Első magyar startup állásbörze

forrás: Prím Online, 2015. november 25. 12:19

Jövő hét hétfőn, 2015 november 30.-án tartják a „BEEP-BEEP KarrierHub” – néven, az első magyarországi menedzsment állásbörzét, melyen mintegy 20 startup keres gazdasági vezetőt, marketingest, értékesítési vezetőket. A hiánypótló állásbörze főszervezője, az egy éve alakult RoadRun-R inkubátorház, melyet Corvinus Egyetem Rajk Szakkollégiumának végzett hallgatói alapították.

A nemzetközi tapasztalatok alapján elmondható, hogy a startupok kudarcainak két legfontosabb oka: egyrészről hogy nincs valódi igény a termékre, valamint nincs megfelelő menedzsment. Ugyanakkor ha egy startup termékére van már fogyasztói igény, akkor a legtöbb nehézséget a hozzáértő cégvezetés már nagy eséllyel le tud küzdeni.

Az első ilyen jellegű állásbörzével, ezen a problémán szeretnének segíteni a szervezők, hiszen a rendezvényen lehetőség van arra, hogy kezdő vállalkozások ötleteik bemutatása mellett számukra megfelelő szakembereket nyerjenek meg maguknak.

„Egy startup fennmaradásához, sikeréhez, a megfelelő tőkebevonás mellett, ugyanolyan fontos, hogy a kezdő vállalkozásokat már az elején tapasztalt vezetők mentorálják vagy vezessék.„
–nyilatkozta Ilyés Márton a RoadRun-R inkubátorház ügyvezető igazgatója.

A szakember véleménye szerint - ”A cégvezetési ismeretek egyre inkább felértékelődnek a startup jellegű, kezdő vállalkozás indulásakor, hiszen a növekedése során, a tőkebevonás mellett, ma már ugyanolyan fontos, hogy már induláskor  magasan képzett, tapasztalatokkal rendelkező szakértő-vezetőket integráljanak az ötletgazdák a vállalkozásaikba.”

A rendezvény egyben szakmai tapasztalatcsere is – fellépő csapatok előzetesen összegyűjtik a legfontosabb gazdasági kihívásokat, releváns problémákat, amelyekre szakértőkkel keresik a nap során a megoldásokat!

A szervezők szándéka, hogy a KarrierHub egy rendszeres platformjává váljon a magyar startup világban, ahol a megfelelő szakemberek és vállalkozások egymásra találnak, hogy a sikeres vállalkozás váljon az álmaikból.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05