Helyben is tenni kell a közúti balesetek számának csökkentéséért
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium önkormányzatok számára hirdet pályázatot a települések közúti közlekedésbiztonsági helyzetének javítása érdekében – jelentette be Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a Kerékpárosbarát szemléletformálás c. szakmai konferencián
Az elemzések alapján megállapítható, hogy Magyarország kedvezőbben alakuló közlekedési statisztikái érdemben az országos közúthálózati mutatók javulásának voltak köszönhetőek. A mintegy 172 ezer kilométeres, önkormányzati tulajdonú helyi közúthálózat baleseti helyzete lényegesen nem változott.
Az „Önkormányzatok a települések közlekedésbiztonságának növeléséért” c. pályázat célja a helyhatóságok közúti közlekedésbiztonsági szakmai ismereteinek elmélyítése, a helyi közösségek aktivitásának serkentése, a bevált jó gyakorlatok összegyűjtése és széles körű elterjesztése. A kiíró az értékelési eredmények alapján hat kategóriában külön-külön „Közlekedésbiztonsági Díjak” adományozásával ismeri el a legjobb településeket. A nyertesek a rendelkezésre álló 15 millió forintos keretösszegből közlekedésbiztonságot segítő eszközöket vagy programokat kapnak. A pályázatok a www.kozlekedesbiztonsagahollakom.hu oldalon nyújthatóak be 2016. április 20-ig.
A konferencia apropóját a regisztrációs időszakának félidejéhez érkezett Kerékpárosbarát Munkahely és Kerékpárosbarát Település pályázatok adták. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által tízedik alkalommal meghirdetett kiírások arra ösztönzik a vállalkozásokat, intézményeket és önkormányzatokat, hogy a megfelelő infrastruktúra kialakításával, szemléletformálással tegyék lehetővé, biztonságossá és vonzóvá a kerékpáros közlekedést a lakosok, dolgozóik és ügyfeleik számára. A résztvevők száma 2014-ről 2015-re a kétszeresére nőtt. Az idei regisztrációs időszak első felében a tavalyi 55 települési pályázóhoz képest már 70 önkormányzat kezdte meg pályázata kitöltését a http://kerekparosbaratpalyazatok.hu/ online felületen.
A Bringaexpo keretében megrendezett szakmai találkozó népes közönsége nyolc előadást hallgathatott meg egyebek mellett a kerékpárosbarát marketingről és szemléletformálásról, a kerékpáros fejlesztési lehetőségekről a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP), és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság kerékpárosok közlekedésbiztonságával kapcsolatos prevenciós programjáról.
Kapcsolódó cikkek
- Néhány nap és Hacktivity
- Innováció az ICT ökoszisztémában
- Gyorsítsuk az innovációt az ITU Telecom World 2015 konferencián
- A hazai fogyasztók biztonságos ellátása az energiapolitika fő feladata
- Evolution & Mobile Hungary 2016: Taxis tűntetés után jön a hotelblokád Budapesten?
- A közbiztonságról tanácskoznak az ORFK-n
- Technológia és gamifikáció
- 1 konferencia, 2 nap, 12 szekció: Evolution – Mobile Hungary
- IT-biztonsági Konferencia és Expo Budapesten - ProDay
- Hogyan hackeljük magunkat biztonságosra?
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Európai akciók a kibocsátásmentességért
Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá. A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.
Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is.
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Bevállalós ötletekkel versenyeznek a Megoldások a holnapért döntősei
Kiválasztották a legjobb nyolc csapatot a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A jövő oktatása, a fenntarthatóság és a közösségfejlesztés iránt elkötelezett fiatalok megkezdhetik a felkészülést a döntőre. A következő hetekben a csapatok elképzelésük prototípusát alkothatják meg és tesztelhetik működését a mentorok közreműködésével. A diákok a szakértők segítségével készülnek a végső, májusi megmérettetésre, ahol a három legjobb csapat összesen 6 millió forint összértékű Samsung készülékkel bővítheti egyéni és oktatási intézménye eszközparkját.