A labdarúgó válogatott sikere összekovácsolta a szurkolókat, így a nyolcaddöntőben elszenvedett vereség ellenére is elmondható, hogy „Szép volt, fiúk”, de az is, hogy „Szép lesz, fiúk!”. A Telekom azt az üzenetet kívánja erősíteni, hogy van sikercsapatunk, és bízunk benne, hogy a jövő legalább ilyen sikereket tartogat még.

 

Az Ausztria elleni győzelem nyomán egyetlen nap alatt több mint 200 ezer rajongó fejezte ki szurkolását a magyar labdarúgó válogatottnak a szívküldés segítségével, az Izland elleni mérkőzés előtt és alatt pedig megduplázódott a virtuális szívdobbanások száma, a félmilliót pedig már a Magyarország - Portugália mérkőzés előtt meghaladta a számláló, mely múlt péntekre 1 millió fölé kúszott. A vasárnap esti mérkőzés végére ez a szám is közel a kétszeresére nőtt! A Telekom statisztikája szerint a szurkolók negyede visszatérő volt, így kialakult egy virtuális kemény mag, akik akár minden meccsen megtöltötték volna egy igazi stadion lelátóját is.

 

 

A Szurkolói szívre bárhonnan és bármikor küldhetünk szívdobbanást az egyekvagyunk.hu weboldalról, egy #egyekvagyunk hashtaggel ellátott poszt megjelenítésével. Amennyiben pedig okostelefonról használjuk az oldalt, akkor annak megrázásával is növelhetjük a szívdobbanások számát. A virtuális szurkolás vagy buzdító üzenet hatására a sportolóknál lévő szív alakú kitűző minden esetben felvillan és megdobban. Versenyzőink, játékosaink ezáltal azonnal tudják, hogy valaki éppen rájuk gondol, és mindig érzik, hogy egy egész ország nekik szurkol.

 

Mint ahogy korábban a veszprémi kézilabdásoknak vagy a labdarúgó Európa bajnokságon részt vevő Ferencváros focistáinak, a rajongók a következő hetekben a Szurkolói szív segítségével a riói versenyekre edző, a vállalat által támogatott Magyar Olimpiai Csapat tagjainak is kifejezhetik szimpátiájukat, biztatásukat.

 

A Szurkolói szív kampányt a DDB készítette a Telekom számára, a kampánnyal kapcsolatos PR-feladatokért az Uniomedia felel.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05