Ne otthon bosszankodjunk, ha lassú a net

forrás: Prím Online, 2015. december 12. 10:12

Mit tehet a fogyasztó, ha jól működő internetet akar, meglepő számlákat azonban nem? Erre is kereste a választ a Napközben.

Nem mindenki elégedett az internetszolgáltató által biztosított adatátviteli sebességgel, bár annak idején a felek szerződésben rögzítették a feltételeket. Ezeket azonban Kispál Edit, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője szerint a vevők sohasem olvassák el, a szerződéskötéskor nem is teszik eléjük. A fogyasztó két-három oldalas dokumentumot ír alá, amelyben legalább három helyen szerepel, hogy megismertük, és ezzel tudomásul vettük az általános szerződési feltételeket.

A teljes szerződést előre is el lehet kérni, és a szolgáltatók honlapján is fent vannak a szerződésminták. Az általános szerződési feltételek azonban ebben a szektorban 80-100 oldalt tesznek ki, nem valószínű tehát, hogy ha ezt megkapnák a fogyasztók, előrébb lennének, akkor sem olvasná el senki – mondta. Kispál Edit szerint azonban egy-két sarkalatos pontot mindig érdemes megnézni, például, hogy mi történik, ha a vevő késve egyenlíti ki a számláját, vagy hogy a cég mikor korlátozhatja, mondhatja fel a szolgáltatást. Arra is figyelni kell, mikor jár le egy határozott idejű szerződés, mert előfordulhat, hogy automatikusan meghosszabbodik határozatlan idejűre, de más, magasabb összegű számlát tartalmazó díjcsomaggal.

A fogyasztóvédelmi szövetség szóvivője szerint nem csak a szolgáltató, a vásárlók is minél hamarabb le akarják tudni a szerződéskötés folyamatát, és ma már egyre gyakoribb a telefonon kötött kontraktus. Utóbbinak annyi előnye van, hogy hangfelvételt kell róla készíteni, amit a vevő egyszer díjmentesen kikérhet. Többször előfordult, hogy ennek alapján a fogyasztó bizonyítani tudta, hogy nem az hangzott el, amit a szolgáltató cég állít.

Kispál Edit szerint azt is fontos tudni, hogy a garantált és a kínált sávszélesség nem ugyanaz, ennek ellenére sokan összekeverik a két fogalmat. Hangsúlyozta, hogy a szövetség tapasztalatai szerint a garantált sávszélességet szinte kivétel nélkül biztosítani tudják a szolgáltatók.

Az is gyakori, hogy a fogyasztók azért érzik lassúnak az internetet, mert nem veszik észre, hogy a házban nem csak ők használják a vonalat, hanem esetleg a kamasz gyerekeik is, akik videókat töltenek le, netes játékokat játszanak, hatalmas adatforgalommal, ami rögtön belassítja a netet.

Gáspár Ernő, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rádiómonitoring osztályának vezetője pedig arról beszélt, előfordul, hogy nem az internetszolgáltatás lassú, hanem a böngészett oldal webszerverének a kiszolgálása vontatott.

Az NMHH munkatársa azt is megjegyezte, nagyon sokan nem kellő gondossággal választanak maguknak internetet, például nem mérik fel, hogy milyen igényeik vannak, mire is kell nekik az internet, és milyen sávszélességet érdemes vásárolniuk.  Ezt főleg annak nehéz megfogalmaznia, akinek még nem volt internetje.

Kispál Edit azt tanácsolja, ha valaki hibát észlel, akkor ne otthon bosszankodjon, hanem jelentse be a szolgáltatónak, hiszen anélkül nem tud továbblépni. Ádám Szilveszter, az NMHH hírközlés-felügyeleti főosztályának helyettes vezetője hangsúlyozta, a szolgáltatónak csak az előfizetők által bejelentett hibákat kell kivizsgálniuk. A cégeknek 48 órájuk van megállapítani, hogy valóban hiba keletkezett-e, és ha igen, annak mi az oka, ha pedig a szolgáltató a felelős a rendellenességért, akkor a javítást 72 órán belül el kell végeznie.

Ádám Szilveszter kiemelte, ha a szolgáltató a hibabejelentések ellenére nem orvosolja a problémákat, illetve ha azok újra és újra felbukkannak, akkor erre hivatkozva a hűségidős szerződéseket is fel lehet mondani – anélkül, hogy a fogyasztónak kötbért kellene fizetnie. Persze ennek is feltétele, hogy legyen hibabejelentés – tette hozzá.

Gáspár Ernő felhívta rá a figyelmet, hogy az NMHH új webes portálján, a szelessav.net-en mindenki megmérheti vonalának a teljesítményét, és sok érdekes információt, tanácsot is olvashat az internethasználatról.

forrás: Napközben/Kossuth Rádió / hirado.hu

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36