EVOLVEO Easyphone D2 – androidos okostelefon időseknek és gyengénlátóknak

forrás: Prím Online, 2015. szeptember 1. 11:31

Új, androidos okostelefont mutatott be az EVOLVEO, amelyet kifejezetten időseknek és gyengénlátóknak fejlesztettek ki, így ennek megfelelően nagy gombok, széles látószög és könnyű kezelhetőség jellemzi a készüléket, amely akár két SIM kártyával is használható.

A cseh EVOLVEO új telefonja azoknak ajánlott leginkább, akik bár szeretnének okostelefont használni, mégis úgy érzik, hogy ezek a készülékek túl bonyolultak számukra. Az EasyPhone D2 grafikus felületét gyengénlátók és idősek közreműködésével fejlesztették ki annak érdekében, hogy a kezelőfelülete könnyen kezelhető és minél jobban átlátható legyen. Az egyszerűség jegyében a főképernyőn csak a legszükségesebb ikonok kaptak helyet, a szokásosnál nagyobb méretben, így a felhasználóknak nem kell aggódniuk azért, hogy tévedésből egy nem megfelelő funkciót indítanak el. A felületen könnyen előhívható a hívástörténet, jól olvashatók szöveges üzenetek, valamint kényelmesen ellenőrizhető a telefon alapvető állapota, mint például a térerő és a töltöttség.

 



A telefonon a leggyakrabban használt funkciókhoz nagy, dedikált gombokat helyeztek el, amelyek könnyen elérhetők és kezelhetők. Ennek megfelelően külön gombot rendeltek a képernyő zárolásához, a hangerő szabályzásához, a ki- és bekapcsoláshoz, valamint a kamerához és vakuhoz. A telefon hátsó oldalán helyet kapott egy vészjelző (SOS) gomb is, amelynek a megnyomása esetén a telefon automatikusan felhívja az előre beállított számokat és segélykérő üzeneteket is küld. A készülék töltőállvánnyal együtt kapható, ezzel is egyszerűsítve a használatot és töltést.

 



Az új Easyphone-ra az Android 4.4 Kit Kat operációs rendszert telepítették. A telefon Big Launcher funkciója lehetővé teszi, hogy az egyszerűsített felületről a felhasználók átváltsanak a klasszikus androidos környezetre. A telefont kétmagos, egyenként 1,3 GHz processzorral látták el. A nagy felbontású, széles látószöget biztosító 4.0”-es IPS kijelző lehetővé teszi fotók vagy HD felbontású filmek megtekintését illetve az interneten történő könnyed böngészést. A Dual SIM funkciónak köszönhetően két SIM kártyával is használhatjuk a telefont, akár úgy, hogy mindkét SIM aktív, de az egyiket ki is kapcsolhatjuk.

Specifikáció:


·    teljes mértékben leegyszerűsített kezelés
·    a legújabb Android 4.4 Kit Kat operációs rendszer
·    három, a telefon előlapján elhelyezett gomb a könnyű kezelhetőség érdekében
·    külön funkció gombok a telefon oldalán
·    SOS/vészjelző gomb a telefon hátoldalán
·    hasznos töltőállvány
·    nagy kapacitású 2 100 mAh akkumulátor
·    Kétmagos 1.3 GHz processzor
·    4.0" IPS érintő kijelző 16.7 millió szín megjelenítési képességgel és széles látószöggel
·    480 * 854 px kijelző felbontás automatikus fényerőszabályozással
·    Android 4.4 Kit Kat operációs rendszer
·    512 MB RAM
·    4 GB belső memória további bővítési lehetőséggel egészen 64 GB-ig, microSDHC kártya használatával.
·    5.0 Mpix kamera/videófelvevő autófókusszal és LED vakuval
·    0.3 Mpix előoldali kamera
·    SOS/vészjelző gomb a telefon hátoldalán
·    FM rádió
·    Kettős SIM mód támogatás – két aktív SIM kártya egy telefonban
·    elég egy SIM kártyát behelyezni és aktiválni a megfelelő használathoz
·    GSM: 850/900/1800/1900 MHz (GPRS/EDGE)
·    WCDMA/HSDPA: 850/2100 MHz (3G)
·    GPS/Wi-Fi 802.11 b/g/n
·    Bluetooth 4.0
·    internet megosztás és hordozható WiFi HotSpot támogatás
·    microUSB csatlakozás az áram és számítógépes kapcsolathoz
·    hurok, mely megkönnyíti a hátizsákhoz vagy egyéb poggyászhoz történő rögzítést
·    Google Play támogatás, mely számos alkalmazás és játék telepítését teszi lehetővé
·    méretek: 132 x 64 x 11 mm
·    súly: 149 g (akkumulátorral együtt)

A készülékről további információt a www.evolveo.hu oldalon találhat.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05