Kevesebb adót fizetett a Facebook, mint egy átlagos angol munkás
A Daily Mail számolt be róla, hogy a Facebook az elmúlt évben kevesebb adót fizetett, mint egy átlagos munkás az Egyesült Királyságban, annak ellenére, hogy 105 millió fontos hirdetési és egyéb bevételekre tett szert a vállalat.
A Facebok igencsak keveset adózott tavaly a bevételei után. Az adatok szerint összesen 4327 font adót fizetett a közösségi média óriás, miközben egy átlagos angol fizetés után (26,5 ezer font) több mint 5000 dollárt kell leadózni: összesen 5393 fontot.
A Daily Mail szerint a vállalat 362 angol munkatársa átlagosan, a juttatásokkal együtt 210 ezer fontot kapott kézhez a tavalyi évben. Az alacsony adóbefizetést úgy sikerült a vállalatnak elérnie, hogy tavaly 28,5 millió fontra rúgtak a veszteségek, mivel a helyi dolgozóknak 34,5 millió fontot osztottak ki bónuszként, melyeket leírtak a bevételekből.
A Facebook – a többi nagyvállalathoz hasonlóan (Amazon, Google) – kihasználja a rendelkezésre álló kiskapukat, ahogy ez a jelen helyzetben is megmutatkozik. A vállalat az ír központhoz van becsatornázva, azonban a tulajdonos már egy adóparadicsomba, a Kajmán-szigetekre van bejegyezve. Így Írországban is adódtak problémák, ugyanis a 2,3 milliárd fontos globális bevételek helyett csupán 1,8 millió dollárt adóztak le.
A Facebook szóvivője úgy nyilatkozott, hogy megfelelnek az Egyesült Királyságbeli adózási törvényeknek, és ez igaz minden olyan országra, ahol saját irodájuk és csapatuk dolgozik. Azt is hozzátette, hogy az angol munkavállalók saját fizetésük után adóznak.
Forrás: DailyMail.co.uk
Kapcsolódó cikkek
- Lassan többet facebookozunk mobilon, mint PC-n
- Éjféltől kaphatók Magyarországon is az új iPhone-ok
- Mobilinternet Afrikának - műholdat lő az űrbe a Facebook
- Csütörtökön éjféltől az iCenter Alleeban az iPhone 6s és 6s Plus
- Pozitív mutatókkal számol mobilfronton az LG
- Az internet áfájának 18 százalékra csökkentését javasolják
- 4%-kal csökkent a Google piaci részesedése
- Három nap alatt 13 millió kelt el az új iPhone modellekből
- Októbertől a Telenor kínálatában is kapható lesz az iPhone 6s és 6s Plus
- Az iOS 9.0.1 áthidalja az iOS 9 hibáit
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben
A CEU Határtalan Tudás előadássorozatán részt vett kiváló magyar tudósok előadásaiból tanulhatnak a középiskolások a CEU digitális oktatási platformján. Ürge-Vorsatz Diana, Barabási Albert-László, Spiró György, Pléh Csaba, Falus András, Csaba László, Bányai Éva. Csak néhány név azok közül, akik előadásait a középiskolai pedagógusok segítségül hívhatják a tanítás során a tananyag kiegészítéséhez.
Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője
A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására.
A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH
A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.
Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei
A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.
A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben. Bizonyos munkakörök továbbra is keresettek maradnak, összességében azonban csökkenő tendencia figyelhető meg az IT szakemberek foglalkoztatása iránt - a költségcsökkentés és az AI megjelenése átrendeződést hozhat a piacon.