Erősödött Magyarországon az információbiztonság

MTI Sajtóadatbank, 2016. február 5. 18:58

Az elmúlt három évben, az információbiztonsági törvény megszületése óta Magyarországon állami és intézményi szinten is erősödött az informatikai rendszerek biztonsága. Emellett már az állampolgárok is kezdik felismerni az információbiztonság fontosságát - állapították meg pénteken Budapesten, egy szakmai kerekasztal-beszélgetésen.

A ProDay - IT-biztonsági Konferencia és Expo "Mysectalk" című kerekasztal-beszélgetésén információbiztonsággal foglalkozó szakemberek - Bencsik Balázs, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet vezetője, Muha Lajos, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanára, Szabó Gergely, a Blakcell Kft. jogi képviselője és Rónaszéki Péter, a Mysec Communications Kft. tulajdonos-ügyvezetője - értékelték a 2013-as információbiztonsági törvény hatásait.

 

A szakemberek egyetértettek abban, hogy számos eredménye van az információbiztonsági törvénynek. Egyik legfontosabbként azt emelték ki, hogy a közelmúltban létrejött a  Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI).

 

Bencsik Balázs, az NKI vezetője elmondta: korábban egy szétszabdalt struktúra működött, és nem volt közös platform, ahol információt cseréltek volna a szervek. Most viszont a kérdések és a problémák egy helyen összpontosulnak, "a kollégák egymás mellett ülnek, nem kell levezniük egymással" - fogalmazott a vezető. 

 

Bencsik Balázs közölte: "az információbiztonságnak számos nemzetbiztonsági vonatkozása lehet, ezért is előnyös, hogy az NKI a Nemzetbiztonsági Szakszolgálaton belül működik".

 

Ugyanakkor megjegyezte, hogy nem minden intézmény képes érzékelni, ha informatikai rendszerét támadás érte, míg mások, ha észlelték is a támadást, nem jelentik a hatóságnak. 

 

"Volt rá példa, hogy egy kiberbiztonsági probléma nagyjából nyolcvan állami intézményt érintett" - tette hozzá Bencsik Balázs.

 

Az NKI vezetője elmondta: "számos fejlesztés várható, mind az intézményi, mind a kormányzati információbiztonság erősítése érdekében. Kiemelte, hogy a kritikus infrastruktúrák védelmét segíti majd az Európai Unió által kidolgozott hálózatbiztonsági irányelv, amely pótolja a magyarországi szabályozásból most még hiányzó direktívákat".

 

Szabó Gergely, a Blakcell Kft. jogi képviselője szerint bár vannak értelmezési nehézségek, az információbiztonsági törvény szövegében nem lát problémát. Fontosnak nevezte, hogy a törvény egységes keretrendszert hozott létre. 

 

"Így nem az egyes szervezetek informatikusainak szakmai kompetenciájától függ, hogy milyen az informatikai rendszerük védelme" - tette hozzá.

 

A jogi szakember ugyanakkor megjegyezte, hiába fordítanak nagy figyelmet állami, hatósági szinten az információbiztonságra, amikor még mindig hallani olyat, hogy az emberek jelszava: 123456. Ezzel együtt azt tapasztalja, hogy az állampolgárokban is kezd egyre tudatosabbá válni az információbiztonság.

 

Muha Lajos, az NKE kiberbiztonsági szakértője is fontosnak nevezte, hogy egyre többen jönnek rá, foglalkozni kell az informatikai biztonsággal, szabályzatokra, védelmi intézkedésekre van szükség. Elmondta, hogy vannak szakmai fórumok, ahol a különböző informatikai biztonsággal foglalkozó szervezetek találkozhatnak, megvitathatják a közelmúltban ismertté vált kiberincidenseket. Ilyen az ISACA Magyarországi Egyesület, a nemzetközi ISACA (Information Systems Audit and Control Association) magyarországi szakmai szervezete, vagy az Önkéntes Kibervédelmi Összefogás. 

 

 

Ezen szervezeteknek tagja Rónaszéki Péter, a Mysec Communications Kft. tulajdonos-ügyvezetője is. Ő viszont intenzívebb párbeszédet szeretne a szakmai szervezetek között. 

 

"Az információbiztonság olyan terület, amely minden szektorban elkezdett fejlődni. Az emberek tudatosabbá váltak ezen a téren, az önkormányzatok, hivatalok is többet foglalkoznak azzal, hogyan kell az adatokat megfelelően védeni" - mondta.

 

A kerekasztalon elhangzott, hogy sokan jelentkeztek az NKE ilyen tárgyú képzéseire, és Bencsik Balázs is azt mondta, hogy az NKI-nél is számos ígéretes önéletrajzot kaptak. Ezzel együtt többen úgy vélték, hogy az információbiztonsági szakemberképzésre még nagyobb figyelmet kellene fordítani.

 

A kerekasztal résztvevői kérdésre válaszolva egybehangzóan leszögezték, hogy a "totális megfigyeléstől" nem kell tartani. Mint elmondták: erre az információbiztonsági törvény nem is ad lehetőséget. Bencsik Balázs, az NKI vezetője kiemelte: az állampolgárok biztonságát szolgálja az, hogy az állami, önkormányzati szervezetek erősítik információbiztonsági rendszereiket, és az elektronikus közszolgáltatásoknál is kiemelt fontosságú az adatvédelem.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony 4 győzelmet ünnepel a 2024-es TIPA Awardson

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 13:14

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50